Interjúk és nyilatkozatok

„Én vagyok a legjobb” – Neuer magabiztosabb, mint valaha, nyomás alá helyezte az edzőt is



Manuel Neuer kilenc éve uralja a Bayern hálóját és a 11Freunde lapnak adott nyilatkozatában világossá tette, hogy ennek továbbra is így kell lennie.

Mint ismert, a Bayern csapatkapitánya pár hónappal ezelőtt 2023-ig hosszabbította meg 2021 nyarán lejáró szerződését – fontos lépés volt ez neki a bizalomhoz, ugyanis a klub ingyen megszerezte a legtehetségesebb német portásnak tartott Alexander Nübel játékjogát is.

„Meggyőződésem, hogy én vagyok a legjobb – még ha nem is vagyok már 17 éves.”

A 34 éves válogatott hálóőr korábbi elmondása szerint egy barátságos meccsről sem akar hiányozni a bajorok kezdőjéből. A válogatottban ter Stegen szorongatta a golyóit és igényelte volna meg Neuer sérülése után az #1-es posztot, de Manu mellett szinte mindenki kiállt, amit jó teljesítménnyel hálált meg a kapusposzt innovátora. Ezért nem is fél az új konkurenciától.

„Aki a Bayernnél és a válogatottnál is elsőszámú, az folyamatos konkurenciaharcban él.”

Neuer wants to end tension with Germany team-mate Ter Stegen after ...


Alexander Nübelnek nagyon nehéz feladata lesz bekerülnie anélkül, hogy ne sérüljön Manu lelki világa. Manu hallani sem akar arról, hogy kihagyjon egy mérkőzést, most Hansi Flickre – aki abszolút támogatója Neuernek – is helyezett egy kis nyomást.

„Melyik edző küldené pályára azokat a játékosokat, akik nem tartoznak a legjobbak közé?”

Manu a számtalan cím mellett újabb elismeréseket gyűjtene csapatával, fáradtnak sem mondható.

„Minden profinak csak egy karrierje van. Ha az ember befejezi, nincs visszaút. Ha a futball számomra már teher lesz, azt teszem, mint Philipp Lahm. De jelenleg még sok kedvem van a labdarúgáshoz. Mindig van mit nyerni.”

Neuer says Bayern 'hungry' for treble after Cup triumph - The Edition

A Bundesliga és a Német Kupa után a következő potenciális cím a Bajnokok Ligája serleg lehet.

„Ha továbbjutunk, akkor már csak egymeccses párharcokat fogunk játszani. Oda-visszavágós rendszerben biztosan mi lennénk a nagyobb favoritok, ha hasonló erősségű csapattal találkoznánk. A K.O. meccseken viszont a véletlen is fontos szerepet játszhat. De ellenünk játszani minden európai csapat számára kellemetlen.”

„Én vagyok a legjobb” – Neuer magabiztosabb, mint valaha, nyomás alá helyezte az edzőt is
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top