Interjúk és nyilatkozatok

Rummenigge interjú: Hasan áldás, Kovac jó munkát fog végezni

Lewandowski eladásáról továbbra sem akar hallani a Bayern vezetője. 


Kalle Rummenigge nem aggódik a Bayern jövője miatt. A müncheni Merkurnak tett interjújában többek között beszélt Sanchesről, Gnabryról, Goretzkáról, Brazzoról, Kovacról és a Lewandowski esetről is.


Herr Rummenigge, beszéljen egy kicsit a Madrid elleni szerencsétlenségről – Thomas Müller azt mondta, kérdőre kell vonni, miért esnek ki mindig az ilyen jellegű mérkőzéseken.

Játék szempontjából mindkét párosítás során egy szinten voltunk az ellenféllel. A madridi meccs utolsó 20 percében mindenki pánikolt körülöttem, féltek, hogy szerzünk egy harmadik gólt is. A különséget az jelentette, hogy két katasztrofális hibát engedtünk. Ebben a tekintetben fegyelmezettebnek kell lennünk. Ettől függetlenül egyre jobban imponál nekem a csapat.

Miért?

Én magam is játékos voltam, az 1974-től 1976-ig tartó sikerkorszakunkban a Bundesliga nem tudott annyira motiválni. A mostani csapatban az az őrületes, hogy a mindennapok során milyen koncentrált és motivált tud lenni. Hihetetlen teljesítmény sorozatban hatszor megnyerni a bajnokságot. Ha még a kupát is megnyerjük, akkor nagyon elégedett leszek.

Érdemjegy ötös?

Csillagos ötös (nevet).

Heynckes marasztalása vagy az utódkeresés során másképp kellett volna valamit cselekednie az FC Bayernnek? 

Mindent megpróbáltunk,  hogy rábeszéljük őt egy újabb szezonra. Az időkorlát kívülről feszített minket, az utolsó pillanatig megpróbáltuk meggyőzni őt.

Niko Kovac viszont úgy tűnik, mintha csak a C vagy D megoldás lenne.

Az emberek nem tudják hogyan alakult ez az egész. Hasan Salihamidzic párhuzamosan folytatott informális megbeszéléseket. Tudunk élni ezzel az A, B, C vagy D megoldással – nézzék csak meg milyen kritikusan fogadták először a Stuttgartnál Tayfun Korkutot. Most ő a hős. Meggyőződésünk, hogy Niko is nagyon jó munkát fog végezni.




A kritikusok azt mondják, az FC Bayern mindig múltba tekintő döntéseket keres. 

Erről jut eszembe, hogy a többiek jövőbe tekintő döntései sem feltétlenül jobbak.

Először Hasan Salihamidzic, most pedig Niko Kovac – a Bayern egykori játékosai.

Pontosan. Hasan egy áldás. Ő a legjobb sportigazgató, akit Uli Hoeness óta átéltem itt. Ez volt az első éve, de őrületesen jó munkát végez. Ezt nem csak mi, hanem a szakemberek is állítják – például Günter Netzer, akivel nemrég beszéltem. Ő azt mondta, hogy Hasan egy nagyon kipihent fickó.

Nehéz vagy könnyű ezt a csapatot vezetni?

Edzőként Heynckesnek könnyű volt vezetni a csapatot.

Niko Kovacnak mennyire lesz könnyű?

Hasannal karöltve jól fog funkcionálni a dolog. Uli és én pedig hangszerelni fogjuk őket. Egyáltalán nem aggódom. A következő szezonban is magas kvalitású keretünk lesz.

Az elmúlt évek legjobb döntése volt Thomas Müllert a milliós ajánlat ellenére megtartani?

Thomas pótolhatatlan, ő egy bajor identifikációs figura, akiért nincs vígaszdíj. Nyáron ugyanúgy nem fognak a topjátékosok napirendre kerülni. Ugyanis  azok a klubok, akiknek topjátékosaik vannak, nem könnyen adnak el valakit. Ebből adódik az a probléma, hogy sok pénzed lesz, amiről a konkurencia is tud.

Robert Lewandowski sok pénzt hozna a házhoz.

De mi motiválna bennünket, hogy eladjuk Robert Lewandowskit?

