Átigazolási hír

Völler: Kai Havertz maradni fog a Leverkusennél



Rudi Völler az idény során többször is elmondta, semmi esetre sem akarnak megválni 19 éves tehetségüktől, Kai Havertztől. A Bayer Leverkusen sportigazgatója a Bayernnel kapcsolatos pletykák óta először nyilatkozott a játékos jövőjéről:

“Havertznek 2022-ig van szerződése, kivásárlási záradék nélkül. Tehát Kai Havertz nyár után is maradni fog a Leverkusennél – függetlenül attól, hogy hol végzünk a bajnokságban. Természetesen szívesen lennénk valamelyest magasabb pozícióban, de akkor is meg tudjuk tartani őt, ha nem érjük el a céljainkat.”

A Leverkusen másik német középpályása, a Bayernnel korábban szintén összehozott 22 éves Julian Brandtnak 25 millió eurós kivásárlási záradék van a szerződésében: “Nem titok, hogy vannak olyan játékosok, akinek a sorsa nem a mi kezünkben van.” – nyilatkozta az egykori kiváló labdarúgó. Brandt azzal a feltétellel hosszabbította meg korábbi kontraktusát a gyógyszergyáriakkal, hogy az új szerződésében is lesz egy kivásárlási ár.

A hetedik helyen tanyázó Bayer Leverkusen elsődleges célja egyébként az Európa Liga helyek egyikének elérése, ugyanis Völler elmondása szerint az első négy csapat elég stabil a bajnokságban.

Völler: Kai Havertz maradni fog a Leverkusennél
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top