Hivatalossá vált, hogy Oliver Kahn és Hasan Salihamidzic is távozik a posztjáról.
A Bayern este fél hétkor hivatalosan is bejelentette a vezérigazgatója és sportigazgatója menesztését. Míg utóbbira egyelőre nincs azonnali utód, a CEO pozícióra hivatalosan is Jan-Christian Dreesen érkezik majd, aki eddig a klub alelnöke volt. Ő az egyik legfontosabb háttérszereplő a Bayern elmúlt évtizedben tapasztalt gazdasági sikerei mögött.
Róla ebben a cikkben olvashattok!
Nyilatkozatok
Herbert Hainer: Az Oliver Kahntól való elköszönés egyáltalán nem volt könnyű döntés a felügyelőbizottságtól. Mindenesetre úgy határoztunk, új vezetőt választunk az igazgatótanács élére, tekintettel a klub általános fejlődésére. Szeretnénk köszönetet mondani Oliver Kahnnak az elkötelezettsége és az ötletei miatt, illetve azon teljesítmények miatt, amiket elértünk. Mindig is nagy személy lesz a Bayern történetében. Minden jót kívánunk neki! Ami Hasan Salihamidzicet illeti, a téli szünet után különböző jövőképeink voltak, ez pedig a szerződése azonnali felbontásához vezetett. Fontos tagja volt a 2017 óta aratott hazai és nemzetközi sikereinknek. Egy építő és tisztes beszélgetés során Uli Hoeneß és én elmondtuk neki a döntésünket és megindokoltuk azt. Ő mindig is a Bayern barátja marad! Sok sikert neki!
Hasan Salihamidzic: Büszke vagyok arra, hogy hat éven át tartoztam felelősséggel a Bayern sportszakmai részéért. Minden játékosnak, edzőnek és a mögöttem álló csapatnak is köszönettel tartozom. Szép kaland volt, amit szívesen tovább folytattam volna, de tiszteletben tartom a vezetőség döntését. A Bayern mindenek felett. A csapatnak összetartást és sikereket kívánok!
Jan-Christian Dreesen: Először is szeretném megköszönni a felügyelőbizottságnak a belém vetett bizalmat. Érdekes, mert máshogy alakult volna a jövőm, de amikor a Bayern hív, akkor mindent félre kell tenni. Mindig is közel állt a szívemhez ez a klub. Minden energiámmal azon leszek, hogy sikeresek legyünk a Bayern Münchennel. Aki ismer, tudja, mennyit jelent számomra ez az egyesület, a dolgozók és a szurkolóink.
Az AZ szerint átmenetileg egy Thomas Tuchelből, Uli Hoeneßből, Karl-Heinz Rummeniggéből és Herbert Hainerből álló tanács veszi át Hasan Salihamidzic fő feladatát, a kerettervezést. Salihamidzic végig ott volt a játékosokkal a kölni meccsen és az ünneplés során, Oliver Kahn pedig maga nyilatkozta, hogy megtiltották neki, hogy ott legyen a csapattal. Thomas Tuchel a lefújás után mondta el, hogy ő már tegnap tudott a történtekről.
Pingback: Hivatalos: Jan-Christian Dreesen az új vezérigazgató
Pingback: Hivatalos: Christoph Freund lesz a Bayern új sportigazgatója