Miből lett a cserebogár? A Bayern egykori játékosa, a 38 éves Danijel Pranjic a Goalnak adott interjújában többek között beszélt Louis van Gaal személyéről, a vele való munka nehézségeiről, arról, hogy ki különbözött össze a holland edzővel a legjobban a csapatból, illetve a pozíciójáról, a döntőkben való mellőzéséről, a távozásáról, a Jupp Heynckesszel való kapcsolatáról, Niko Kovac „bukásáról”, a legrosszabb és a Bayern utáni legjobb tapasztalatairól, a jelenlegi állomáshelye adta előnyökről és a jövőjéről is. Őszintén.
Miért akarta őt van Gaal? 2009-ben a holland liga második legjobb játékosának választottak meg, van Gaal pedig az Alkmaarban töltött idejéből tudta ki voltam és ismerte a képességeimet. Ha ellene játszottunk, mindig én voltam az egyik legjobb játékos, látott bennem valamit, amit mások nem láttak. Münchenben is boldogan fogadott és azt mondta: „Herr Pranjic, azért van itt, mert maga egy olyan játékos, aki nem veszíti el a labdát.” Egyszerűen hangzik, de fontos volt ebben a pozícióban, hogy semmi bonyolultat ne csináljunk és tisztán, lábról lábra játsszuk a labdát. Ezt tudtam.
Arról, hogy a 7,75 millió euróból 750 ezret ő állt az átigazolására: Aznap, amikor az ügynököm informált, hogy van Gaal szívesen látna az FC Bayernnél, kizártam mindent. Kiskorom óta mindig egy ekkora klubban akartam játszani, és mivel a pénz nálam soha nem volt elsődrangú, ezért nem is volt problémám azzal, hogy egy részt finanszírozzak a transzferből. Megegyeztünk, hogy három részletben, szezononként 250 ezer eurót fizetek a klubnak. Ez volt életem egyik legjobb döntése. A Bayernnél játszani egy olyan élmény, amit semmilyen pénz nem kárpótol. Nagyon boldogtalan lettem volna, ha ez meghiúsul.
Hogyan fogadták a Bayernnél: Mintha 100 éve ismernének. Uli Hoeness az, akit az orvosi vizsgálatok során először megismerhettem személyesen, nagyon szívélyesen fogadott. A Bayern egy családias klub, aki tiszteli a játékosait. Ami az egymással való bánásmódot és a szervezettséget jelenti, számomra nincs is jobb klub az európai elitben. A csapattársaimról is csak pozitívakat tudok mondani. Ivica Olic személyében rögtön lett egy barátom, akivel megértettem magam, a pályán kívül sokat lógtam Anatoliy Tymoshchukkal is.
A van Gaallal való munkáról: Perfekcionista volt, nagy részletességgel dolgozott. Ha egy feladatot nem az elképzelései szerint valósítottunk meg, akkor addig ismételtük, amíg mindenki elsajátította. Megszállotja volt a filozófiájának, hogy a lehető legprecízebben futballozzunk. Mi játékosok hihetetlenül sokat profitáltunk ebből, személy szerint nem is volt nála jobb edzőm a karrierem során. A gondolkodásmódja és a munkája miatt az egész klubnak óriási nyereséget jelentett. Nézzék csak meg az FC Bayern játékát Louis van Gaal előtt és után, teljesen másvilág. Másrészről viszont egy elég nehéz személyiség volt.
Van Gaal személyiségéről: Személy szerint soha nem volt problémám vele. De ő egy olyasfajta edző, akivel csapatként csak egy évig lehet együttdolgozni. A focisták is csak olyan emberek, akik hibáznak, az ő gondolkodásmódjával viszont mindenkinek mindig hibátlanul kellett dolgoznia, és ez pár játékost kiakasztott. Nem volt semmilyen szabadságérzetünk, és az edzőpályán csak nagyon ritkán lehetett laza atmoszférát érezni. Ez lehet, hogy egy szezonon keresztül jól megy, végülis az első évben való duplázással és a BL-döntővel nagyon sikeresek voltunk. De hosszútávon, egy 25 fős csapatban, ilyen körülmények között inkább problematikusnak számít.
Ki különbözött össze legjobban van Gaallal? Franck Ribéry. Az edzővel való kapcsolata az első pillanattól az utolsóig feszült volt, mert van Gaal szívesebben játszatta volna őt a 10-es poszton, de ő egyáltalán nem örült ennek és ragaszkodott ahhoz, hogy kizárólag a balszélen legyen bevetve. Véleményem szerint, ha néha jobban kontrollálta volna Franckot, aki követte volna az edző utasításait, a csapatban lévő hangulat is jobb lett volna – ezáltal pedig a van Gaallal való munka is hosszabbtávú lehetett volna.
