Kane 2029-ig hosszabbított

Hirdetés

Nem volt kérdés: szerződést hosszabbított a világ legjobb labdarúgója és a világ legjobb klubja.

Harry Kane 2023 nyarán érkezett a Bayern Münchenhez, a klub történetének legdrágább átigazolásaként. Négy évre írt alá – ezt az eredeti kontraktusát toldotta meg most két évvel, tehát jelen állás szerint a mostanival együtt még legalább három idényen át élvezhetjük a játékát. Nem is kérdés, hogy törlesztette 100 millió eurós transzferdíját, hiszen amellett, hogy hihetetlen mennyiségű gólt szerez, rengeteget tesz hozzá a támadásépítésekhez, az átmenetekhez és még a védekezéshez is. Ezen erényeinek megfelelően teljesen megérdemelten nyerte meg az Aranylabdát is.

Három évvel ezelőtti átigazolása óta 161 mérkőzésen 156-szor volt eredményes, további 41 előkészítés mellett. Két bajnoki címet, két szuperkupát és egy kupát nyert a Bayernnel, valamint kétszer elhódította az Európai Aranycipőt. Új szerződésével sajtóhírek szerint évi több mint bruttó 25 millió eurót keres, amivel továbbra is a keret, sőt az alább részletezett információk szerint Európa legjobban fizetett labdarúgója marad. Nagy számról beszélünk, de Harry jelentősége minden pénzt megér a klubnak. Megbízható a kapu előtt, hihetetlen mezőnymunkát végez, szinte sosem sérült, vezér az öltözőben, globális arca a klubnak. De mindezeknél sokkal fontosabb, hogy remek ember.

Hirdetés

Habár a német sajtóban eddig arról volt szó, hogy Harry továbbra is fixen évi 25 milliót fog keresni, a rendkívül hiteles David Ornstein értesülései szerint ez a szerződés a Bayern München történetének valaha volt legnagyobbja – ami azt jelenti, hogy béremelés történt. Az angol riporter névtelen forrásokra hivatkozik, akik szerint az aranylabdás csatár Európa legjobban fizetett játékosa jelenleg, még ha másoknak jövedelmezőbb bónuszai is vannak a kontraktusukban, amivel azok teljesülése esetén megelőzhetik őt a képzeletbeli ranglistán.

Ornstein úgy tudja, a klub arra számít, hogy nem a mostani volt Kane utolsó hosszabbítása, ha pedig maga a játékos korábbi nyilatkozataiból indulunk ki, akkor ez igencsak elképzelhető, hiszen amellett, hogy nagyon sokszor kijelentette, hogy nem tervez visszatérni Angliába, illetve hogy a családja rendkívül boldog Münchenben, még hosszú évekig szeretne futballozni, mert csúcsformában érzi magát. Simán benne van a pakliban, hogy Harry egyike lesz azoknak a focistáknak, akik egészen 40 éves korukig a legmagasabb szinten teljesítenek – ki tudja, őt akkor már rég támadó középpályásként fogjuk aposztrofálni.

Mindeközben az Abdendzeitung arról ír, hogy a kontraktusban nincs plusz egy éves megtoldást eredményező opció. A lap úgy tudja, ennek elkerülése eredményezhette a magasabb fizetést, valamint további engedményeket, például Harry képjogait illetően. A klub vezérigazgatója, Jan-Christian Dreesen nyártól kezdődően nyolckörös tárgyalássorozatot folytatott a Kane-családdal, pontosabban az aranylabdás kiválóság ügyeit intéző testvérével, Charlie-val, valamint édesapjával, Patrickkal. Dreesen volt az, aki 2023-ban véghez vitte a 100 milliós transzfert, ami a mai napig a Bayern történetének legdrágább átigazolása.

Hirdetés

Hivatalos nyilatkozatok

Christoph Freund: Nagyon örülünk, hiszen ha Harry Kane a pályán van, az Aranylabda-győztes van a pályán. Harry csapatjátékos, vezér, a világ legsokoldalúbb csatára. Mindannyian profitálunk a játékosként és emberként képviselt tulajdonságaiból. A Bayern München mindig azoktól a játékosoktól virágzik igazán, akik soha nem adják fel, hogy mindent beleadjanak, még akkor sem, ha már elérték a legnagyobb célokat.

Max Eberl: Ez a kulcsfontosságú hosszabbítás bizonyosságot jelent a tervezésünkben. Azt az üzenetet küldi mindenki számára, hogy a legnagyobb célok elérhető közelségben vannak a Bayern Münchennél. Az olyan játékosok, mint Harry Kane, egyedülálló lehetőségeket kínálnak egy csapatnak. Örömmel tölt el minket, hogy továbbra is kulcsfigura lesz, aki tovább segít formálni a klub által képviselt irányt, és akivel együtt építhetjük a keretünket a jövőre nézve.

Jan-Christian Dreesen: Örömmel jelentjük be, hogy sikeresen meghosszabbítottuk Harry Kane szerződését. Fantasztikus hír számunkra, a szurkolóink ​​és a Bundesliga számára. Az Aranylabda győztese a Bayern Münchennél marad. Amióta 2023-ban csatlakozott hozzánk, rendkívüli dolgokat ért el a góljaival, a játékra gyakorolt ​​​​hatásával és példaképként való jelenlétével a pályán, valamint azon kívül is. Régóta otthonává vált a klub, velünk együtt fejlődött, és ezt a fejlődést az Aranylabdával koronázta meg. A hosszabbítása elkötelezettséget jelent a Bayern iránt, és egy olyan történet iránt, amely még korántsem ért véget.

Herbert Hainer: Ami egy nagy átigazolásként indult, idővel különleges fejezetté vált a Bayern München történetében. Harry Kane beváltja a futball minden ígéretét, és korunk labdarúgásának egyik legnagyobb alakjaként bebiztosította helyét a szurkolók szívében. Elismeréseim Jan-Christian Dreesennek és sportvezetői csapatunknak. Különleges pillanat a mai a Bayern számára.

Harry Kane: Otthon érzem magam a Bayern Münchennél. Szeretem a klubot, a szurkolókat és München városát. Fantasztikus csapatunk van, és Vincent Kompany személyében egy fantasztikus menedzserünk is. Nagyon büszke vagyok arra, hogy ennek a klubnak a része lehetek. Az egész családom nagyon boldog itt. Mindenképpen maradni akartam. Most már a jövőre tekintek, és még sok címet szeretnék nyerni ezzel a nagyszerű klubbal.

Hirdetés
Oszd meg!