Mágnestábla: BVB-FCB (1:3) taktikai elemzés
Nagelsmann első győzelme rögtön Szuperkupát ért Münchenben, sőt, Bayern-drukkerként külön örömmel töltött el minket, hogy épp a rivális Dortmund elől happoltunk el egy újabb trófeát. De elemezzük is ki, hogyan sikerült mindez.
Agresszív dortmundi presszing és müncheni hibák
A Bayern ezúttal más formációban kezdett, mint a Gladbach ellen – 4-1-4-1 helyett 4-2-3-1 volt a felállás. Goretzka így visszalépett Kimmich mellé szűrőként, Müller pedig tipikus támadó középpályásként játszhatott Lewandowski árnyékában. Kedvenceink már az elején meg akarták ragadni a kezdeményezést azzal, hogy a szélsőhátvédek (Stanisic és Davies) rögtön fentebb húzódtak a támadásépítés megkönnyítése érdekében. A Dortmund azonban kiváló letámadást alkalmazott egy – 4-4-2-es „gyémánt” alakzatban, ahol a 2 támadó (Haaland és Moukoko) az Upamecano-Süle párosra helyezett direkt nyomást, mögöttük pedig Reus Kimmich-et zárta ki a játékból. A középpályán tehát túlerőben volt a BVB, mivel a Kimmich-Goretzka-Müller trióra 4 hazai játékos (Dahoud, Bellingham, Reyna, Reus) állt rá, ami azt eredményezte, hogy a Bayern képtelen volt középen kihozni a labdát. Amikor pedig mégis megpróbálták, annak azonnal labdavesztés és veszélyes dortmundi kontra lett az eredménye.
Nagelsmann együttese így a széleken kellett támadást építsen – csakúgy, mint a Gladbach elleni szezonnyitón. A Dortmund viszont erre is reagált, azzal, hogy kitolta a presszingjét, amelyet a következő ábra jól szemléltet. Ahogy Davies labdát kapott a bal oldalon, Bellingham rögtön kimozdult rá, az üresen maradt Goretzkára pedig Reus zárt vissza.
Ezzel Kimmich maradthatott volna üresen középen, Reyna viszont bentebb mozgott és rögtön letámadta őt, teljesen elfojtva a bajorok labdakihozatalát. Az alábbi képen látható, hogy a labdás Sülének csak 2 jó opciója van az átadásra: az egyik a hazaadás Neuer-hez, a másik pedig a keresztlabda Stanicic irányába, aki magasra emelt kezekkel jelzi is, hogy üresen maradt. Moukoko viszont ott loholt Niklas nyakán, aki így a nagy nyomás hatására Kimmich-hez passzol, megkönnyítve az ellenfél presszingjét.
Ugyanez a mese lejátszódott a jobb oldalon is: Reyna kihúzódott Stanisic-re, Reus ismét visszazár Goretzkára, Bellingham pedig azonnal sprintel középre, hogy letámadja Kimmich-et. A végkifejlet ugyanaz, mint az előbb: a Bayern vagy előre rugdosta a labdákat, amelyek általában hazai játékosnál kötöttek ki vagy hátul próbálta kijátszani az ellenfél presszingjét, labdákat elveszítve és Neuer-t nehéz helyzetbe hozva ezzel.
Sikeres taktikai változtatások, erőltetett bal oldal
Nagelsmann zseniális taktikai érzékét erősíti az a tény, hogy a Gladbach elleni meccshez hasonlóan most is játék közben váltott hadrendet, hogy megtörje a BVB erőszakos letámadását. Ismét azáltal sikerült ez, hogy 3 védős rendszerre állt át a Bayern és ezúttal is Stanisic mozgott be középre. Ezzel pedig Upamecano és Süle már nem került akkora nyomás alá, hiszen a Haaland-Moukoko párosnak már nem 2, hanem 3 embert kellett megtámadnia. Az alábbi képen Moukoko ki is mozdul Stanisic miatt, Haaland pedig Upamecano fogására áll át, így viszont Süle és Davies is teljesen üresen maradnak a bal oldalon.
Ez a taktika viszont a jobb oldali támadásépítésben szinte semmit nem segített. Azzal, hogy Stanisic középen kellett maradjon, szélsőhátvéd hiányában a müncheniek nem tudtak létszámfölényt kialakítani a szélen, még úgy sem, hogy Müller rendre kihúzódott középről, Reyna viszont azonnal visszazárt rá, Coman-ra pedig a hazaiak balhátvédje (Schulz) figyelt. Ha a Bayern mégis megpróbált megindulni a jobb szélen, Akanji és Dahoud is besegített, így 2 müncheni emberre 4 dortmundi jutott.
