Müller Máté, lelkes Pannonbajor követőnk egy rendkívül részletes és nagyszerű elemzést küldött nekünk, amelyben a Gladbach elleni vereség okait próbálja megtalálni. Olvassátok figyelemmel!
Ez az írás elsősorban azért született, hogy a Gladbach elleni elvesztett bajnoki azon aspektusára hívja fel a figyelmet, ami túlmutat azon, hogy egy meglehetősen gyenge bíráskodáson és meccset befolyásoló rossz döntéseken méltatlankodjon az egyszeri München szurkoló. A vereség még a kiállítás ellenére is elkerülhető lett volna, ha a kiállítás után időben megtörténik a megfelelő szerkezetátalakítás. De lássuk mindezt részleteiben!
Az örök mumus szelleme
A Bayern szurkolóiknak az utóbbi években – hasonlóan a hetvenes évekhez – összerándul a gyomra, amikor egy Gladbach elleni összecsapás közeledik. Nem csoda, hisz amióta a Bayern folyamatosan bajnok, azaz a 2012/2013-as szezon óta egy kupában lejátszott mérkőzéssel együtt 23 alkalommal találkozott a két csapat tétmeccsen. Ezeken 9-9 győzelem szerepel mindkét oldalon és ötször játszottak döntetlent a felek. Ez – tekintve a Bayern eredményességét ebben az időszakban – egyedülállóan rossz mutató, amit tetéz, hogy a Gladbach pályaválasztása mellett mindez hat vereség, két döntetlen és mindössze három győzelem müncheni szempontból. Ilyen közelmúlttal vágtunk neki a hétvégi bajnokinak a Borussia-Parkban. A múlt természetesen közvetlenül nem határoz meg egy adott mérkőzést, de a zabszem azért ott volt minden Bayern-szurkolóban és minden bizonnyal a játékosokban és a stábban is.
Offenzív 3 védős rendszer kimaxolva
Nagelsmann az általa sokszor próbálgatott három védős rendszerben küldte fel a fiúkat. A kezdőrúgáskori felállásból tökéletes kirajzolódik, hogy a Bayern egy 3-1-4-2-es (Kimmich helyezkedésétől függően 3-5-2-es) hadrendben ment neki a mérkőzésnek. A két szélen Gnabry és Davies, akiknek ebben a rendszerben komoly védekezési feladata van, mivel nagyon szigorúan vissza kell lépniük az ellenfél szélsőivel védekezéskor. Védekezés közben a felállás papíron 5-4-1, ahol Müller visszalép a középpályára, és egyedül Choupo marad elől megtartani a felpasszolt labdákat és lekötni az ellenfél belső védőit. A kezdőben két rotációs ember is helyet kapott: a téli igazolás, Blind a védelem tengelyében, Gravenberch pedig a középpályán.
3-1-4-2-es bajor felállás a gyakorlatban
Ahogy a Bayern játékstílusából az természetes módon fakad, a müncheniek alapvetően hátulról, passzjátékkal építik a támadásaikat, ahol Kimmich, mint mélységi irányító rendszeresen visszalép a védelem elé (sokszor a védelmi vonalba) megpróbálva létszámfölényt teremteni az ellenfél támadóival szemben. Ebben a játékmódban nagy szerep jut a kapusnak, akinek labdabiztosnak kell lennie, leginkább egy belső védőként kell funkcionálnia a támadások elindításakor. Ez a stílus a szélsőktől is megköveteli a visszalépést különösen akkor, ha az ellenfél középpálya egy szoros presszinggel akarja akadályozni a labdakihozatalt.
Kimmich visszalép a belső védők közé labdakihozatalkor
Támadásban az első percektől jól látszott, hogy mit akar a Bayern, és hogy mi a 3-1-4-2 (3-5-2) előnye: a szélsők, Gnabry és Davies is emberfölényt jelentettek a pálya közepén és gyorsaságukat kihasználva könnyen az ellenfél középpályája és védelmi vonala közé tudtak kerülni. Ezt támogatta szinte minden esetben Choupo és Müller visszalépése, labdatartása, felpassza. Sajnos a kiállításig meglévő lehetőségek közül egy sem tudott gólra váltani a Bayern, bár az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a Gladbach-nak is voltak lehetőségei ebben az időszakban, de erről később.
Gnabry és Davies besprintelnek a Gladbach védelme mögé
A kiállítás előtti szakaszban az is tisztán kirajzolódott, hogy miként képzeli el Nagelsmann (más edzőkhöz hasonlóan) a labda elleni játékot. A Bayern középpályásai felvették a pozíciót a Gladbach középpályásai ellen, míg a két támadó úgy helyezkedett, hogy minél jobban zárják a kapus passzsávjait. Látható volt, hogy a két szélsőnk feladata volt az ellenfél támadásépítésének megakadályozása, a Gladbach szélső védőinek fedezése, ha kell letámadással, ha kell, visszafutással.
