A Bayern fokozatosan tér vissza a pályára és három héten belül lejátssza az első tétmeccsét is.
Az U19-esek után a Bayern 17 éven aluliakból álló csapata is megkezdte az új szezonra való felkészülést. Miroslav Klose leendő, Danny Schwarz...
A BILD információi szerint a Bayern erősen gondolkodik azon, hogy visszamondja a nyárra betervezett Kína-tourt – természetesen a koronavírus miatt. Erre számítani...
A Bayern alig 24 órával az egyhetes, intenzív dohai edzőtábort követő repülőút után, illetve nyolc nappal a Hertha elleni évnyitót megelőzően 5-2-re...
A csapat teljesítette a felkészülés első hetét Dohában, ahol Hansi Flick irányításával elsősorban az erőnléti edzésterv került hangsúlyba. A helyszínről tudósító BILD...
Hansi Flick a dohai edzőtábor utolsó napján tartott még egy sajtótájékoztatót is. Meglepően őszinte volt és Brazzo kontrája ellenére kitartott a véleménye...
Vége! A Bayern pénteken befejezte a dohai edzőtáborát és egyenesen Nürnberg felé vette az irányt. Az indulás előtt Hansi Flick az FCBayern.TV-nek...
A Bayern sportigazgatója a dohai edzőtáborban adott sajtótájékoztatót – beszélt a személyi és kapushelyzetről, Kahnról és Flickről is.
David Alaba január 8-án szerdán vett részt egy dohai sajtókörön.
Joshua Kimmich a dohai edzőtáborban beszélt a pozíciójáról, a vezérszerepről, korábbi vezérjátékosokról, Flickről és a célokról.
Manuel Neuer, a Bayern és a német válogatott elsőszámú kapusa a dohai edzőtáborban adott sajtótájékoztatója során a Nübel-transzferről, jövőjéről és egyéb fontos...
Hansi Flick az év első sajtótájékoztatóját Dohában tartotta.
Új év, új energia, a Bayern pedig hamarosan megkezdi felkészülését a szezon hátralévő részére – a müncheni különítmény összesen tizedszerre utazik a...
A Bayern bejelentette, hogy a férfi és női csapata is Katarban, azon belül is a szokásos helyszínen, Dohában készül fel a szezon...
A Bayern kedden bejelentette, hogy nyolc nappal a Hertha elleni tavaszi szezonnyitó előtt, 2020. január 11-én 15 órától Nürnbergben, a Max-Morlock-Stadionban vendégeskedik...
A Bayern egy FC Rottach-Egern elleni 23-0-ás kiütéssel melegített be az Energie Cottbus elleni hétfői kupamérkőzésre. A sokak számára önbizalomnövelő eredmény mellett...
Niko Kovac a tegernseei edzőtábor második napján, szerda délelőtt kemény edzést iktatott be játékosainak: az ötállomásos gyakorlatok során elsősorban a gyorsaságra és...
A Bayern megkezdi felkészülésének utolsó szakaszát, méghozzá a Tegernsee közelében, Rottach-Egernben, ahol augusztus 6-tól 10-ig tartózkodik majd a csapat és csütörtökön 18:30-tól...
Kedden 18 órakor kezdetét veszi az egyik legnívósabb felkészülési torna, az Allianz Aréban két évente megrendezendő, két napos Audi kupa. A Bayern...
A USA-ból való szerdai visszatérés után csütörtökön és pénteken pihent, szombattól pedig már a Säbeneren edzett Niko Kovac csapata. A szombati edzést...
Az Audi Summer Tour harmadik és egyben utolsó állomásán Kansas Citybe látogatott a csapat. A Children’s Mercy Parkban megrendezett barátságos mérkőzésen az...
Jön az amerikai Audi Summer Tour 2019 utolsó, AC Milan elleni állomása, amelyet már Kansas Cityben játszik le Niko Kovac csapata. Előtte...
Felkészülésének második tesztmeccsén a Bayern simán, 3-1-re legyőzte a jó nevekből összeállított Real Madridot. Kovac csapata néhol látványosan presszingelve és gyorspasszos, egyérintős...
A Holdra szállás ötvenedik évfordulóján, az amerikai Houstonban, magyar idő szerint hajnali két órakor összecsapott a két gárda, mely az elmúlt tíz...
Los Angeles után Houstonban, ezután pedig majd Kansas Cityben állomásozik a Bayern, ahol 23-án a Milan elleni meccsel zárja be az amerikai...