Interjúk és nyilatkozatok

Hojbjerg: Kimmich egy szuper játékos

A Bayern két fiatal tehetsége szombaton, 20:45-kor mérkőzhet meg egymással.

ph

Pierre-Emile Hojbjerg a cseh rendezésű U21-es EB nyitómérkőzésén aktív szerepet vállalt csapata 2-1-es győzelmében. A felnőtt válogatottságig is eljutó 19 éves tehetség a pálya minden pontján felbukkant, igazi vezére volt együttesének. A következő szezonra a Bayernhez visszatérő középpályás a torna alatt a jelenlegi és volt klubjáról, valamint a következő szezonról is megszólalt.

„Örülök, hogy visszatérek a Bayernhez. Örülök a felkészülésnek és a szezonnak is.” – Hojbjerg az elmúlt fél évet az Augsburg csapatában töltötte kölcsönben, ahol hasznos tapasztalatokat szerzett: „Nagyon sokat tanultam Augsburgban, ez nagyon jót tett nekem. Játékszakmailag és mentálisan is fontos volt új tapasztalatokat szerezni, új nyomás alatt lenni és egy új légkört megérezni.”




Hojbjerg 2013-ban, a Bröndby U17-es csapatától igazolt a Bayern második együttesébe, majd 2013 áprilisában a felnőttcsapatban is bemutatkozott – mindezt a klub történelmének legfiatalabb játékosaként, 17 évesen 8 hónaposan és 8 naposan tette Jupp Heynckes irányítása alatt. A középpályán uralkodó óriási konkurenciaharc miatt azonban nem jutott hozzá a fejlődése szempontjából elengedhetetlen játéklehetőséghez a francia felmenőkkel is rendelkező tehetség, így jöhetett szóba az Augsburggal kötött kölcsönszerződés, valamint a 2018-ig szóló szerződéshosszabbítás a Bayernnel. A 2015 elején kötött megállapodást követően 17 meccsből 16-on lépett pályára a dán, ez idő alatt két gólt és három gólpasszt szerzett az EL indulást kiharcoló Augsburgban. A Bayern az új szezonra – ahogy az eredeti megállapodás is szólt – visszavette a játékost.

Az erősen lejátszott félszezon ellenére Hojbjergnek nincsenek nagy követelései a következő szezonra. „Hogy mi fog történni, meglátjuk. Még sokat kell tanulnom, minden nap jól kell edzenem, majd meglátjuk, mit tudok felmutatni.” Pierre szerint nincs túl sok értelme erről beszélni: „Az edzőpályán kell napról napra megmutatni a kvalitást. Azt gondolom, ez végül megtérül.”

Hojbjerg június 20-án Németország U21-es csapata ellen lép pályára az Európa Bajnokságon, ahol minden bizonnyal a jövendőbeli csapattársával is szembe találkozik majd. Joshua Kimmich – aki Hojbjerghez hasonló poszton szerepel – a RB Leipzig csapatától érkezik 8 millió euró körüli összeg ellenében. „Kimmich egy szuper játékos, ezért is jön a Bayernhez.” – mondta a dán a 20 éves Kimmichről, de a találkozót természetesen nem akarja kettejük párharcára kihegyezni: „Nem egy játékos, hanem Németország ellen játszom szombaton.”

Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top