A Bajnokok Ligája negyeddöntőjében az angol Arsenal lesz a Bayern München ellenfele.
Kialakult a Wembley Stadionig vezető út, péntek délben kisorsolták a legnagyobb klubsorozat végső ágrajzát. A legjobb nyolc között az angol bajnoki tabellát vezető Arsenallal játszik a Bayern és amennyiben továbbjut, a Real Madrid-Manchester City párharc győztesével mérkőzik meg a fináléba jutásért.
A negyeddöntő odavágóját április 9-én rendezik az Emirates Stadionban, a visszavágót pedig április 17-én az Allianz Arenában. Az idegenbeli mérkőzésen nem lehetnek ott a bajor drukkerek az UEFA döntése miatt.
Egyelőre még nem releváns, de az elődöntős meccsek április 30-án és május 1-jén, illetve május 7-én és 8-án lesznek. Június elsején rendezik a döntőt, melyben a fenti kép jobb oldali ágáról bejutó csapat lesz a „hazai” együttes. De ennek a ténynek csak adminisztratív jelentősége van.
A Bayern legutóbb a 2016/17-es szezonban találkozott az Arsenallal. Akkor a nyolcaddöntőben két emlékezetes 5-1-es jutott tovább a hatszoros győztes. Összesen 12-szer játszott egymással ez a két klub, mind a 12-szer a Bajnokok Ligájában. Négyszer a legjobb 16 között, kétszer pedig a csoportkörben. A londoniak háromszor, a bajorok hétszer nyertek, a párharc mindenkori gólkirálya pedig Thomas Müller öt találattal.
Hajrá, Bayern!
Pingback: „Bonyolult az út a Wembleyig” | Reakciók a BL-sorsolás után
Pingback: „Nem kizárt Nagelsmann visszatérése sem” | A vezetőség nyilatkozott