Esetleg az akarata, hogy elhagyja a klubot?

Ahogy azt hetek óta mondom, nyugodtnak látom őt. Szerződésünk van – tapasztalatból mondva a Bayernnél ez az ami érvényesül.

Nincs olyan érzése, hogy Lewandowski provokátor lesz és sztrájkolni fog?

Egyáltalán nem. A szerződés hossza a döntő. És ha egy klub érvényesíti ezt, akkor azok mi vagyunk. Ribéry esetében is ezt csináltuk. Őrületesen sok pénzről volt szó. Akkor boldogtalan volt, hogy bezártuk előtte a Chelseahez vezető ajtót. De most, tíz évvel később Ribéry boldog.

Lehet Lewandowskit hibáztatni a pletykák miatt?

Nem, Robert teljesen lojálisan viselkedik. Hogy ki terjeszti a pletykákat, azt nem tudjuk, de mindegy is. Nemrég kétszer is együtt ebédeltünk a Real felelőseivel – egy szót nem beszéltünk Robert Lewandowskiról.




Mit tervez az FC Bayern az átigazolási piacon?

Mindent megfigyelés alatt tartunk. Semmit nem zárok ki, nagy átigazolásokat sem. A védelemtől a támadósorig nagyon jól el vagyunk látva, kevésbé van erre szükségünk. De ha valami nagyon érdekes történik a piacon, akkor lehetséges, hogy foglalkoznunk kell vele.

Mit vár az újaktól, Leon Goretzkától és Serge Gnabrytól?

Gnabry fejlődését nagyon jónak látom. Intenzíven figyeltem a 2016-os olimpia német meccseit, akkor mindig olyan érzésem támadt, hogy ő a Bayern játékosainak egyike lehet. Gyors, jól cselez, gólveszélyes. A Bremen és a Hoffenheim is fontos lépés volt számára, nálunk sem csak backupnak kell lennie. Goretzkának egy erős középpályán kell helyt állnia. Ő egy izgalmas játékos, de még nem tart ott, ameddig elérhet. Megvan benne a potenciál, hogy a Bayernnél világklasszis játékossá váljon.

Korábbi felfedezője, Peter Neururer azt mondta, megvan benne a potenciál, hogy valamikor az év futballistája lehessen.

Kívánom neki. Akkor nagyon jó vásárt csinálnánk. Ingyen (nevet). Az első naptól biztosak vagyunk a képességeiben, régóta figyeljük őt. Hermann Gerlandnak már 17 évesen ott volt a cetlijén.

Kizárja, hogy az erősen telített középpályáról távozzon valaki? Sebastian Rudy, Arturo Vidal?

Luxusproblémánk, hogy senkinek nem jár le a szerződése. Pénzügyi okokból pedig senkit nem kell eladnunk. Ettől függetlenül nem zárok ki semmit.

Mi lesz a Swansea-nek kölcsönadott Renato Sanchesszel?

Visszatér. Kovac megpróbálja visszavezetni őt a korábbi erősségeihez. Ez egy izgalmas feladat. Renato két nehéz éven van túl, amely a Golden Boyként való felemelkedésével és a 2016-os EB-vel áll összefüggésben. Szellemileg nem volt könnyű feldolgoznia, hogy az Európa bajnok csapat legfiatalabb vezérjátékosa volt. Két éve teljes meggyőződéssel voltunk iránta és most sem fogunk pálcát törni fölötte. Egyébként januárban szívesen visszahoztuk volna őt, ha a FIFA-szabályok megengedték volna. Juppnak az volt a célja, hogy a srácot ismét előremozdítsa.A Benficánál töltött időszakából ismeri a portugálok lelki világát.

Ha valaki azt mondja, hogy vége a „zsíros” Bayern éveknek, mi a válasza rá?

Ulinak és nekem oda kell figyelnünk, hogy ne legyünk még zsírosabbak. Sportszakmailag és gazdaságilag az FC Bayern a legjobb állapotban van. Európa legjobb klubjai közé tartozunk, ez elég bizonyíték. Nem látok okot arra, hogy az elkövetkezendő években ne legyünk szintén ebben a helyzetben. Már ma megmondom: A bajnokság ismét csak az FC Bayerné lehet.



Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top