Pavlović: Eltökéltek vagyunk a BL megnyerésére

A Bayern München legkonzisztensebb középpályásával a Bild készített interjút.

Számomra mostanra elképzelhetetlen a Bayern München középpályája a 22 éves Aleks nélkül. Nyugalmat biztosít, szinte sosem adja el a labdát, és mivel gyermekkora óta a klub kötelékébe tartozik, igazi bajor szív ver a mellkasában. Hiába fiatal még, a keret egyik legrutinosabb tagjaként viselkedik.

A Bildben korábban megjelent, hogy a Manchester City meg akarta szerezni nyáron Pavlót, azonban ő egyértelműen jelezte, hogy otthon akar maradni. Most pedig megjelentek az interjú további megszólalásai.

A tavalyi év egyik legnagyobb BL-pillanata: Pavlo gyors egyenlítése a Real ellen

A Bajnokok Ligájáról: Évről évre több topklub is versenyben van a címért: a Real Madrid, a Paris Saint-Germain, az Arsenal, a Barcelona és a Manchester City. De mi is eltökéltek vagyunk a BL megnyerésére, és mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy ezt elérjük. Már nagyon várom az Arsenal elleni hazai mérkőzésünket.

A Bayern Aranylabda-esélyes játékosairól: Számomra az a lényeg, hogy Harry Kane vagy Michael Olise nyerje, mint a Bayern játékosa. Mindketten megérdemlik, hiszen kitűnő futballisták. Harry és Michael hétről hétre segít nekünk meccseket nyerni. Éppen ezért szurkolok mindkettőjüknek. […] Azt is látni, hogy egy védekező középpályás is képes lehet Aranylabdát nyerni. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem álmodozom arról, hogy egy nap én is megnyerem.

Michael Olise személyiségéről: Teljesen más, mint amilyennek a nyilvánosság előtt tűnik. Nagyon vicces, barátságos srác, akivel rengeteget nevetünk. Jó barátok vagyunk. Szeretek időt tölteni, illetve a pályán együtt játszani vele.

Mindhárman Bajorországban születtek

A Joshua Kimmich jelentőségét megkérdőjelező véleményekről: Számomra ez egyáltalán nem jelent vitát. Joshua Kimmich a válogatottban és a Bayernben is a kapitányunk. Mindenki pontosan tudja, mennyire fontos számunkra. Évek óta együtt focizunk a kettős középpályán, amit hihetetlenül élvezek. Remekül kiegészítjük egymást. Természetesen nagyszerűen mennek a dolgok Tommal is. Én csak annak örülök, hogy ennyi kiváló játékosa van Németországnak ezen a poszton. És ezért gondolom úgy, hogy ez a vita teljesen felesleges.

A fiatal bajorokról, Tom Bischofról, Lennart Karlról és magáról: Mindkettőjüket régóta ismerem. Lenny mellett ugyan sosem játszottam az utánpótláscsapatokban, de ismertük egymást. Tom ellen pedig nem egyszer pályára léptem. Amikor a keret tagjai lettek, igyekeztem barátságos lenni velük, valamint a szárnyaim alá venni őket. Szerintem mindkettőjüknek tudtam segíteni. Nem csak beilleszkedtek a csapatba, de komoly részei lettek annak. Szeretek velük lógni. És nem csak a pályán érezzük jól magunkat egymással. Remélem, még sok éven át együtt focizhatok velük a válogatottban és a Bayernben.

Forrás: Bayern & Germany

Oszd meg!