Ennek hazai szempontból az volt a hátulütője, hogy a bal oldalra már nem maradt annyi ember, így a Bayern – csakúgy, mint a Gladbach ellen – rendre ezen a szélen próbálkozott támadást építeni azáltal, hogy Gnabry szokásos módon bentebb húzódott, magával hozva az ellenfél jobbhátvédjét (Passlack), így Davies előtt egy óriás terület nyílt meg. Ehhez viszont kellett a „csali-játék” a jobb oldalon ahhoz, hogy a Dortmund kitolja a védekezését. Az alábbi ábrán ez sikerült is: szemmel látható, hogy a labdás Coman (a játékvezetőtől nem látszik a labda) körül hárman vannak, Bellingham pedig megszokott módon még így is megtámadja Kimmich-et, holott neki most inkább a Davies-Goretzka-Gnabry trió között zölden bejelölt háromszögben lenne a helye, mivel így ők mindhárman üresen maradtak.
Bellingham viszont nem ezt teszi, a Bayern pedig a középhátvédek segítségével hamar átforgatta a játékot a bal oldalra, így a labda pár másopercen belül már Goretzkánál volt. A BVB pedig már túl későn zárt vissza a másik oldalra, hiszen Gnabry és Davies máris üres területen sprinteltek. Ezt a rohamot pedig Passlack nem tudta egyedül megállítani.
A BVB ezután próbált odafigyelni arra, hogy ilyen megindulások ne történjenek már a bal oldalon, több-kevesebb sikerrel. Az alábbi képen Bellingham ugyan már ott maradt védekezni és ráállt Davies-re, így viszont Goretzka előtt maradtak üres terültek, mivel Gnabry továbbra is magával vitte Passlack-ot a pálya közepére.
Harmadik az isten igaza alapon gól is született a folyamatos bal oldali rohamokból. Bellingham ismét Davies-re figyelt, Goretzka árnyékába pedig már Dahoud is megérkezett középről, sőt, Reus is visszasprintelt védekezni, de túl későn.
Goretzka ahogy megkapta a labdát, máris indította Gnabry-t egy Passlack és Witsel közé bepasszolt labdával. Ez volt a kulcsmomentum, a végkifejlet pedig: Gnabry beadás és gólpassz – Lewandowski fejes és gól. (1-0)
Ugyanezzel a taktikával született Müller gólja is a második félidőben annyi különbséggel, hogy most Goretzka hátul maradt csalinak és Davies tört előre a szélen. Bellingham tehát Goretzkával maradt, Passlack pedig most nem sprintelt Gnabry-val középre, hanem zónában védekezett jobbhátvédként. Így viszont Witsel mozdult ki Gnabry-ra a középhátvéd posztról, itt pedig ez volt a kulcs. Davies ugyanis simán „megetette” Passlack-ot 1 az 1-ben és gyorsaságának köszönhetően máris a tizenhatoson belül találta magát. Witsel hiányában pedig Müller teljesen üresen várhatta a labdát középen, meg is kapta és be is fejezte az akciót. (2-0)
Hatástalan letámadás
Védekezés tekintetében Nagelsmann 4-4-2-es formációban operált, ahol Lewandowski és Müller keményen letámadták a Witsel-Akanji párost. Ezzel viszont Dahoud teljesen üresen maradt szűrőként. Mivel pedig a Kimmich-Goretzka duó már alapból 3 emberre (Bellingham, Reyna, Reus) figyelt középen, egyikük sem mert még jobban presszingelni, mivel így üres területek maradtak volna mögöttük.
Kimmich végül elszánta magát és megtámadta Dahoud-ot, csak már túl későn, így Reyna előtt területek nyíltak meg. A Dortmund tehát ebben az esetben okosan oldotta meg a Bayern kemény presszingjét, hiszen Reyna üresen maradt, így a hazaiak létszámfölénybe kerültek, mivel Coman-ra 2 ember jutott (Schulz és Reyna).
Újabb Nagelsmann-fortély
Nagelsmann viszont ismét jól reagált erre azzal, hogy Coman-t küldte előre presszingelni Lewandowski mellé, így Müller visszább húzódhatott, hogy kizárja Dahoud-ot a dortmundi labdakihozatalból. Coman helyére pedig Stanisic húzódott előre, hogy zárja a területeket, fiatal horvát eredeti pozícióját pedig Upamecano vette át. Ha pedig a másik oldalon próbált építkezni a BVB, még könnyebb volt ezt megakadályozni, mivel Gnabry alapból ott maradt a posztján.
A meccs vége felé aztán a Bayern újra visszaállt 4-4-2-re védekezésben, annyi különbséggel, hogy a 2 gólos előny (3-1) tudatában most a Müller-Lewa páros nem támadott le annyira, hanem inkább együtt szorosan Dahoud-ra figyeltek, jóval hatékonyabbá téve a presszinget.
Összefoglalva
Mindent összevetve a szokásokhoz híven egy rendkívül izgalmas Német-Szuperkupa döntőt láthattunk a Der Klassiker kínálatában, amelyet az aggresszív letámadások, a folyamatos pozíciócserék és helyezkedések illetve meccs közbeni taktikai változtatások jellemeztek. Összességében ezekben mind a Bayern volt jobb, amely nemcsak Nagelsmann zseniális taktikai érzékének, hanem a játékosok gyors és hatékony alkalmazkodóképességének is az érdeme. Megérdemelt volt tehát a győzelem, a csapaton pedig a kezdeti megingások után egyre inkább látszik az összhang képe, Julian keze nyoma tehát máris érződik. És még csak a szezon elején vagyunk…
