80. születésnapja alkalmából interjút készített Sepp Maierrel a Bayern München magazinja, a Säbener 51. De nem csak vele, hanem a csapat jelenlegi klasszis kapusával, Manuel Neuerrel is.
707 mérkőzés a kapuban – ezt az elképesztő klubrekordot tudhatja magáénak Sepp Maier, a Bayern München 80 esztendős legendája. Igaz, Thomas Müller már csak 13 meccsre van tőle az örökranglistán és előbb-utóbb meg fogja előzni őt, ugyanakkor az Anzingi Macska becenévre hallgató hálóőr így is a klub történetének egyik leghíresebb labdarúgója marad. 1962 és 1980 között 14 trófeát emelt a magasba az egyesület színeiben.
A Säbener 51 most őt, illetve 21. századi utódját, Manuel Neuert invitálta meg egy közös beszélgetésre. Manu 508 találkozójával a második legtöbbször szerepelt kapusa a Bayernnek. Ő márciusban ünnepli 38. születésnapját.
Sepp, ha ránézel a Säbener Straße pályáira és edzőkomplexumára, nem fog el az irigység?
Sepp Maier: Az én időmben még nekem kellett ellapátolnom a havat a kapum elől, ha esett. Télen mindig jéggé fagyott a pálya. Emlékszem, akkoriban még volt hokicsapata a klubnak, úgyhogy bementem a szertárukba és kihoztam egy pár felszerelést, amit aztán felvettem az edzésre.
Manuel Neuer: De sisak csak nem volt rajtad, vagy igen?
Maier: Nem, nem. És bot sem, csak a térd- és könyökvédők (nevet). Egyébként fura hatással voltak rám ezek a hokis cuccok, mert igencsak sokat nyomott mindegyik. Az edzéseken azokban vetődtem jobbra-balra, a meccseken viszont már nem volt rajtam és ezáltal olyan könnyűnek éreztem magam, mint egy hópihe.
Manu, mennyire ismered Sepp Maier kapuskarrierjét és stílusát?
Neuer: Túl fiatal vagyok, nem láthattam a mérkőzéseit. Mindenesetre a klasszikus megmozdulásait többször is megnéztem már videóösszeállításokban. Annak idején kiskoromban volt egy könyvem tőle, amiben bemutatta a kapusedzés különféle módszereit. Minden nyaralásra, túrára és kiruccanásra magammal vittem, édesapámmal pedig mindig szakítottunk időt arra, hogy gyakoroljuk a benne írtakat. Külön a gyerekeknek szólt és olyan dolgokat lehetett benne olvasni, hogy például miként kell vetődni. Szórakoztató volt.
Maier: Amikor kapusedzőként dolgoztam, fontosnak tarottam, hogy minél sokoldalúbb legyen a tréning. Mindezt azért, mert az én játékospályafutásom során nem volt egyáltalán kapusedzés. Akkoriban az edző külön szólt nekem, hogy vagy félórával hamarabb jelenjek meg az edzőpályán, vagy a csapatedzés után maradjak. Együtt készültem a többiekkel, sprinteltünk, erőnléti edzéseket végeztünk, meg ilyenek, hogy aztán teljesen tönkre tegyenek utána.
Neuer: Ez nem hangzik valami modernnek…
Maier: Ahogy mondod. Negyedórát jobbra és balra vetődéssel töltöttünk el, csak úgy repültek felém a labdák. Nem volt valami jó. Amikor Jean-Marie Pfaff egyéni kapusedzőjeként dolgoztam 1984-ben, majd 1988-ban a német válogatottnál tevékenykedtem, lényegesnek tartottam, hogy ne legyen unalmas az edzés. Sokkal több értelme van egy gyakorlatot öt-hat alkalommal, teljes összpontosítással megcsinálni, mint 30-szor egymás után, robotolva – a meccseken úgysem 30 ugyanolyan lövéssel kell megbirkóznod. Kapusedzői pályafutásom vége felé 146 különböző gyakorlatot számoltam össze. Oliver Kahn nem is nagyon érzékelte, mennyi időt töltöttünk el az edzéssel. Másfél óra után még meglepődve kérdezte, hogy miért álltunk meg. Egyébként az edzőtermekért se rajongom. A felkészülési időszak és sérülések esetén jót tesz, de a szezon közben könnyedségre és rugalmasságra van szüksége az embernek, ezt pedig leginkább az edzőpályán készülve lehet elérni.
Manu, szerinted Sepp mennyire újította meg a kapusposztot?
Neuer: Egy igazi életművel rendelkezik, ez nem is kérdés. Ha más generációk kapusaival beszélgetek, legyen szó Oliver Kahnról vagy a kapusedzőimről, Sepp mindenki példaképe. Lehetővé tette, hogy a kapusedzéseket különleges szempontból, rendszerezve közelítsük meg.
Sepp, Manu mennyire forradalmasította a modern kapusjátékot?
Maier: Ő volt az első, aki számára teljesen normális volt, hogy előre szaladjon a pályán és részt vegyen a játékban. Tökéletesen csinálja ezt. Biztos vagyok benne, hogy a Bayern München csatárként is be tudná vetni őt. Jól tudja használni a jobb és bal lábát is, nincs különbség a kettő között. Én a balt csak támaszkodásra használtam! Manapság a kapusoknak muszáj kétlábasnak lenniük, különben nincs esélyük megragadni a legmagasabb szinten. Nekünk anno erre nem volt annyira szükségünk, hiszen bármikor felkaphattuk a labdát a földről, még hazaadás esetén is. Úgy gondolom, fantasztikus döntés volt eltörölni ezt a szabályt, hiszen ezzel alapjaiban megváltozott a kapusjáték.
