Interjú és nyilatkozat

Flick interjú: A csapat megkönnyíti a dolgom; soha nem feledkezhetünk meg a védekezésről



Hansi Flick, a Bayern legalább télig kinevezett vezetőedzője az fcbayern.de-nek adott interjút.

Herr Flick, Karl-Heinz Rummenigge a közgyűlésen bejelentette, hogy legalább a téli szünetig Ön marad a Bayern edzője. Amikor azt mondta, hogy “megbízunk Hansi Flickben”, nagy tapsvihar tört ki a tagok között. Hogyan érezte magát?

Természetesen nagyon jó volt hallani, hogy a rajongók is támogatnak. A vezetőség bizalmát már előtte is éreztem.

Hogyan látta az első két meccsét a Bayern edzőjeként?

Természetesen nagyon pozitívan – különösen a BVB elleni 4-0 volt nagyszerű és megkönnyebbülést jelentő eredmény, ugyanis Niko és Robert távozása után nehéz helyzetbe kerültünk. A szurkolóink is kivették a részüket ebből a teljesítményből. Ahogy ezen a meccsen az elejétől fogva hajtottak minket előre, és ahogy a csapat szikrája átragadt a rajongójra, az csúcs volt.

Miképp változott a napirendje, mióta másodedzőből vezetőedzővé lépett elő?

Nyilván másak a feladatkörök, ezért változott pár dolog. De szuper stáb van körülöttem és a csapat is megkönnyíti a dolgom. Nagy élvezetet jelent ezzel a topkvalitású kerettel nap mint nap együtt dolgozni.

A téli szünetig van még nyolc tétmérkőzésük. Mire helyezik a hangsúlyt: A védelem stabilitására vagy a támadófocira?

Mindkettő fontos. Meg kell találnunk a megfelelő mixet és a Dortmund elleni játékot felvonultatni. Bizonyos kockázatot jelent lehetőségeket a helyzetek kidolgozása, de soha nem szabad megfeledkeznünk a védekezésünkről. A kihívást az jelenti, hogy szezonnak ebben a fázisában nem tudunk olyan sok dolgot begyakorolni, mert nagyon sűrű a program. A Düsseldorf elleni meccs előtt csak most, csütörtökön gyűlt egybe a teljes keret. Hétfőn pedig megyünk is tovább Belgrádba.

Hogyan akarnak nekivágni a Düsseldorf elleni mérkőzésnek?

Az edzői stábbal sokat foglalkoztunk a Fortunával és pontosan tudjuk azt is, hogyan akarunk játszani ellenük. A válogatott szünetet általában elég jól felhasználjuk arra, hogy a következő ellenfelünkről értekezzünk. Az a tervünk, hogy a különböző csapatok között felismerjük a hasonlóságokat, majd levonjuk a következtetéseket a mérkőzésekből.

Mit várnak a Fortunától?

A Düsseldorfnak jó a védelme és összetettek. Nagy kvalitás rejlik a váltásaikban. Ha területük adódik, veszélyesek lesznek. És kiemelkedően hatékonyak is.



Flick interjú: A csapat megkönnyíti a dolgom; soha nem feledkezhetünk meg a védekezésről
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top