A válogatott szünet előtt 4 pontra sikerült növelni az előnyt a Bundesligában a rivális BVB előtt, egyben pedig az idei szezon meglepetéscsapatának, a Freiburg-nak is meg tudtuk szakítani a veretlenségi sorozatát. De elemezzük ki, hogyan is sikerült mindez.
Hatékony támadójáték, remek meglátások
A kezdőrúgás után a Bayern rögtön nekiesett ellenfelének és meglepő módon viszonylag könnyen át tudta törni a Freiburg védelmét a széleken és középen is. Ebben kulcsszerepet vállalt egyrészt Upamecano, aki a védelem tengelyéből folyamatosan pontos indításokkal és keresztlabdákkal kereste csapattársait, másrészt Goretzka és Müller, mivel a francia védő labdái általában kettőjükhöz jutottak el. Az alábbi képen jól látható, hogy a pálya közepén helyezkedő Goretzka két freiburgi védő figyelmét is eltereli, Müller pedig azáltal, hogy kihúzódik a jobb szélre, teljesen üresen marad, amelyre Upamecano is felfigyel és azonnal hozzá passzol.
Ez a trió vállalt oroszlánrészt a Bayern vezető találatában is, annyi különbséggel, hogy itt Müller terelte el a freiburgi védők figyelmét. A gólnál Upamecano ismét pontos átadást intézett Müller-hez, aki remekül vette észre, hogy Goretzka üres területre (fekete kör) szalad be és rögtön meg is játssza őt, Leon pedig góllal fejezte be az akciót. Az alábbi ábrán megfigyelhető, hogy ketten is megtámadják Müller-t, az utolsó embert pedig Lewandowski iktatta ki a játékból, Goretzka előtt így sima gólhelyzet alakult ki, amelyet nem is hibázott el.
Középen tehát a Goretka-Müller duó segítségével sikerült feltörni a vendégek védelmét, a szélen pedig leginkább Davies okozott fejfájást az ellenfélnek. Azáltal, hogy folyamatosan előrehúzódott, a kanadai balhátvéd megakadályozta, hogy a Freiburg kompaktabban védekezzen és fokozott figyelmet szenteljen Goretzka és Müller játékból való kiiktatására. Nagelsmann taktikája viszont csak arra kényszerítette őket, hogy tömörebben álljanak be védekezni: az alábbi jelenet szemlélteti, hogy a Bayern játékosai elég közel helyezkedtek egymáshoz középen (még Sané is behúzódott a bal szélről), a Freiburg így kénytelen volt odaterelni a védelmet. Így viszont Davies maradt teljesen üresen a bal oldalon, amelyet ezúttal is Upamecano látott meg nagyon jól és egy hirtelen keresztlabdával azonnal gólhelyzetbe hozta őt.
Tempós bajor kontrák
A meccs nagyrészében kedvenceinknél volt többet a labda (63-37%-os labdabirtoklási arány), ennek ellenére kontrából is nagyon veszélyesek voltak a Freiburg kapujára. Az alábbi jelenetsor remek példa erre: a vendégek támadnak, Yeong beadását azonban Kimmich lefüleli és egy Goretzkával való passzváltás után azonnal megindítja a kontratámadást egy Müller irányába tartó indítással. Kimmich még vissza sem kapja a labdát Goretzkától, Sané és Davies máris meglódulnak előre, mivel egy hatalmas üres terület nyílik meg előttük.
Ezen kontratámadások lényege az volt, hogy egyik Bayern-játékosnál sem volt túl sokáig a labda, hanem labdaátvétel után azonnal ment is tovább a passz. A Kimmich-től kapott labda után Müller rögtön a bal oldalra adja ki a labdát Davies-hez, aki félelmetes gyorsaságát kihasználva pár másodpercen belül máris ott termett az ellenfél tizenhatosán belül.
Egy másik ilyen ellentámadás során a jobb szélről érkezett: Coman – miután labdát kapott Sülétől – észreveszi, hogy a két freiburgi középhátvéd (Gulde és Lienhart) között egy óriási üres terület van. A francia így hirtelen be is íveli a játékszert erre az üres területre, ahová Müller sprintel be és kerül rögtön gólhelyzetbe. Megfigyelhető továbbá, hogy Süle az átadása után tovább sprintel a jobb oldalon, hogy a biztonság kedvéért magával vigyen pár védőt.
Védelmi hibák megúszva
A Freiburg tisztában volt azzal, hogy rövid passzokkal nagyon nehéz lenne áttörni a Bayern védelmét, ezért inkább hosszú indításokkal operáltak. A probléma ezzel csak az volt, hogy a középpályásaiktól nem érkezett elegendő támogatás a támadásépítés során. Az alábbi képen jól látható, hogy Yeong egyedül kapja a labdát a tizenhatoson belül úgy, hogy két Bayern játékos is szorosan figyel rá Hernández és Davies személyében. Yeong ennek ellenére meglepő módon meg tudja tartani a játékszert, a csapattársai viszont nem segítenek neki, hiszen nagyon távol vannak tőle. Észrevehető, hogy Kimmich hiányában a tizenhatos környékén egy kellően nagy üres terület marad, a freiburgiak viszont (szerencsére) nem figyelnek fel erre időben, amivel egy veszélyes helyzet kialakítását puskázzák el.
A hosszú indítások mellett a beadások sem voltak túl hatékonyak az ellenfél részéről. Az alábbi ábrán látható, hogy a Bayern játékosok létszámfölényben vannak a tizenhatoson belül, Goretzka tisztázása viszont borzalmas, Kimmich pedig megint nincs a helyén, újabb üres területet hagyva a tizenhatos közelében. A kipattanóra azonban megint későn érkezik egy freiburgi középpályás, aki ha közelebb van, simán lövőhelyzetbe kerülhetett volna. A müncheniek így többször is meleg helyzeteket úsztak meg a saját kapujuk előtt.
Összegzés
A Bayern összességében megérdemelten nyert, de szerencséje is volt, hogy a Freiburg nem tudott élni a védelmi hibákból. A BL egyenes kieséses szakaszában az ilyen fajta szarvashibák már nem megengedhetők, hiszen erősebb csapatok ellen ez már végzetes lehet. Viszont a Freiburg kezét is megszorította a Fortuna, mivel kedvenceink a remek támadójáték ellenére nem tudták kihasználni a helyzeteiket, a végén pedig egy késői szépítéssel a vendégek még meg is tudták szorongatni a bajorokat. A 2 gól viszont elegendő volt, a Bundesligában pedig a 3 pont a lényeg…
