Így nyilatkoztak a bajorok a vikingek elleni 3-3 után.
A Bajnokok Ligája ligaszakaszának második fordulójában a Bayern München meglepetésre 3-3-as döntetlent játszott Stavangerben. A kétgólos hátrányból történő fordítás dicséretre méltó volt, azonban Michael Olise piros lapja megváltoztatta a mérkőzés menetét, így a hajrában egyenlíteni tudott a Viking. A legforróbb topik természetesen a kiállítás volt – minden megszólaló beszélt róla.

Vincent Kompany
A meccsről: Ez teljes mértékben a mi hibánk volt. Megint jobban játszottunk, akárcsak hétvégén. Akadtak olyan elemei a focinknak, amikből pozitívumokat szűrhetünk le, maga a játék színvonala pedig nem volt annyira rossz. Ugyanakkor folyamatosan koncentrációs hibákat vétettünk, egyes jelenetekben pedig nem voltunk elég ügyesek. Augsburgban nyolc másodperc alatt kaptunk gólt, most pedig másfél perc alatt. Ezúttal az történt, hogy nem vágtuk előre a labdát, így kiharcoltak ellenünk egy szögletet. Tudtuk, hogy jobb lett volna hosszú labdával próbálkozni, éppen ezért gyanítom, hogy a túlzott önbizalom is szerepet játszott. Jelenleg úgy érzem, hogy az ellenfelek összes helyzetéből gól születik. Ezt nem kifogásként mondom, hiszen ezeket a helyzeteket mi alakítjuk ki nekik. Látom a srácokon, hogy keményen dolgoznak, de ilyen hibákat nem követhetünk el. Másképp nehezünkre fog esni mérkőzéseket nyerni, még akkor is, ha sokkal jobbak vagyunk az adott ellenfélnél, és az egész meccset tekintve jobb teljesítmény nyújtunk nála. Az ilyesfajta hibák a teljes összképet megváltoztatják.
A cserékről: Semmi új nincs abban, ami most történt. Minden meccsen eltervezzük, hogy miként fest a legtámadóbb és legvédekezőbb csapatunk. Tíz perc volt hátra, amikor a cserék történtek, mi pedig úgy éreztük, hogy Alphonsóban és Konniban is megvan a sebesség ahhoz, hogy befussák a területeket, miközben az ellenfél pontrúgásokból és beadásokból veszélyeztetett. Abban reménykedtünk, hogy megnyerjük a mérkőzést. Legtöbbször működik, de az ellenfél ma minden pillanatát remekül használta ki.
Olise kiállításáról: Nyilván buta hiba volt. Ezt elég világosan közöltük vele. Látszik rajta, hogy sajnálja, és bánja, hogy cserbenhagyta a többieket. Az ilyen dolgok időnként megesnek. Azt mondtam neki, hogy szerintem az ellenfél túljárt az eszén. Amikor jobb vagy, mint az ellenfeled, magadra kell koncentrálnod, ahelyett hogy felesleges szituációkba kevernéd magad. Remélhetőleg tanul belőle. Nem mentség, de ő egy olyan játékos, akit az ellenfelek folyton provokálnak. 100%-ig az ő hibája, ami történt. Ezt ő is pontosan tudja. Nem állíthatom, hogy megérdemelt győztesek lettünk volna, amikor egy ilyen egyéni hibát vétünk, még akkor sem, ha úgy érzem, nem játszottunk rossz meccset. Egy edzőnek mindig vállalnia kell a felelősséget. Akkor is én vállalom, ha egy játékosom egyéni hibájáról van szó.
A Viking harciasságáról: Hozzászoktunk már. Legtöbbször, amikor idegenben játszunk, az a szezon legnagyobb meccse az ottaniaknak. A legtöbb csapat harcias. Nekem viszont az nem tetszett, hogy ezt miként kezeltük. Nem szeretnék semmit sem levonni a Viking érdemeiből, hiszen azokat az eszközöket használták, amik rendelkezésükre álltak. Ilyen pillanatokban nem szabadna odáig jutnunk, hogy kiállítsák egy játékosunkat. Teljesen szükségtelen volt.

A többiek
Harry Kane: Nyilvánvalóan csalódottak vagyunk. A lehető legrosszabbul kezdtük a meccset. A második félidőben viszont sokkal jobbak voltunk. Lendületbe kerültünk, a kapu előtt pedig kíméletlennek bizonyultunk. A piros lap sajnos teljesen megváltoztatta a mérkőzés alakulását. […] Michael szomorú, és természetesen vállalni fogja a felelősséget. Kár érte, mert nagy meccs következik. Ilyen a foci, ilyen az élet. Jó lett volna, ha kihúzzuk a végéig.
Konrad Laimer: Megint a kezdéssel volt a baj. Egyszerűen nincs rendben, hogy egymás után két meccsen is gólt kaptunk az első percekben. A második találat is elfogadhatatlan volt. Nem engedhetjük, hogy kijátszanak minket egy félpályás labdával. Hagytuk provokáltatni magunkat, a kiállítás pedig természetesen nem segített rajtunk. Hozzáteszem, szerintem sokkal jobban kellett volna játszanunk emberhátrányban is. Én úgy érzem, hogy nem a hozzáállásunkkal volt a baj. Bizonyos szituációkban okosabbnak kellett volna lennünk. […] Az ellenfél játékosa megütött, ami szerintem egyértelműen lapot ért volna. Bár a játékvezető azt fújt, amit akart, szóval mindegy is. Nem a legjobb barátja voltam, az biztos. Úgy tudom, a bírónak muszáj megállítania a meccset, ha fejsérülés gyanúja merül fel, én pedig ott feküdtem a fejemet fogva. Megkérdezte, hogy van-e szükségem orvosi segítségre, majd leküldött, holott ilyenkor az a protokoll, hogy csak akkor hagyhatom el a pályát, ha már velem van az orvosi stáb. Mondjuk az is lehet, hogy rosszul tudom, és nem figyeltem eléggé az oktatáson.
Max Eberl: A Viking kapitánya szemétláda módon futballozott. Nyerni akart, értem. Sajnos felültünk a provokációjának, ő pedig a kiállítással megkapta, amit akart. Hogy Olise büntetést kap-e? Ezt higgadtan megbeszéljük majd.

