Elemzés

Gigászi taktikai csata a láthatáron



Az elődöntők sorsolása után sokan mondták, hogy a Bayern a lehető legrosszabb ellenfelet kapta. Tény és való, az Atlético a legkellemetlenebb focit játsza a legjobb négy közé jutott csapatok között. De nézzük meg részeleteiben is, miért tartják olyan veszélyesnek őket és hogy mi lehet a megoldás Simeone csapata ellen.

Az Atléti legkiemelkedőbb vonásai:

1. A védekező presszinget talán a madridiak csinálják a legjobban a világon. A 4-4-2-es alapfelállásukkal nemcsak tökéletesen zárják a területeket, de emellett elképesztő futómennyiséget is tesznek bele a presszingbe, ami ráadásul elég agresszív. Ennek megfelelően elképesztően sok labdát szereznek. A Bayern játékosainak tehát ezúttal nagyon-nagyon figyelniük kell minden mozdulatukra az utolsó sorban (Achtung: Alonso, Alaba)

2. Ami igazán veszélyessé teszi az Atlétit, az a labdaszerzésekből indított kontrák. Az agresszívan, elsősorban középen védekező középpálya emberei (legfőbbképp Koke) azonnal vagy legalábbis egy gyors kényszerítő közbeiktatásával azonnal indítani szokták a 2 csatár valamelyikét, akik elképesztő intelligenciával futnak be az üres területekre. (lásd Griezmann)

3. A „fal”: ha sikerül is kijátszani az agresszív presszinget vagy a madridiak lépnek hátrébb, akkor is ott van még a tizenhatosuk köré húzott dupla védelmi vonal, ami elképesztő összhangban mozog és még egy kombinációban rendkívül erős Barcelonát is képes volt feltartóztatni.

Atletico Madrid Tactics (Part 1): How has Diego Simeone set-up his ...

Ez nem az az FCB

Sokszor kerül elő az a közhely, hogy Barca és a Bayern ugyanazt játsza, éppen ezért a Bajoroknak sincs esélye Simeone ellen. Való igaz, hogy mindkét FCB komfortzónája a labdabirtoklásban van, tehát akkor tudják ráerőltetni akaratukat az ellenfélre és kontrollálni az eseményeket, ha náluk van a labda. Emellett pedig mindkét csapat védekezése támadópresszingre van kihegyezve, arra, hogy rögtön elvegyék a labdát, mielőtt az ellenfél támadást vezetne.

Azonban a bajor és katalán klub ezeken túlmenően eltérő stíluselemekkel bír védekezés, támadásépítés és -befejezés tekintetében, ami az Atléti ellen kicsit nagyobb esélyeket jelenthet. Ahogy Simeone is kiemelte a müncheniek elég széles repertoárt tudnak felmutatni támadóstílusok tekintetében, ami előnyt jelenthet.

1. Amíg a Barca a kombinációban és a középen történő, gyors, egypaszzos játékban kiemelkedőbb, addig a Bayern egy fokkal szélorientáltabb, otthonosabban mozog itt. A bajorok valószínűleg hatékonyabbak lehetnek beadás kapcsán, már csak azért is mert, a büntetőn belül nem egy, hanem 2-3 kifejezetten jól fejelő játékos is érkezhet a labdákra. Nyilván ez nem csodafegyver, hiszen a madridi védelem bitang jó a levegőben.

2. Egy masszív, kompaktan álló védelem megbontására az egyik ígéretes módszer a gyors oldalváltás lehet, amely játékelem azért elég markánsan jelen van az utóbbi időkben Guardiola csapatában, már amikor működik. E tekintetben kritikus pont lehet, hogy a hosszú labdák mesterét, Alonsót mennyire tudják zavarni a spanyolok (ennek elég nagy a valószínűsége sajnos) illetve nagyobb keresztlabdákkal mekkora labdavesztési rizikót vagyunk hajlandóak felvállalni.

3. Amiben még bízhatunk, hogy a védelmünk – amennyiben nem követ el kapitális egyéni hibát, amire nem zéró az esély – jobban olvassa a kevés, de igen intelligens spanyol támadó mozgását, illetve hogy nem követ olyan kapitális helyezkedési hibákat, mint amit tett a pl. a Barca Madridban.

A taktikai paletta tehát adott, és ha még nem is túl széles a fegyverek skálája, egy koncentrált, okos játékkal meg lehet csípni egy jó eredményt.

A kérdés, hogy a csapat túl tud-e végre lépni a saját árnyékán a szezon végső sorsdöntő fázisában, elhagyva a rossz formát és a súlyos egyéni hibákat – ez alapfeltétel lesz. A döntő tényező viszont itt markánsan a startégia felé hajlik, és az eddiginél talán méginkább szükség lesz az edzői hozzáadott értékre. Itt a bizonyítási lehetőség.

The long read: Guardiola's 16-point blueprint for dominance - his ...

Gigászi taktikai csata a láthatáron
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top