A szerda esti gálafutball több olyan taktikai elemet is tartalmazott, melyet nem sűrűn láttunk az elmúlt mérkőzéseken, az Arsenal semlegesítésében viszont kulcsfontosságúnak bizonyult.
Szokásos kalauzunk, a Spielverlagerung blog megállapítása szerint az Arsenal elleni hazai mérkőzést a Lipcse ellenihez lehet hasonlítani. Egyetlen különbséggel: míg a Lipcsének jövője van, addig Arsene Wenger már túl van a zeniten.
Nemcsak harapósságában, hanem a taktikai alakzatban is hasonlított ez a felállás a másik idei fő meccshez, a Red Bullosok elleni bajnokihoz: 4-2-3-1, ahol Thiago már irányítóként, 10-es poszton szerepel. Tehát előrébb, mint megszoktuk korábban. Thiago sokat mozgott, kereste és kapta is a labdát, de önmagában a 16-os előtti jelenlétével is lefoglalt két embert az ellenféltől. Ez mindenképpen váltás Ancelotti alapfelállásához képest. A hadrendben azonban ugyanúgy megtaláltunk jónéhány „Carlo-féle” elemet is: így a gyakran középre behúzódó szélsőket vagy az egész szélt bejátszó szélsőhátvédeket. Közülük is elsőképpen Lahmot. A Bayern ezen az estén is aszimmetrikus szélekkel állt fel, ahol a jobboldal dominált, a balszárny a tehermentesítésben játszott szerepet. Costa az első félidőben többször is a jobbszélen tűnt fel.
A két csapat között dominanciában egyértelmű különbség volt, a mérkőzés nagy részében felborult a pálya. De agresszivitásban sem voltak egy szinten. Míg a Bayern a korábbról jól ismert visszatámadással operált, addig az Arsenal játékosai szabadon engedték járatni a labdát a Bayern játékosaival, arányaiban kevés konkrét párharcba mentek bele.
Érdekesség, hogy nagyjából hasonlóan alakult statisztikailag is a két 5-1-es győzelem: hasonló kapura lövési arány, most némileg nagyobb labdabirtoklás (2017: 68%, 792; 2015: 66 %, 765). Egy valamiben viszont lényegesen eltér a két meccs: ezúttal hatvannal kevesebb jó passz jutott az Arsenalnak (218-271)
Ezen az estén is Xabi Alonso volt a bajorok fix pontja. Mivel a mérkőzés nagy részét az ellenfél térfelén töltöttük, Alonso számára relatíve sok hely volt arra, hogy kérje, majd adja a labdát: a játékeltolódást vezényelje. Amatőr hibaként tálalják, hogy az Arsenalnál nem is nagyon akarták akadályozni abban, hogy pl. szabadon és nyugodtan indítson, ahogyan azt tőle megszoktuk. Annak ellenére sem, hogy kritikusai gyakran felhozzák vele szemben, hogy agresszív ellenfél zavarba tudja hozni. Ezen az estén nem így volt, ezért az újabb kiváló teljesítmény. Ugyanez vonatkozik Hummelsre is, aki zavartalanul tudta többször is hosszú indítással megbontani az Arsenal falát.
Lényegében ezekben látta az alapot a blog szerzője, ami miatt ennyire nagy fölényben tudtunk kezdeni: kiváló labdabirtoklás- és megjátszás; az ellenfél tutyimutyisága illetőleg a mi visszatámadásunk. Carlo új szellemben szokta a visszalépést játszatni: inkább kollektíven visszalépünk. De ezen az estén mégis a korábban megszokottakhoz nyúlt. És az egyenlítő gólig tartó időszakban ez működni látszott: gyors labdaszerzés, de a védők is kiválóan olvasták a játékot.
Aztán jött a semmiből az egyenlítés. Bárhogyan is, de az Arsenal felbátorodott, 4-4-2-re kapcsolt, Özil és Sanchez is be tudott lépni a belső védők mögé, az Arsenal középpályája is előrébb tolódott, Alonsót ki tudták kapcsolni, ami a mi támadásépítésünket a kockázatosabb lépések felé vezette. Ezekben a percekben egy kissé rezgett a léc: a szélsővédőink helyén kétszer is a vonalig tudott menni az Arsenal, ahonnan lövésig tudtak játszani. Neuer még mindig a világ legjobb kapusa. Úgy fest, jó darabig még marad is.
A második félidő aztán ismét az egyenlítő gól előtti helyzetet ismételte: fókusz a szélsőjátékra és a jobbszélre, agresszív pressing, visszahúzódó Arsenal. Majd egy klasszikus szélsőakcióból jött a második gólunk. Innen pedig már nem volt visszaút az Arsenalnak.
Összegzésként: a Bayern eredményesen kapcsolt vissza arra a fordulatszámra, ami ezen a szinten már elkél. A Lipcse után az Arsenal elleni első meccsen is igazolódott az, hogy lehet folyamatosan felspannoltság nélkül is tartani a lendületet. Ugyan minden csapat annyit játszik, amennyit hagynak neki, de az Arsenal esetében amatőr, ki nem kényszerített hibák is történtek szerdán. Ahogyan azt leírták: nem az lehet a fő gondjuk, hogy már megint kiesésre állnak a nyolcaddöntőben. Hanem az, hogy a sok év alatt semmilyen fejlődést sem tudtak felmutatni: „Wenger 1996 óta ül a padon, meg is látszik” – írták a twitteren.
A Bayernnél pedig a Müller-kérdés kapott új löketet, a padozásával is, de szerencsére a gólja is tovább generálhatja majd az ő körülette lévő jelenlegi kérdéses helyzetet.