Mennyire fontos az önbizalom és a bátorság ezen a poszton?
Neuer: A karizma kulcsfontosságú. Én vagyok az utolsó ember a pályán, én vagyok a csapatom életbiztosítása, nekem kell megállítanom az ellenfelet és közölnöm vele, hogy nem jut túl rajtam. Ennek a felfogásnak muszáj ott lennie minden kapusban, máskülönben nincs keresnivalód a kapuvasak közt.
Maier: Az ellenfélnek tisztelnie kell téged. Ha tudják, hogy nincs értelme 20 méterről próbálkozniuk ellened, akkor onnantól kezdve túl fogják gondolni a támadásokat.
A kapusnak nem szabad félnie. Amikor annak idején arról kérdeztek, melyik csatártól félek, azt válaszoltam, hogy egytől sem, hiszen az egyetlen, akitől igazán tartok, az a csapatomban játszik, Gerd Müller.
Kapusként gyakran lehet az emberből bűnbak, ha a labda a hálóban köt ki…
Neuer: Én máshogy látom a dolgokat, mert nem csak Maier és Neuer játszik az ellenféllel szemben, hanem a teljes csapat. Mindenkinek harcolnia kell.
Maier: Minden kapott gólról rögtön azt mondtam, védhetetlen volt. Ez a gondolkodás reflexként jött, afféle védekező viselkedésként. Mindig arra gondoltam, hogy azért történt, ami történt, mert valaki elvesztette a labdát. Az ilyen esetek után két-három napig nem beszéltem senkivel. Gyakran nagyon ideges voltam.
Neuer: Időnként én is ezt érzem. Emberi dolog felállítani magad előtt ezt a védőfalat. Ugyanakkor megtanultam azt is, hogy sokkal gyorsabban ki tudom szellőztetni a fejem, ha őszintén beszélek a történtekről és beismerem a hibámat. Azután lehet tényleg továbblépni. A meccsek alatt viszont az a szokásom, hogy teljesen kizárom azt a tényt, hogy hibáztam és meggyőzöm magamat arról, hogy továbbra is 0-0 az állás. Nem engedem, hogy a hármas sípszóig bármikor is eluralkodjon rajtam a bizonytalanság.
Maier: Ez egy jó hozzáállás. Egy kapusnak nem szabad kételkednie magában. Mert egy tétre menő helyzetben, egy igazán fontos meccsen még mindig a kapus formája az, ami 60-80%-ban befolyásolja a végeredményt. Ha jó napot fogsz ki, akkor a csapatod harcának felét te vívod meg. Az 1974-es világbajnoki fináléban ezt éreztem, de még inkább a Lengyelország elleni elődöntőben. Manuel karrierjében pedig ott van a 2020-as Bajnokok Ligája-döntő a PSG ellen.
Sepp, 442 egymás utáni Bundesliga-meccsen léptél pályára. Egy idő után nem volt unalmas kisétálni ugyanazokba a stadionokba?
Maier: Érdekes, hiszen amíg tartott, sosem voltam tisztában ezzel a sorozattal. A 400. meccsnél mondta el nekem egy riporter, mert képeket akart csinálni rólam a szép szám apropójából. De arra is emlékszem, hogy amikor 1979-ben egy csúnya autóbalesetet szenvedtem, azonnal azt mondtam a mentősöknek, hogy hétvégére muszáj fittnek lennem, hogy tovább folytassam a sorozatot.
442 meccs 13 évnek felel meg. Manu, hogy hangzik ez?
Neuer: Elképzelhetetlenül. 2011-ben igazoltam Münchenbe, szóval az eddig itt töltött időmnek felel meg. Sosem húztad meg valamelyik izmodat, nem fáztál meg vagy nem volt szükséged pihenőre?
Maier: Sosem. Csak egyszer voltam sérült, amikor Uwe Seeler bordántérdelt egy beadásnál, még 1965-ben. Akkoriban még nem voltak cseréink, úgyhogy Gerd Müller állt be a kapuba. Ott feküdtem mögötte sérülten és folyamatosan kiabáltam neki, mit csináljon. A Hamburg érezte, hogy ez egy nagy esély a győzelemre, úgyhogy Charly Dörfel egymás után adta be a labdákat a szélről. De Gerd mindegyiket lefülelte és kiöklözte őket. A dokink adott néhány injekciót, aztán összeszorítottam a fogam és visszaszaladtam a pályára.
Sepp beceneve Anzing macskája volt. Manu, neked miért nincsen hasonló beceneved? Mint például a Tegernsee mancsa?
Neuer: Jól hangzik, elfogadom!
Maier: Vagy inkább a Tegernsee cápája, utalva a harapósságára. Annak idején más idők jártak. Többféle hasonló becenév volt. Kasier, Nemzet bombázója, Giesing sasa, Bulle – mindenkinek volt valami hasonló.
Mit szeretnétek, hogyan emlékezzenek rátok a jövő generációi?
Maier: Szeretettel. Legalábbis az én esetemben (nevet). Persze Manuéban is, rengeteg ideje van már itt, majdhogynem igazi bajor már.
Neuer: Szerintem mindketten jó példák vagyunk arra, hogy a Bayernnek sosem voltak kapusgondjai és hogy minden időszakban nagy hálóőrök védték a Bayern kapuját. A Bayernnek sok legendája van. Remélhetőleg a jövőben is lesznek újak, hiszen az azt jelentené, hogy ez a klub mindig is sikeres marad.
Sepp, ezennel hivatalos bajor állampolgárságot adsz Manunak?
Maier: Úgy tűnik. Megérdemli. Ő Tegernsee igazi mancsa.