Az FC Bayern április elején bejelentette, hogy három évvel, 2023 nyaráig szerződést hosszabbít Hansi Flickkel. Az 55 éves vezetőedzője április 30-án alá is írta új szerződését a klub székházában. Ezt megelőzően az FCB készített vele interjút.
Herr Flick, szerződést hosszabbított az FC Bayernnél – ezzel 55 évesen, hosszútávon lett vezetőedző egy topcsapatnál. Ön egy későn érő típus?
(nevet) Hát, a pályafutásom egy kicsit talán szokatlan. Például több, mint 20 éven keresztül volt egy sportüzletem, én magam is dolgoztam a boltban. Abban az időben erre áldoztam az időmet és fel akartam építeni a saját egzisztenciámat – habár mindig is tudtam, hogy edző szeretnék lenni. Egyik állomásomat sem sajnálom, mindenhol sokat tanultam. Ezek karakterizálták a jelenlegi munkámat.
Pontosan mit szűrt le az útja során?
Meghatározó, hogy végsősorban csak csapatmunkával műkösnek a dolgok. Az egymás iránti hűség, megbecsülés és tisztelet nélkül nehéz sikeresen fejlődni. Fontos számomra, hogy az ember tudjon bizalmat szavazni, hogy a kommunikáció jó legyen és mindenféle megbecsülést eszközöljünk. Illetve: Az embernek élveznie kell amit csinál. A siker csak közösen működik. Mindig elmondom, hogy például nagyon, nagyon elégedett vagyok azzal, hogy hogyan van összerakva az edzői stábunk a Bayernnél. Az eszmecsere és a bizalom ideális számomra.
Ez is olyan dolog, amit az asszisztensként eltöltött ideje alatt megtanult, azaz: A főnöknek mindenkit meg kell hallgatnia?
Biztos, hogy ez is szerepet játszik. Sokáig dolgoztam örömmel a második vonalban és mindig ki is fejezhettem a véleményemet. Azt hiszem semmi értelme annak, ha egy megbeszélésen mindenki karba tett kézzel ülve szótlan marad. Az eszmecsere biztosítja a tudást. Ha azt mondják nekem, hogy ez a dolog így nem megy és ezt nem tudjuk tovább csinálni, akkor azt mondom: Rendben, akkor más hozzáállásra van szükségünk. Az én szememben ez olyan, hogy „Akkor lássuk mit tehetünk!” Legyünk nyitottak és kíváncsiak.
Működik ez egy olyan Bayernnél is, amelyik évtizedeken kereszül nagyon jól bevált klubmintával működött?
Természetesen. Nagyon sok jó dolgot alapoztak meg itt. Minőséget a mennyiség helyett. A Mia san Mia-t. Rengeteg dolgot rögzítettek itt, ez teszi kivételessé, ilyen sikeressé és különlegessé ezt a klubot. De az FC Bayern ezelőtt sem félt soha attól, hogy valami új dologhoz alkalmazkodjon.
Mielőtt az FC Bayernhez került, sok európai topklubnál hospitált.
Már a DFB-s időszakomban, először edzőként, majd sportigazgatóként látogattam meg sok akadémiát, többek között a Real Madridnál és a Barcelonánál is jártam. A Manchester Citynél és a PSG-nél három napon keresztül voltam vendége az edzéseknek, de korábban már az FC Bayernnél is körbetekinthettem. Egymás után három nyáron látogattam meg az Arsenal edzőtáborát Ausztriában. Magamban arra gondoltam: Figyelj meg mindent részletesen! Ezek az edzők sok gondolatot ébresztenek az emberben. Hogyan tudod ezt magadnak feldolgozni? Soha nem volt az a filozófiám, hogy egy az egyben másoljak dolgokat. De megbecsültem, hogy új ötleteket és impulzusokat kaptam. Egyre többet és többet.
Hogyan kezeli a konfliktushelyzeteket?
A megbecsülés és a tisztelet az alapja és ezzel az alappal az ember nyiltan ki is tudja mondani a saját véleményét. Ez mindig így volt. Úgy gondolom, hogy az ember felelősségéhez tartozik, ha bizonyos dolgokra fel kell hívnia a figyelmet klubon belül. Nem kell mindig ugyanazon a véleményen lenni, de meg kell beszélni az álláspontokat és a nagyobb jó érdekében megvalósítani azt, végsősorban csak ez vezet a sikerekhez.
Az FC Bayernt évtizedeken keresztül olyan játékosklubként tartották számon, amely egyszerűen csak megvette a legjobb játékosokat és hagyta, hogy egy edző irányítsa őket. Most sikerült egy edzőklubbá avanzsálnia, amelyben egy világos filozófia alapján, céltudatosan keresik a játékosokat?
A döntő kérdés végsősorban az, hogy mit szeretne egy klub? Milyen futballt szeretne játszatni, amellyel a szurkolók is azonosulhatnak? Az én játékosidőszakomban csak az eredmény számított. Ha 1-0-ra nyertél, nem számított hogyan tetted. Ma már nem elegendő a győzelem és ezt jó dolognak tartom. Természetesen végül a címek számítanak, de teljes mértékben tudok azonosulni azzal, hogy az FC Bayernnek időközben követelményévé vált meggyőznie a szurkolóit egy 1-0-ás győzelemről. Ezenkívül folyamatosan gondolnunk kell arra is, hogy melyik játékos passzol a mentalitásunkba. Ez a klub egészen különleges, és ha a Mia san mia külső szemmel is látható marad, akkor az egy olyan dolog, amelyet a játékossal való tárgyalások során is magunk mellé tudunk sorakoztatni. Pontosan ez a döntő manapság: Hogy egy klub olyasmivé fejlődjön, valami olyat kínáljon, amelllyel egy játékos azonosulni tud. A Bayern klubkultúrája és játékosfilozófiája nagyon pontosan észrevehető.