Ribéryről: Jó volt a Bayernnek és Francknak is, hogy hű maradt az általa kedvelt pozícióhoz. Ő volt a világ legjobb balszélsője és egyébként Luka Modric és Arjen Robben előtt a legjobb csapattárs, akivel valaha játszottam. Van Gaal pár hónap után inkább balbekként tekintett rám, mert nem volt elégedett Edson Braafheiddal – ezáltal egy szélen játszhattam Franckkal, ami álomszerű volt. Még akkor is, ha nem mindig volt teljesen tiszta fejben. (nevet)
A védekező középpályás pozícióról: Ismertem ezt a pozíciót a Heerenveenből, tehát nem volt probléma, hogy sokat játszottam ott. Ellentétben: Szerettem, mert gyakrabban jutottam labdához, mint hátul a baloldalon. Nagyon egyszerű volt olyan játékosokkal összejátszani, mint Bastian Schweinsteiger vagy Mark van Bommel. Az első idényemben főleg a Bajnokok Ligájában játszottam sok meccset a középpályán.
Arról, hogy az Inter elleni döntőben csak a padon ült: Én magam voltam a hibás. A Lyon elleni 1-0-ás hazai meccsen begyűjtöttem a harmadik sárgámat és avisszavágón veszélyeztetve voltam a döntőre. De Hamit Altintop olyan jól játszott Lyonban, hogy van Gaal a Münchenbe való visszatérésünkkor azonnal világossá tette, hogy a finálában vele fog tervezni. Először padlót fogtam. Ha szinte az összes meccsen játszol, természetesen a döntőben is ott akarsz lenni. De ilyen a futball. A padról támogattam a csapatot. Sajnos nem volt elég.
Van Gaal 2011 áprilisi távozásáról: A játékosok közül senki nem volt felkészülve rá, még ha tudta is mindenki, hogy ez így nem mehet tovább. Van Gaal tartott egy búcsúbeszédet az öltötőben, ahol mindenkinek megköszönte a munkáját és mindenkivel kezet fogott. Semmi különös nem történt. Rosszul éreztem magam. Nem csak ő, hanem a csapattársaim és én is kudarcot vallottunk. Egy edzőt könnyebb szívvel lehet meneszteni rossz eredmények miatt, mint azt, aki az edzőpályán hibázott. Sokkal tartozom van Gaalnak, nélküle valószínűleg soha nem kötöttem volna ki az FC Bayernnél. Ezért örökké hálás leszek neki.
A van Gaallal való élményeiről: Minden nap egy élmény volt vele. Mi játékosok viszonylag sokat tudtunk a feleségéről, Frau Truusról. Imádta és mindig róla beszélt, mindegy, hogy az edzőpályán vagy az öltözőben voltunk. Egyszer, amikor egy fárasztó edzés után teljesen készen ültünk a kabinban, bejött, és tipikus, szigorú pillantással azt mondta: „Emberek, az egész napot előkészítettem és levezényeltem, ,ost viszont haza kell mennem boldogítani és szórakoztatni a feleségemet. Úgyhogy ne panaszkodjatok!” Szétröhögtük magunkat.
A Jupp Heynckesszel való kapcsolatáról: Különösen jó és különösen rossz sem volt. Heynckes soha nem mondta a szemembe, de az első naptól fogva tudtam, hogy nem fogok szerepet játszani nála. Ez rendben volt számomra, végülis minden edzőnek megvannak a saját elképzelései és kedvencei. Soha nem volt bajom vele és mindig tisztelettel voltam felé. Heynckes és az eredményei előtt csak emelni tudom a kalapom – még akkor is, ha szerintem van Gaal futballszakmai tudást, főleg taktikát illetően messze túlhaladta őt. Ami azt illeti, máig nem tudok senkit összehasonlítani van Gaallal. Ő a legnagyobb futballszakértő, akit valaha ismertem.
Arról, hogy az utolsó meccse a Finale Dahoam volt: Őrületes, nemde? Ha a padon is ültem, én voltam aznap este a legnagyobb Bayern-fan. Feltétlenül azt akartam, hogy még egyszer, közösen ünnepeljünk és a sok barátomat a legjobb hangulatban hagyjam hátra. De elveszítettünk egy olyan meccset, amelyet tulajdonképpen egyáltalán nem tudtunk elveszíteni. A Chelsea egyszersem találta el akcióból a kapunkat. Ezt máig nem tudom kiverni a fejemből. Hihetetlenül nagy pechünk volt. De nem ez volt a legrosszabb vereségem, hanem a 2008-as EB-n a törökök elleni, mert akkor én magam is ott voltam a pályán. A 120. percben szereztük meg az 1-0-ás vezetést, majd gyakorlatilag rögtön bekaptuk az egyenlítőgólt, és végül a büntetőpárbajban kiestünk. Brutális este volt.
Miért bukott meg Niko Kovac a Bayernnél? Nem nevezném bukásnak. Sőt, inkább azt mondanám, hogy nagyon jól csinálta a dolgát. Egyszer látni akarok egy olyan edzőt, aki ekkora nyomás alatt duplázni tud. Amit a sajtó helyezett Nikora, az nem volt normális. Ez emlékeztet arra az időszakra, amikor horvát szövetségi kapitány volt: Sokan nem is horvátként, hanem németként kezelték őt és folyamatos nyomás alatt tartották.