Szervezett letámadás az ellenfél térfelén
Ez már a meccs első szakaszában is jelentett problémát, mivel Gnabry nem minden esetben vette fel az emberét, és Davies esetében is sok esetben a támadó feladataira koncentrált, amivel támadásban nem is volt gond. Egyértelműen kivehető volt, hogy a három belső védőn és a mélységi osztogató Kimmich-en kívül minden Bayern játékos magasan helyezkedett. A középpályások a mozgásukkal a pálya egyik felére vitték el az ellenfél játékosait, így a másik szélen magasan helyezkedő szélső helyzetbe tudott kerülni.
Offenzív előrenyomulás támadásban
Szervezetlen védekezés a köbön
Ugyanakkor a magasan helyezkedő szélsők – ahogy az már a meccs korai szakaszában látszott – komoly rizikófaktort jelentettek. Amennyiben Davies és/vagy Gnabry nem zárt vissza, nem fedezte le megfelelően az ellenfél passzsávjait, nagy területek nyíltak mögöttük. Sajnos Gnabry és Davies is több esetben csak ütemkéséssel követte az ellenfél támadóit, szélsőit. Ezt a helyzetet tette még veszélyesebbé, hogy mind Pavard, mind Blind sokszor túlzottan felléptek a támadással teret adva a gyors Mönchengladbach játékosoknak egy esetleges labdavesztés esetén.
Az offenzíz szárnyvédők okozta negatív veszélyforrás
Márpedig sok esetben kódolva volt a középpályás labdavesztés. A 3-1-4-2 megköveteli, hogy a középpályások, illetve egy-egy esetben a csatárok visszalépjenek segíteni a támadásépítést. Ha ez nem történik meg, és a mélységi irányítót, Kimmich-et is kiveszik a játékból, akkor egyetlen lehetőség van biztonsággal megindulni: a középpályának szélességet adó szélsőket íveléssel vagy lőtt passzal játékba hozni. Ugyanakkor a szélsők magasan helyezkedése és a Gladbach összpontosítása a passzsávok zárására nehéz helyzetbe hozta Kimmich-et, aki sok esetben beláthatatlan távolságban volt a középpályásainktól.
Élettelen bajor középpálya
A 6. percben már nem első alkalommal állt elő olyan szituáció, amikor a fentebb említett középpályás labdavesztés megtörtént, és megnyíltak a területek az ellenfél támadói előtt. Ezen néhány perc leforgása alatt is megmutatkozott a háromvédős rendszer veszélye: ilyen esetben a védő feladatokat is ellátó szélsők (Gnabry és Davies), sőt a támadásépítés miatt fellépő védő (Pavard) teljesen játékon kívül kerültek.
Életveszélybe kerülő védelem a középpályán elvesztett labda miatt
Ugyanez volt a helyzet a kiállítás előtt. Müller labdát veszített az ellenfél tizenhatosánál. Nem kérdés, hogy elég véleményes volt a Gladbach védő akciója, könnyen le lehetett volna fújni a 429. Bundesliga meccsét játszó klubikonnal szembeni akciót. Ezt a nem mellékes tényt félretéve, jól látható volt, hogy Davies gyakorlatilag csatár pozícióban van, esélye sincs a védekezésben besegíteni, ahogy Gnabry is a támadásépítés miatt előrefelé mozgott.
Müller labdavesztése az ellenfél tizenhatosánál
A labdavesztés után látható, hogy a mélységi irányító Kimmich és a belső védő Pavard is az ellenfél térfelének közepén helyezkedett, és hátul mindössze a nem a sebességéről híres Blind és az így egyedül maradó Upamecano tanyázott.
Rossz reagálás az emberhátrányra
A történtek ismertek: Tobias Welz a VAR hathatós támogatásával kiállította Upamecano-t. Az esetet számtalanszor visszanézve is elmondható, hogy nehéz volt szabálytalanságot belelátni az esetbe. Mindenesetre Nagelsmann az emberhátrányra reagálva elküldte de Ligt-et melegíteni, de végül nem őt cserélte be, ami végzetesnek bizonyult.
