Manuel Neuer egy utolsó, komoly szerződést akar kicsikarni magának a Bayernnél, amelyet szívesen meg is adna neki a klub vezetése. A részletek miatt a tárgyalások egyelőre szünetelnek, de a 34 éves kapus mindenképp maradni szeretne a bajoroknál. Valami nem tetszik neki, de kommentálta Nübel megszerzését is… A BILD-nek adott szókimondó interjújában Thomas Kroth ügynöke is részt vett.
Kroth: Folyamatban lévő tárgyalásokról alapvetően soha nem beszélünk, de most az a benyomásunk, hogy a Manuelről kialakult nyilvános kép egyszerűen hamis.
BILD: Mire gondol?
Kroth: Arra, hogy a koronaválságban lévő klubnak állítólag olyan igényekkel kell szembenéznie, amelyek súlyos terhet rónak rá. De semmi esetre sem ez a helyzet.
BILD: Azokban az időkben, amelyekben más klubok rövidített munkaidőre küldik a dolgozóit és a játékosok a fizetésük egy részéről lemondanak – ezek a tárgyalások egy kicsit érzéketlennek tűnnek.
Kroth: Megértem, hogy ezt egyesek így látják. De már télen megkaptuk az első jeleket, hogy a klub szívesen hosszabbítana és készen áll tárgyalni erről. Ekkor az edzőkérdés még tisztázatlan volt. Manuelnek kapitányként természetesen nagyon fontos, hogy melyik edző irányítása alatt dolgozhat tovább az FC Bayernnél.
BILD: Érthető…
Neuer: Hansi Flick tavaszi szerződéshosszabbításával egy olyan döntés született, amelynek nagyon örültem. Hansi egy szuper edző. Ahogyan bánik a játékosokkal, amilyen focit játszunk és amilyen atmoszféra van az irányítása alatt a csapatban, az nagyon meggyőző volt számomra, ezért volt az ő szerződéshosszabbítása számomra is jelzésértékű.
BILD: Egy jelzés, hogy maradni akar a Bayernnél?
Neuer: Igen.
BILD: Herr Neuer, mit kíván magának?
Neuer: Addig szeretnék játszani, amíg fitt vagyok. De elsősorban szeretném érezni a bizalmat, ez a legfontosabb nekem. Viszont az számomra teljesen egyértelmű, hogy utópisztikus dolog ötéves szerződést kötni a klubbal. 34 évesen nem látom előre mi lesz velem 39 évesen, ezért egyáltalán nincs is értelme a nyilvánosságban sugallt szerződés időtartamának.
BILD: Viszont nem csak egy évvel akar hosszabbítani.
Neuer: Olyan szerződést szeretnék, amellyel az FC Bayern és én is win-win szituációba kerülünk, amellyel mindannyian elégedettek és boldogok lehetünk. Hozni akarom a formám, a csapat rendelkezésére akarok állni, hogy 100 százalékos szenvedéllyel a maximális eredményt érjük el. Ehhez stimmelnie kell az előfeltételeknek, erről szól most ez az egész.
Kroth: Ezek a számok egyszerűen tévesek. Világosan elmondhatom, hogy a Hasan Salihamidziccsel és az Oliver Kahnnal vezetett megbeszélések során mindig rugalmas voltam, ami a szerződés időtartamát illeti.
BILD: Ez vonatkozik a fizetésre is?
Kroth: A fizetést nem lehet egy számra leredukálni, ez ennél összetettebb dolog. Vannak különböző modellek, amelyeknél az időtartam és a fizetés is flexibilis és a jelenlegi koronakrízis is figyelembe van véve. De Manuel számára elsősorban egy dolog számít: a megbecsülés.
Neuer: Ez így van.
Kroth: Ez az egész nem arról szól, hogy Manu az első legyen a fizetési listán. Ő a világ legjobb kapusa, valamint az FC Bayern és a német válogatott csapatkapitánya is. Továbbá sok olyan dolgot tesz a csapatban és akörül, amely jót tesz a klubnak is. A döntéshozók számára ismert az ő értéke. Ezért jön szóba a „megbecsülés” fogalma.
BILD: Jelenleg nem érzi azt a megbecsülést, amelyet kellene?
Neuer: De igen, alapvetően érzem és mindig is éreztem, mióta 2011-ben az FC Bayernhez igazoltam. Ami irritál: Amióta itt vagyok, minden megbeszélést nagyon bizalmasan vezettünk és soha nem szivárgott ki semmi. Most viszont folyamatosan megjelennek a médiában az aktuális megbeszélés részletei, amelyek gyakran nem is felelnek meg a valóságnak.
BILD: És ez bosszantja Önt.
Neuer: Persze, hogy bosszant. Ez nem volt annyira ismerős dolog számomra az FC Bayernnél. Mindig fontos volt nekem, hogy a vezetői pozíciókban lévő munkatársaimmal bizalmasan tudjak dolgozni – olyan hűséggel, amellyel játékosként és kapitányként én is viselkedtem a klubbal szemben. Ha ezek a dolgok célzottan kerülnek ki a nyilvánosság elé, az már a „megbecsülés” területét is érinti.
BILD: Gondolja, hogy van egy tégla?
Neuer: Én nem voltam jelen a megbeszéléseknél, ezeket Thomas intézi. Ezért nem tudok és nem is akarok ujjal mutogatni senkire. De a résztvevők köre átlátható.
Kroth: Irritáló, hogy a megbeszélés tartalma a médiában, bármely csatornán keresztül feltűnik. Nem először tárgyalok az FC Bayernnel, de ebben a formában ez a dolog újkeletű számomra.
BILD: Önök tudják, hogy ki volt jelen a megbeszéléseknél. Van konkrét gyanúsítottjuk?
Kroth: Nem. Kétségtelen, hogy csak ketten-hárman ülünk az asztalnál, de az információkat a klubon belül is továbbadják egymásnak. Fogalmunk sincs, hogy ki által kerülnek ki ezek. Részünkről ez az elvekről szól, és nem arról, hogy falhoz állítsunk valakit.
BILD: Mit szólnak Alexander Nübel leigazolásához?
Neuer: Ő egy jó kapus, ez nem kérdés. Távlati szempontból megértem a transzfert, habár Sven Ulreich személyében van már egy erős másodikszámú kapusunk, sok másik klubban alapkezdő lenne. Ettől függetlenül Nübel természetesen egy szuper szerzemény.
BILD: De már most megkapja a kijelölt utódját.
Neuer: A jövőt illetően számomra ez nem olyan téma, amelyen töröm a fejem. Amíg hozom a formám, játszani is fogok, ez meggyőződésem.
BILD: Nübelnek állítólag játékgaranciát rögzítettek a szerződésében.
Neuer: Erről csak annyit tudok mondani, hogy én nem tudok ilyesmiről. Az élsportban tulajdonképpen nincs ilyen. Ezek az ígéretek kockázatosak, mert ez mindig az edző dolga, aki minden bizonnyal nem tesz ilyen szívességeket. Nem gondolom, hogy egy élvonalbeli edző, aki egy Bayern-szintű klubot edz, hagyja előírni, hogy kit játszasson.