Lothar, a Bayern és a német válogatott legendája a Costa-transzfert véleményezte, Effenberg szintén Douglas visszaszerzésére tért ki, míg Hamann egy másik új igazolás miatt ütött meg kritikus hangnemet.
A Sky 59 éves szakértője – egyben a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya – emlékszik Costa debütálására, véleménye szeirnt a 30 éves brazil idén is beválhat a Rekordbajnoknál:
„Ha Costa úgy játszik, mint az első félévében, akkor nagyon értékessé válhat és több lehet egy egyszerű backupnál. Hiszem, hogy Ivan Perisichez hasonlóan fontos gólokkal és gólpasszokkal veszi majd ki a részét a játékból.”
Costa az erős kezdés után gyakran küzdött sérülésekkel és formaingadozással, ettől függetlenül az ügynöke segítségével fizetésemelést szeretett volna kapni – amikor ez nem sikerült neki, nyílt távozási gondolatokat fogalmazott meg és motiválatlanná is vált. Ennek eredményeképp Uli Hoeness a távozása után zsoldosként nevezte meg őt. Matthäus ezt az esetet is kommentálta:
„Uli Hoeness nagyon érzelmes – óvja a klubot, a Bayernért él, ezért nem kell minden kijelentését annyira komolyan venni. Ha nem is ezekkel a kifejezésekkel, de végülis igaza volt: Egy erős félszezon után Costa lejjebb vett egy kicsit, majd saját magától melegítette fel a pletykákat.”
Costának közben a Bayernnel kiváló kapcsolatot ápoló, például a Pep-ügyben is közbenjáró Giovanni Branchini az ügynöke, aki a korábbi képviselőjénél valószínűleg jobban a földön tarthatja a játékost.
Lotharral ellentétben Stefan Effenberg erősebb hangnemben reagált Costa visszahódítására. Emellett elmondta, hogy az új igazolások sem annyira meggyőzőek, ugyanis nem Bayern-szerű játékosokat szerzett meg a klub.
„Uli egy pár éve még azt mondta, hogy Costa egy zsoldos és a karaktere sem tetszett neki. Már nem egy nehéz karakterű zsoldos, vagy a Bayernnek ez nem számít? Ennek a transzfernek lesznek még következményei. Ez kétségeket vet fel Hoeness kijelentéseiről és ezáltal a futball is veszít a hitelességéből. Itt az sem játszik szerepet, hogy Hoeness már nem a klub elnöke.”
Bouna Sarr leigazolása miatt Dietmar Hamann is kritizálta a Bayernt.
„Sarr valószínűleg csak egy vészmegoldás. Richards személyében van egy olyan játékosa a klubnak, aki tud a jobbhátvéd poszton játszani – ezért sem értem ezt az átigazolást. Egy húszas éveiben járó Sarrt leigazolásával és egy sajátnevelésű játékost fosztanak meg szezononkénti 15-20 meccstől – másképp is meg lehetett volna oldani ezt.”