Nagelsmann nagy hibát követett el azzal, hogy nem a teljesen fogalmatlanul játszó Gravenberch-et hozta le, és küldte de Ligt-et helyette (ahogy valószínűleg elsőre akarta, vagy ahogy az logikus lett volna), hanem a labdát jól megtartó és a csapategységet egy ilyen szituációban is biztosítani tudó Müller-t kapta le, és a helyére beküldte Cancelo-t, aki átvette Gnabry szélső pozícióját, aki így Müller helyére egy sorral feljebb lépett. Cancelo tehát nem védőnek érkezett. Látható volt, hogy az eredeti felállás (3-1-4-2) a kiállítás után egy 2-1-4-2 lett. Nagelsmann elképzelése valószínűleg az volt, hogy Kimmich rendre visszalép a középhátvéd posztjára kisegítendő a védelmet, legalábbis ez látszott Kimmich helyezkedéséből a kiállítást követően. Ugyanakkor nem középhátvéd lett, hanem csak a nyakába kapott plusz egy feladatot, így egyszerre kellett volna középpályás szűrőnek, belsővédőnek és mélységi irányítónak lennie. Ha ehhez hozzávesszük, hogy Kimmich a 6-os pozícióból is előszeretettel lép fel egészen az ellenfél tizenhatosáig (sőt), akkor annyi elmondható, hogy ez egy embert próbáló feladat még egy Kimmich szintű játékosnak is.
Persze ez a 2-1-4-2 ideális esetben védekezésben egy 4-3-2 lett, azaz a két szélső (Davies és Gnabry, majd Cancelo) visszazárt a szélsőhátvéd helyére, ezzel biztosítva a védelem szélességét.
4-3-2-es formáció Upamecano kiállítása után
A kiállítás ellenére úgy tűnt, hogy a Bayern hozzáállása a meccshez jottányit sem változott, sőt a bekapott gól után is ez a felfogás maradt. Mindenképpen örömteli egy szurkolónak, hogy ember- és gólhátrányban is meg akartuk nyerni a meccset. Jól látszik, hogy támadásban egy 2-1-4-2 (néha 2-5-2) lett a felállás, ami a középpályán kellő szélességet adott (ennek köszönhető az egyenlítő gól is).
Nagelsmann valószínűleg úgy kalkulált, hogy igazából működni fog két belső védővel is a történet, mivel két, a védekezésben is hatékonyan bevethető szélső (Davies, Cancelo) volt a két oldalon. A probléma viszont az volt, hogy nem ez volt a meccsterv és valószínűleg nem kapták meg azokat az utasításokat, amik a szélső eredeti feladatait felülírták volna. Látszott, hogy a játékosoknak nincs semmilyen rutinja egy olyan helyzetben, amikor két védővel játszunk és a szélsőknek legalább annyira feladata a támadások segítése, mint a védekezés stabilitásának megteremtése. A lenti szituációban tökéletesen látszik, hogy a bajor játékosok nem tudták elosztani a területeket, így hatalmas terület nyílt az ellenfél előtt.
Szervezetlen bajor védekezés
Azon túl, hogy a két belső védő és Kimmich sok esetben nem értette meg egymást, ezekben a helyzetekben a szélsőink sem tudtak sok esetben visszaérni: Cancelo nagyon nagy távolságban volt a védelmi vonaltól és Davies is csak nyomozta Hoffmann-t (és ez sajnos nem egyszeri eset volt).
Egy későbbi kontránál ugyanez volt a helyzet megspékelve azzal, hogy Blind a középpályán kóricált és ugyan Kimmich belépett a helyére, de így is csak Pavard tizenhatoson belüli becsúszása tudta megakadályozni (időlegesen) a második kapott gólt.
Bár a második félidőre Kimmich egyértelműbben megkapta az eredeti feladatai mellé a belső védő szerepet is, de a második gól előtti helyzetből jól látszik, hogy kevés a két belső védő: 6-osunk kénytelen kilépni a támadó középpályásra (Hoffmann), ezzel viszont nagy terület nyílik mögötte, amihez hozzájárul az is, hogy Blind megint abszolút játékon kívül helyezkedett, ami ha megengedőek vagyunk vele szemben abból is fakadhatott, hogy az ő feladata a baloldali belső védelem biztosítása volt a meccs kezdetén. Csak ezután a második gólt után jött be de Ligt harmadik belső védőnek, de ez már késő volt.
Üresen maradó terület a Bayern védelme mögött
Összefoglalva
Nagelsmann, ha úgy vesszük rock ’n roll módon, ha úgy vesszük túlzott magabiztossággal, ha úgy vesszük nagyképűen kezelte a kiállítás utáni helyzetet, és elsősorban ez volt az, ami megpecsételte a helyzetünket, ez adta meg a lehetőséget a mumusnak, hogy beköltözzön megint legalább egy éjszakára a hálószobánkba. Bízzunk benne, hogy mindenki tanul ezekből a hibákból és elsősorban a PSG elleni visszavágón nem kell hasonló helyzetekkel szembesülnünk, amikor egy Mbappé, egy Messi, vagy éppen egy Nuno Mendes próbálja majd kihasználni ezeket a hibákat.
