Pletykapéntek: Kane, Kim és Cardozo

Ismét összegyűjtöttem az elmúlt napok legfontosabb átigazolási pletykáit.

Az elmúlt két hét sokkal inkább a csapat és egyes játékosok teljesítményéről, mintsem a transzferhírekről szóltak a Bayern Münchennél. Ennek ellenére van miről beszámolni.

A világ legjobb csatárának hosszabbítása közeleg, állítólagos érdeklődés mutatkozik egyik távol-keleti védőnk felé, emellett érdekes pletykák jelentek meg két fiatal brazilról is – akik közül csak egy a klub játékosa, legalábbis egyelőre.

Két profi fókuszban

Harry Kane: Csütörtök este az angol Sky Sports riportere, Michael Bridge írta meg, hogy Kane és a Bayern München szóban megegyezett az új szerződésben, és most már csak a szerződés papírjainak összeállítása zajlik. Mindezt Fabrizio Romano is „breaking” típusú hírként hozta le, pedig nincs benne semmi újdonság. Korábban a német Sky arról számolt be, hogy elképzelhetetlen, hogy ne egyezzen meg a két fél, maga a hosszabbítás pedig már nagyon régóta biztosnak tekinthető: Harry 2029-ig, fizetésemelés nélkül ír alá. Max Eberlt ma megkérdezték az Angliából érkező hírekről, amikre úgy reagált, hogy „ő is olvasta, de ugyanaz a helyzet, mint eddig, a tárgyalások remekül haladnak, de még semmit sem tudnak bejelenteni”. Ha már bejelentés, a Bild úgy számol, hogy a klub még az október 26-i Aranylabda előtt hivatalossá fogja tenni a megegyezést.

Kim Mindzse: Szintén a Bildtől érkező információ, hogy Maurizio Micheli, az Arsenal vezető játékosmegfigyelője, aki annak idején a Napolihoz vitte Kimet, most a Premier League címvédőjénél is bedobta a nevét. A dél-koreai hátvédnek 2028-ban jár le a szerződése, ami azt jelenti, hogy a Bayern Münchennek legkésőbb jövő nyáron el kell döntenie, hogy vagy értékesíti, vagy lejáró kontraktussal búcsúzik el tőle, vagy hosszabbít vele. Mindzse téli távozása elképzelhetetlen, de amennyiben a londoniak komolyan gondolják addigra a dolgot, 2027 nyarán bejelentkezhetnek érte.

Az aprócska brazil is a figyelem középpontjában

Maycon Cardozo: Múlt héten töltötte a 18-at a fiatal brazil szélső, akit a születésnapjától kezdve a sztárügynök, Pini Zahavi képvisel, írja a német Sky Sport. Ennek megfelelően hamarosan tárgyalások lesznek közte és a klub között, hogy pontosan milyen jövőt terveznek ügyfelének. Cardozónak nincs profi szerződése, a Luis Díaz mögötti nem létező keretmélység miatt viszont jó esélyei vannak arra, hogy bizonyíthasson a felnőttek közt. Vincent Kompany eddig látszólag számolt vele, azonban azért nem tudta nevezni még a szezonban, mert vállsérülés miatt hiányzik. Amint visszatér belőle pár hét múlva, valószínűleg többször is láthatjuk majd a keretben.

Eduardo Pape: A TZ arról számolt be, hogy a Bayern München személyesen figyelte meg a 17 éves középső középpályás teljesítményét egy közelmúltbéli ifjúsági tornán. A Cruzeiro csillaga magas játékintelligenciával, remek passztudással és a labda fölötti higgadtsággal rendelkezik – sokan éppen ezért Sergio Busquetshez hasonlítják. Nem véletlen, hogy több topklub is érdeklődik iránta. Brazil sajtóinformációk szerint klubja legalább 40 millió eurót szeretne érte. Ez az összeg szinte biztosan eltántorítja a bajor vezetést a szerződtetésétől, de ez csak az én véleményem.

Forrás: Bayern & Germany

Oszd meg!