A Bayern tartalékcsapatában játszó 18 éves középpályás két és fél esztendő után hagyta el Münchent, hogy a spanyol Sevilla klubjában folytassa – hatéves szerződéssel.
„Egy álmom vált valóra. A Sevilla a legtökéletesebb csapat számomra jelenleg és remélem, hogy a közeljövőben a felnőttek közt is játszhatok.”
Ezt nyilatkozta a svéd és ír papírokkal is rendelkező luxemburgi az andalúziai gárda weboldalának. A 2017 nyarán a Metz akadémiájáról szerződtetett Johansson a Bayern II egyik legtehetségesebb középső középpályása volt. A Sevilla a weboldalán kiemelte, hogy az ifjú Ryan már tizenhét esztendősen bemutatkozott hazája U21-es válogatottjában és – ezt ugyan nem említették, de – az sem kizárt, hogy a következő hónapokban a nagyok közt is debütál.
Hogy a tehetséges Johansson beválik-e a spanyol csapatban vagy inkább a második keret tagja marad-e, az a következő félszezonban kapott játéklehetőségek tekintetében derül majd ki. Egy biztos: a Sevilla úgy közölte, a középpályás mind az tartalékokkal, mind a nagyokkal is fog edzeni.
Sok szerencsét, Ryan!
A Bundesliga utolsó, 34. fordulójában a Hoffenheim fogadta a Bayern Münchent. (tovább…)
A Bundesliga 34. fordulójában a Hoffenheim fogadja a Bayern Münchent. (tovább…)
A szezon utolsó mérkőzése előtt Thomas Tuchel tartott sajtótájékoztatót. (tovább…)
A Bayern München három tehetségével is profi szerződést írt alá. (tovább…)
Összeszedtük nektek az edzőkérdés alakulásának legfontosabb állomásait Thomas Tuchel nyári menesztésének február 21-i bejelentése óta...…
A Wolfsburg elleni 2-0-ás siker után a vezetőedző és két játékosa nyilatkozott. (tovább…)
Leave a Comment