Kategóriák Akadémiaz_kiemelt2

Az új Davies? | Kik a Basel ellen bemutatkozó fiatalok?

A Bayern München 1-1-es döntetlent játszott a Basel elleni barátságos mérkőzésen. Az egy szem bajor gólt egy akadémista szerezte, aki mellett még hárman debütáltak a felnőttek közt.

Igaz, ez még nem tétmérkőzés volt, mégis óriási lehetőség és élmény lehetett a fiataloknak, akik közel 40 ezer néző előtt pörgették fel a Bayern játékát a találkozó utolsó 30 percében. A gólszerző Noël Aséko Nkili mellett ott volt a remekül mozgó Lovro Zvonarek, a tekintélyes magassággal megáldott Benedikt Wimmer, illetve a generációja legjobbjaként emlegetett Adam Aznou is.

Ebben a cikkben egy kicsit közelebb hozzuk hozzátok ezt a négy spílert, hiszen mostanában elég tevékeny résztvevői a proficsapat edzéseinek!



Elsült a bal láb.

Noël Aséko Nkili

• Életkor: 18
• Nemzetiség: német, egyenlítői-guineai
• Poszt: védekező középpályás, középső középpályás

Annak ellenére, hogy a remek egyenlítő gólt a bal lábával szerezte, Aséko Nkili eredetileg jobblábas. Berlinben született és korábban 11 meccse is volt az U17-es német válogatottban, 5 pedig az U18-as korosztályban. Hertha-nevelés, 2022 nyarán igazolt Münchenbe, sajtóinformációk szerint nagyjából 1 millió euróért.

Első bajor idényében (2022/23) összesen 22 meccset játszott a tartalékcsapatban és az U19-es együttesben. Utóbbinál rögtön az első meccsén betalált. A szezon végén viszont beütött a krach: egészen decemberig a térdével bajlódott és több mint öt hónapot töltött rehabilitációval. Csak pár hete gyógyult meg teljesen. A sok hiányzó miatt Thomas Tuchel nevezte őt a Stuttgart és Wolfsburg elleni bajnoki keretekbe. A tényleges debütálásra még kicsit várnia kell, de egész jó úton halad felé.

175 centi magas, felépítésben és posztja alapján Joshua Kimmichre hajaz. Passztudását dicsérik a legtöbben. A Bundesliga hivatalos oldala úgy fogalmaz, hogy

a Bayern a védekező középpályát figyelembe véve „aranyat lelt” Aleksandar Pavlović és az ő személyében.



Lovro közel járt a gólhoz.

Lovro Zvonarek

• Életkor: 18
• Nemzetiség: horvát
• Poszt: támadó középpályás, szélső

Amikor 2021 szeptemberében hosszú távú szerződést írt alá a Bayernnel, sokan nem is tudták, mennyire ígéretes tehetség érkezik a Campusra Lovro Zvonarek személyében. Az észak-horvát Csáktornya településéről származó jobblábas támadó a helyi első osztály mindenkori történetének legfiatalabb gólszerzője lett, amikor mindössze 16 évesen és 14 naposan gólt szerzett nevelőegyesületében, a Slaven Belupóban.

A hamar megkötött szerződés ellenére 2022 nyaráig még Horvátországban focizott Lovro, hogy aztán bemutatkozzon a Bayern II-ben. Mostanra 32 mérkőzésen 10 gólt és 8 gólpasszt jegyez a tartalékok közt, ebből 6-6 a jelenlegi szezonban született. Eddigi pályafutása során az összes horvát korosztályos válogatottban (U15-U21) bemutatkozott már.

2023 januárjában az RB Salzburg elleni, 4-4-es döntetlennel véget érő barátságos meccsen focizott először a felnőttek közt, ebben az évadban pedig a Saarbrücken elleni blama során volt a keretben először, de nem kapott lehetőséget. Remek fizikai adottságaival az akadémia egyik legígéretesebb légiósa: 180 centi magas, gyors és jól cselez. A Basel ellen pedig majdnem megnyerte a meccset, de végül a kapufáról kifelé pattant a próbálkozása.



Balról jobbra Krätzig, Wimmer, Aznou, Aséko Nkili, Zvonarek és Tel. A képen látható átlagéletkor 18 év.

