Ideiglenes vezetőedzőnk a Mainz elleni bajnoki előtt tartotta meg sajtótájékoztatóját.
Mi a helyzet Jamal Musialával? Mire számít a csapat a Mainztól? Utoljára ül-e a sajtószobában? Ezekre mind válaszolt a beugró edző a péntek délelőtti eseményen, ahová elkísérte őt Christoph Freund is – bár ő semmi érdemlegeset nem mondott.
A személyi helyzetről: A legtöbben ott voltak a tegnapi edzésen. Jamal Musiala újra a csapattal edzett, ami nagyon pozitív hír. Természetesen még korai számára ez a mérkőzés, de azért jó érzés, hogy újra ott van velünk a gyepen. Aleksandar Pavlović elvégezte az edzést, ugyanakkor nála kérdéses, hogy lesznek-e fájdalomreakciói. Manuel Neuer és Jonas Urbig is játékra kész – mindketten jó eséllyel készülnek. Természetesen vannak páran, akiknek a pihentetését fontolgatjuk. Alphonso Daviesre különösen oda kell figyelnünk. A robbanékonysága pihenőidőt igényel. Arra még mindig nem áll készen, hogy egymás után 90 perceket játsszon, szóval óvatosnak kell lennünk.
Jamal Musiala és Luis Díaz visszatéréséről: Nehéz pontos dátumot mondani. Az a fontos, hogy jövő héttől kezdve már mindketten teljes körűen fognak edzeni. Remélhetőleg újra a csapatban tudnak lenni a válogatott szünet után.
A balszélső posztról: A mai edzésen meglátjuk. Kipróbálunk majd néhány különböző játékost. Lehet, hogy Phonzy végül rendben lesz, és kezdőként pályára léphet, csak épp korlátozott játékidővel. Mindenesetre vannak opcióink. Különböző játékosokkal rendelkezünk. A mi játékunkban sok a rotáció, sok és sokféle a mozgás, a szélső védőink pedig gyakran támadó pozíciókban kötnek ki. És jelenleg jónéhány fitt és elérhető hátvédünk van, szóval biztosan lesznek lehetőségeink. Megoldásokat fogunk találni. Jelenleg nem tudom, kik lesznek azok, akik betöltik ezt a szerepet. Beszélek a stábbal.

Az ellenfélről: Az utóbbi években mindig nehéz meccseink voltak a Mainz ellen. Tavaly a félidőben 3-0-ás hátrányban voltunk. Tiszteljük őket, nehéz ott nyerni. Nagyon versenyképesek – az első perctől kezdve a legmagasabb szinten kell teljesítenünk. Keményen kell dolgoznunk mindenért. Szeretnénk egy jó eredménnyel folytatni a sorozatot. De nem lesz könnyű, tudjuk.
Vincent Kompany állapotáról: Az elmúlt napokban több nagyon pozitív telefonbeszélgetésünk is volt. Nekem úgy tűnik, jó úton halad a felépülés felé. Nincs kijelölt idő, nap, de nyilván most, hogy jön a válogatott szünet, alkalom nyílik arra, hogy átgondoljuk a dolgokat, lássuk, hogy van, illetve hogy mikor térhet vissza. Már várjuk, hogy minél hamarabb újra köztünk legyen.
A szerepéről és Vincent Kompany hiányáról: Nehéz megtalálni az egyensúlyt, mégis úgy gondolom, hogy annak, akivel két és fél éven át együtt dolgozol, érted az értékeit és az elveit. Azt nem tudod pontosan, hogy egy adott szituációban hogyan döntene, de van egy sejtésed. Nekem az a feladatom igazából, hogy ne csússzon ki a kezünkből az, amit eddig építettünk. Nem akarok változtatni és létrehozni. Ragaszkodnunk kell a folyamatainkhoz. Hinnünk kell abban, amit kiépítettünk a csapaton belül. Ebből a szempontból mindenkit dicséret illet ebben a nehéz időszakban. Vince látásmódjának megfelelően dolgozunk. Az ő vezéregyéniségének megfelelően.

