A pandémia általi szervezési nehézségek miatt elmaradtak az ifjúsági BL idei csoportküzdelmei – ehelyett tavasszal egy új, egyenes kieséses rendszerben küzdhetnek meg a csapatok a végső győzelemért.
A sorsolás értelmében Martin Demichelis fiai március 2-án vagy 3-án az Inter ifijei ellen léphetnek pályára a legjobb 32-be kerülésért. Legalábbis az eredeti tervek szerint: az Európai labdarúgó-szövetség a változás és a rendezés jogát a leendő szabályozások figyelembevételével továbbra is fenntartja.
A Bajnokok Ligája őszi csoportkörében résztvevő 32 klub ificsapata mellett 32 szövetség U19-es bajnoka is vesz részt a tornán.
Így lehet majd ott az alanyi jogon induló, Lokomotiv Moszkva ellen játszó Ferencváros U19-es csapata mellett a Győr magyar bajnokságot nyert együttese is az egyenes kieséses kupasorozatban: az északnyugati fiatalok az albán Apolonia ellen a nemzetközi porondon is bizonyíthatnak. Az alanyi és a bajnoki résztvevő 32-32 csapat két külön ágon küzd meg, csak a nyolcaddöntőtől fogva mérkőzhetnek meg egymással.
A Bayern-Interen kívül lesz egy pár érdekes párharc: a címvédő Real Madrid a Manchester United, a Dortmund a Juventus, a Chelsea a Salzburg ellen lép pályára.
A döntőt elvileg május 20-án rendezik a nyoni Colovray Stadionban.
BL-résztvevő csapatok párosításai:
Olympiacos (GRE) vs Manchester City (ENG)
Internazionale Milano (ITA) vs Bayern München (GER)
Sevilla (ESP) vs Paris Saint-Germain (FRA)
Shakhtar Donetsk (UKR) vs Porto (POR)
Ajax (NED) vs Krasnodar (RUS)
Manchester United (ENG) vs Real Madrid (ESP, holders)
İstanbul Başakşehir (TUR) vs Club Brugge (BEL)
Atalanta (ITA) vs RB Leipzig (GER)
Zenit (RUS) vs Rennes (FRA)
Juventus (ITA) vs Borussia Dortmund (GER)
Midtjylland (DEN) vs Atlético de Madrid (ESP)
Chelsea (ENG) vs Salzburg (AUT)
Liverpool (ENG) vs Marseille (FRA)
Dynamo Kyiv (UKR) vs Barcelona (ESP)
Lokomotiv Moskva (RUS) vs Ferencváros (HUN)
Borussia Mönchengladbach (GER) vs Lazio (ITA)
Bajnokcsapatok párosításai:
Górnik Zabrze (POL) vs PAOK (GRE)
Olimpija Ljubljana (SVN) vs Celta de Vigo (ESP)
APOEL (CYP) vs Viitorul (ROU)
Apolonia (ALB) vs Győr (HUN)
Dinamo Zagreb (CRO) vs Rosenborg (NOR)
Hammarby (SWE) vs Waterford (IRL)
Galatasaray (TUR) vs AZ Alkmaar (NED)
Rangers (SCO) vs Köln (GER)
Angers (FRA) vs Crvena zvezda (SRB)
Genk (BEL) vs Žilina (SVK)
Sparta Praha (CZE) vs Benfica (POR)
Basel (SUI) vs Odense (DEN)
Sheriff Tiraspol (MDA) vs Kairat Almaty (KAZ)
Chertanovo (RUS) vs Maccabi Haifa (ISR)
Dinamo Minsk (BLR) vs Ludogorets (BUL)
Shkëndija (MKD) vs Gabala (AZE)