Benedikt Wimmer

• Életkor: 18
• Nemzetiség: német
• Poszt: középhátvéd

A négy debütáns közül róla van a legkevesebb infónk. Az viszont biztos, hogy ő a legrégebbi tagja a Bayern akadémiájának a cikkben említettek közül. 2016-ban, 11 évesen igazolta le őt a klub a Burghausentől. Ebből, na meg szülővárosából, az osztrák határhoz közeli Altöttingből is leszűrhető, hogy egy igazi bajor srácról van szó.

Nehéz elmenni amellett a tény mellett, hogy Benedikt kereken két méter magas.

Ez azért is érdekes információ, mert ha az öt európai topligát nézzük, mindössze egyetlen középhátvéd van, aki magasabb nála (Isaak Touré, Lorient). Hősünk még nincs azon a szinten, mint ő, hiszen jelenleg csak a Regionalligában szereplő második számú csapatban focizik, illetve az U19-eseknél. Utóbbinál elég jól: fontos szereplője volt a Bayern Ifi-BL-csoportjából való továbbjutásának is. A hat mérkőzés minden egyes percét a pályán töltötte.

Az U17-es csapattól feljebb eddig összesen 52-szer húzta magára a Bayern szerelését. És ha már a Basel ellen mutatkozott be, érdekesség, hogy az Ifi-BL pont a svájciak U19-es gárdája ellen folytatódik számukra, a február 7-i első kieséses körrel.



Adam Aznou. Remember the name.

Adam Aznou

• Életkor: 17
• Nemzetiség: marokkói, spanyol
• Poszt: balhátvéd, jobbhátvéd, szélső

„Az új Davies” – sok közösségi médiában aktív felhasználó így aposztrofálja Adam Aznou Ben Cheikhet, a klub Barcelonában született, marokkói felmenőkkel rendelkező sokoldalú cselgépét. Csak júniusban lesz 18 esztendős, de a Sky szerint amint elfújja a gyertyákat a szülinapi tortáján, azonnal egy 2027-ig szóló profi szerződést kap a Bayerntől.

A La Masián 2019 és 2022 között tanulta a futballt, majd ifikontraktusa lejártával aláírt a bajor fővárosban. A tavalyi szezonnal együtt összesen 27 összecsapáson lépett pályára és 5 gólja mellett 5 gólpasszt is adott. Hogy miért ennyire termékeny? Annak ellenére, hogy legtöbbször a védelem bal oldalán szerepeltetik őt, a középpályán és a támadósorban is tud játszani, ráadásul a jobb szélen is.

Sebességben szinte mindenkit meg tud verni a Campuson, viszont még erősödnie kell egy kicsit, hogy professzionális szinten is fel tudja venni a versenyt az ellenfelekkel. Korábban spanyol U-válogatott is volt, de a hírek szerint úgy döntött, hogy Marokkót szeretné képviselni felnőtt szinten. Jó úton halad a Bayern első csapata felé, főleg úgy, hogy Daviesnek egyáltalán nem biztos a jövője.

Horváth Balázs

22 éves. Bayern-szurkoló.

Leave a Comment

Friss posztok

„Kane, Musiala és Sané sem fog játszani” | Bayern-Wolfsburg

A Wolfsburg elleni bajnoki előtt Thomas Tuchel tartott sajtótájékoztatót. (tovább…)

4 óra ago

Hivatalos: A PSV aktiválta Tillman vételi opcióját

Malik Tillman végleg aláírt a PSV Eindhoven együttesével, méghozzá 2028-ig. (tovább…)

24 óra ago

„Nem segít a bocsánatkérés” | Real 2-1 Bayern

A Real Madrid elleni 2-1-es vereség után az edző és játékosai nyilatkoztak. (tovább…)

3 nap ago

Összeomlás | Real 2-1 Bayern

A Bajnokok Ligája elődöntőjében a párharc visszavágóján a Real Madrid fogadta a Bayern Münchent. (tovább…)

3 nap ago

„A döntőbe jutásra készültünk, semmi másra” | Real-Bayern

A Real Madrid elleni Bajnokok Ligája-elődöntő visszavágója előtt az edző és a csapatkapitány tartott sajtótájékoztatót.…

4 nap ago

A mindent eldöntő elődöntő | Real-Bayern

A Bajnokok Ligája elődöntőjének második meccsén a Bayern München a Real Madrid otthonában vendégeskedik. (tovább…)

4 nap ago