A Heidenheim elleni bajnoki mérkőzés előtt Thomas Tuchel tartott sajtótájékoztatót.
A Bundesliga 28. fordulójában a Voith-Arenában küzd a három pontért a rekordbajnok. Legutóbb hazai pályán nulláztunk, most viszont itt az újabb lehetőség, mindez ráadásul az Arsenal elleni idegenbeli Bajnokok Ligája-összecsapás előtt.
A vezetőedzőnk a BL-odavágóról, a sérültekről, a visszatérőkről, a középhátvédkettős kilétéről és a Heidenheimről is beszélt a meccset megelőző PK-ján.
A kerethelyzetről: Manuel Neuer, Kingsley Coman, Leroy Sané, Aleks Pavlović és Nous Mazraoui is kimarad a keretből. Nem azért, mert pihentetni szeretnénk őket, hanem mert problémáik vannak. És éppen ezért kedden is kérdéses a játékuk. Pavlovićot nagyon érzékenyen érintette a mandulagyulladása. Leroy a szeméremcsontjával bajlódik, Kingsleynek pedig izomfájdalmai vannak. Szerencsére nem súlyos a sérülése, de elég ahhoz, hogy ne tudjon focizni. Rapha Guerreiro újra ott lesz a névsorban.
A kezdőcsapatról: Öt potenciális kezdőjátékosunk sérült, úgyhogy a taktikai lehetőségeink és a versenyhelyzet elég limitált. Őrület az, amin keresztülmegyünk ebben a szezonban sérülések terén. Az előző hetekben volt pár ötletem, miként álljunk fel az Arsenal ellen, néhány dolgot pedig ki is akartunk próbálni a magunk mögött hagyott meccseken, de folyamatosan hiányoznak a fontos játékosaink. Manutól egészen a szélsőkig. Valószínűleg olyan játékosok fognak kezdeni holnap, akik mostanában nem sokat játszottak, hogy lássuk, ki az, aki készen áll.
A múlt heti vereségről: Muszáj javítanunk. Más eredményre számítottunk. A 0-2 mellett a teljesítmény is idegesít minket. Van okunk tehát a bosszankodásra. A foci alapjai hiányoztak a játékunkból. Muszáj válaszreakciót mutatnunk a történtek után.
A meccsről: Egy klasszikus Dávid és Góliát ütközet lesz. Mindez egy szenvedélyes szurkolótábor előtt, amire biztosan támaszkodhatnak majd a hazaiak. Nemsokára jön egy újabb nagy meccs, amire szintén nagyon oda kell figyelni, ugyanakkor nem vehetjük felvállról ezt a találkozót sem.
A csapat jelenlegi állapotáról: Szükségünk van a posztokért zajló versenyre, illetve arra, hogy lehetőségünk legyen alkalmazni a taktikai elképzeléseinket. Nagyon nem tetszett az, hogyan a Dortmund ellen fociztunk. Nincs értelme elbújni ez elől a tény elől. A szezon legvégéig emelt fővel hajtunk előre. Bármennyire is csalódást keltő szezon van mögöttünk, még mindig van egy konkrét célunk, az pedig a Wembley Stadion. Minden egyes alkalmat ki kell használnunk. Nem szabad, hogy egy cseppet is veszítsünk az ambíciónkból. Nem örülünk a jelenlegi helyzetnek, de mindent megteszünk azért, hogy a lehető legtöbbet kihozzuk belőle.
Arról, hogy ki kezd a védelem közepén: Matthijs de Ligt és Eric Dier eddig remekül focizott együtt. De Mindzse és Upa szerepeltetésével is voltak jó mérkőzéseink. Még nem döntöttük el, ki kezd majd. És az sem dőlt még el, hogy a következő meccseken kik fognak játszani középen. Négy kiváló belső védőnk van, mindegyikük játszani akar.
Arról, hogy a kulcsjátékosok, mint például Jamal Musiala, pihennek-e: Nincs szükségük pihenőre. Most volt egy hét szünetük. Nagyon komolyan fel kell készülnünk a szombati összecsapásra. Csakis a soron következő meccsre összpontosítunk, csakis a jelen számít.
Daniel Peretzről: Klassz srác klassz mentalitással, remekül teljesít az edzéseken. Mosolygós, kedves. Egy nagyszerű csapat veszi körül, sokat tanulhat Manutól és Ullétól. Nagyon örülünk, hogy a soraink közt tudhatjuk őt.
Pingback: Ismeretlen területen | Heidenheim-Bayern