Kovac és a csapat jelentős része közötti nyomásról: Nem voltam ott és nem tudom megítélni mi történt az öltözőben. Csak annyit tudok mondani, hogy Niko egy őrületes edző, aki nagyon részletesen és fegyelmezetten dolgozik. Ebből a szempontból szinte van Gaallal hasonlítható össze, ő a siker megszállotja és semmit nem akar a véletlenre bízni. Lehetséges, hogy pár játékos nem tudott azonosulni a módszerével. De azt hiszem, hogy a központi nyomás döntő volt a menesztése szempontjából. Ha a vezetőség egy kicsit türelmesebb lett volna, valószínűleg nagyobb sikerrel járt volna.
A Bayernes időszakáról: Amit el akartam érni, azt elértem, sok áldozatot hozott. A hazámat, a családom egy részét és pár barátomat hátra kellett hagynom, hogy kövessem azt az álmomat, hogy egy nap ilyen nagy klubnál játszhassak. Visszatekintve természetesen mondhatom azt is, hogy ezt, vagy azt a labdát megjátszhattam volna pontosabban is, vagy itt-ott egy sprint hasznosabb lett volna a csapattársaim számára. De nem voltam vak. A Bayern olyan, mint a Mount Everest csúcsa és én három évig ott voltam ezen a csúcson. Aki úgy gondolja, hogy jogtalanul voltam az FC Bayernnél, annak fogalma sincs a futballról. Nagyon büszke vagyok arra, amit a karrierem során elértem.
Hollandia, Németország, Portugália, Spanyolország, Szlovénia, Görögország, Ciprus. Hol voltak a legrosszabb tapasztalatai? A Sporting Lisszabonnál, a Bayern utáni első állomásomon volt a legrosszabb tapasztalatom. Ahogy megérkeztem, azonnal távozni akartam. Óriási volt a kontraszt és a klubot sajnos nem úgy vezették, ahogyan azt az ember elvárná egy ilyen történelemmel és szurkolói közösseggel rendelkező klubtól, amely tulajdonképpen Európa legnagyobbjai közé tartozik. Azok az emberek, akik leigazoltak, az érkezésemkor egyáltalán nem voltak már jelen. Az új elnök és az új sportigazgató megpróbálta minden eszközzel felmondani a szerződésem, mert nagyon jó kontraktusom volt és a klubnak pénzre volt szüksége. Ez odáig fajult, hogy egy nap azt mondták, hogy arcon vágtam a sportigazgatót. Aki ismer, az tudja, hogy ezek a vádak hazug kitalációk. Nagyon szomorú, de tanulságos időszak volt. Lisszabonban tanultam csak meg, milyen emberek vannak ebben a bizniszben. Olyan emberek, akiknek fogalmuk sincs a futballról, csak a pénzt látják és szükség esetén idióta történeteket találnak ki, hogy kitegyenek valakit. Szerencsére nem mindenki ilyen.
A Münchenen kívüli legjobb élményeiről: A Panathinaikosznál voltak. Egyrészt, a görögországi élet fantasztikus, másrészről pedig tetszik a futballstílusuk. A gyepen van egy kis vadulás, az ember tulajdonképpen soha nem tudhatja mi vár rá. Ez érvényes a szurkolókra is, akik az ugrálásukkal és az énekeikkel tüzelik fel az embert. Szeretem ezt.
A jelenlegi csapatáról, ciprusi másodosztályú Agia Naparól: Hasonlít a görög viszonyokhoz. Az emberek pozitív mentalitása megfertőz, különben aligha lenne még kedvem 38 évesen is játszani. Minden idősebb játékosnak ajánlom, hogy jöjjön ide. Nyilván nem keresünk akkora pénzeket, de ez nem is érdekes, ha minden reggel napfényre ébredhet és kizárólag a strandközelben reggelizhet az ember. Ez a nyugalom és béke automatikusan mosolyt csal az ember arcára. Eltudom képzelni, hogy a karrierem után is itt maradjak.
A jövőjéről: Fitt vagyok és szeretnék még egy kicsit játszani. Nem tudok a futball nélkül meglenni, úgyhogy szívesen lennék edző. Jelenleg a B-licenszet csinálom, emellett pedig támogatom a horvát tehetségeket. Egy horvát futballprogram társtulajdonosa vagyok. Egy olyan projektről van szó, amelyben fiatal és szerződés nélküli játékosokat keresünk és hívjuk meg őket egy edzőtáborba, ahol lehetőséget kapnak az egyik partnercsapatnál egy hely megküzdésére. A projekt győztese egy egyéves szerződést kap a résztvevő partnerklubok valamelyikénél.
Olyan edzőtípus lenne, mint van Gaal? Nem, biztosan nem (nevet). Nagy hangsúlyt fektetnék a letisztult rövidpasszos játékra, viszont nagyobb szabadságot engednék meg a játékosaimnak. Egy edzőnek manapság egyfajta pszichológusnak is kell lennie, akinek képesnek kell lennie belehelyeznie magát a játékos helyzetébe. Aki játékos volt, az tudja, milyen fontos a szabadság. Ebből a szempontból tetszik Jürgen Klopp, aki azért vonzza a játékosokat, mert a kemény fegyelmet az egészséges lazasággal ötvözi.
