Középhátvédünkkel az angol Times Sport készített interjút.
Kívülről kőkemény, belülről gyengéd – így lehet a legjobban leírni Jonathan Taht. A Bayern München belső védője a második szezonját kezdi meg a klubnál, miután az elsőben majdnem mindent megnyert.
Többek között erről az edző által kitalált győztes játékstílusról, de a tőle megszokott módon mélyebb témákkal kapcsolatban is megnyilvánult a Times Sporttal folytatott beszélgetésében.
A pályafutása elejéről: Mindenki úgy beszélt rólam, hogy én leszek az új Boateng. Éppen ezért saját magamra is nyomást helyeztem, aminek hatása volt a játékomra. Sokat kellett dolgoznom a személyiségemen, és azon, hogy ki is akarok lenni a pályán. Amint erre rájöttem, készen álltam a legmagasabb szintre.
Az éretté válásáról: Realizáltam ugyanis, hogy az ember fiatalon másokra hallgat. A külső hangokra, a barátokra, a családjára és talán a sajtóra is. Lehet, hogy a legtöbbük a legjobbat akarja, mégis az a legfontosabb, hogy saját magadra hallgass. A legtöbben azt mondták, hogy legyek agresszívabb és tiporjam el az ellenfeleimet, mert ez kell a legmagasabb szinten. Én viszont úgy éreztem, hogy nem az a fajta játékos akarok lenni. Agresszív stílusra törekedtem a párharcaimban, de közben jó fiú akartam maradni. Én szabom meg, hogy milyen a játékom.
Az inspirációiról: Rengeteget olvasok. Mandelát és LeBront például, akiknek az üzeneteiből próbálok meríteni. Nem utánozni akarom őket. Viszont időnként az tud jó hatással lenni az emberre, ha olyanoktól tanul, akik nem állnak közel hozzá. Ott van például édesanyám, aki ugyan azt mondja nekem, ami szerinte a legjobb számomra, de sokkal inkább érzelmesen, mintsem racionálisan. A tőled távol állóktól kapod meg ezeket a racionális válaszokat. Próbálok a jelenre és a jövőre gondolni a múlt helyett.
Az önfejlesztéséről: Naplót írok, ami segít abban, hogy ne feledkezzek meg a legapróbb dolgokról, amikért hálás vagyok: hogy van mit ennem és innom, és hogy van egy otthonom. Ez azzal az érzéssel tölt el, hogy vissza kell adnom nekem is valamit, hiszen mindenki ilyen életet érdemel.
Vincent Kompanyról: Rengeteg mindenben fejlődtem alatta. Ő látja az összképet. A játék és a pálya mögé lát. Külön arra koncentrál, hogy fejlessze a játékosai személyiségét, engem pedig kifejezetten olyan vezérré akar tenni, mint amilyen ő volt. Nagyon fiatal még. Amikor megfigyeled, hogyan kezel bizonyos dolgokat, időnként úgy érezheted, hogy labdarúgóként is ugyanazt tenné. Az általa képviselt játékstílus különbözik minden másik taktikától. Meggyőzött minket arról, hogy ha minden mérkőzésen pályára tudjuk vinni ezt az identitást, akkor minden egyes mérkőzést meg is fogunk nyerni.
Harry Kane-ről: Sokszor pályára léptem ellene, és minden alkalommal érezhető volt, hogy egyre jobb és jobb. Most, hogy egy csapatban játszom vele, már értem, miért. Sosem mutatja elégedettség jeleit. Az edzések előtt és azok után is extra munkát végez. Egész életemben nem láttam olyan jó befejezőt, mint amilyen ő – és még ezen is folyamatosan dolgozik.
A következő ellenfeléről, az Arsenalról: Nagyszerűen ment nekik az elmúlt években. Ügyesen felépítettek egy csapatot és egy karaktert. Amikor tavaly összefutottunk velük, tisztán éreztük, hogy milyen nehéz ellenük játszani. És amikor van egy olyan játékos az ellenfélnél, akit ismersz és támogatsz, még érdekesebbé válnak a dolgok.
A jóbarátjával, Kai Havertzcel közös találkozásáról: Tíz éve vagyunk már barátok. Szuper személyisége van, csodálatos futballista, akit még mindig alábecsülnek. Szerintem nem kapja meg azt a fajta megbecsülést, amit megérdemelne. Már beszéltünk a találkozásról. Nagyon várom.