Egyéb

A csapat megérkezett Dohába, már edzett is

A gép kora délután sikeresen landolt Katar fővárosában.


A Bayern München 29 fős játékoskerete és a szakmai stáb helyi idő szerint 16 óra 40 perckor (Magyarországon ez 14:40-t jelent) érkezett meg a téli edzőtábor helyszínére, Dohába. Kétféle értelemben is meleg fogadtatásban részesült a delegáció, hiszen a téli időjáráshoz képest a 20 fok fölötti hőmérséklet annak mondható (a szezon második feléhez egyébként ideálisak a körülmények), illetve a helyi fanclub, a Red Falcons egy szép molinóval és nagy tapssal üdvözölte őket.



A keret nagy része, az edzők, a menedzsment és az újságírók körülbelül öt óra alatt értek Münchenből Dohába. Más játékosok, mint a cséká Manuel Neuer, Robert Lewandowski és Arjen Robben, de még a sportigazgató Hasan Salihamidzic is egy rövid telelés után utazik majd közvetlenül az Aspire Academy for Sports Excellence elnevezésű edzőközpontba.

A télen keretbe vágódó Alphonso Davies (aki első edzőtáborát abszolválhatja a csapatnál) is ott van a focisták közt. Első benyomásaira készülhet a 18 éves kanadai, akinek Kovac elrendelése alapján a többiekhez hasonlóan egy pénteki laza bemelegítés után minden nap két edzésen kell részt vennie (holnap reggel egyébként nyilvános lesz a tréning, valószínűleg a csapat hivatalos YouTube-csatornája és Facebook oldala is élőben közvetíti majd).

A landolás utáni első edzést Tolisson kívül mindenki abszolválta, a korábban sérült James, Robben és Gnabry is részt vett a csapatedzés egyes elemein.



“A fiúk fel vannak tüzelve, hogy mindent beleadjanak az idény második felében és hogy szorosabb legyen a küzdelmünk a Dortmunddal.” – nyilatkozta a reptéren Niko Kovac.

via fcbayern.com

Click to comment

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top