Bajnokok Ligája

Mínusz egy fok, nulla gól | Bayern 0-0 København



A Bajnokok Ligája 5. fordulójában a biztos továbbjutás és csoportelsőség tudatában, egy tét nélküli mérkőzésen a dán København csapatát fogadtuk hazai pályán.

A hóval borított, téli hangulatú Allianz Arena adott otthont a csoportkör utolsó előtti mérkőzésének. Az ellenfél otthon eléggé megnehezítette a bajorok dolgát, mivel a koppenhágai Parken Stadionban csupán egy 2-1-es győzelmet sikerült kicsikarnunk.

Jamal Musiala keresztszalag-sérüléséből lábadozva még mindig nem volt bevethető, ahogy Matthijs de Ligt is kimaradt térdsérülés miatt. A hivatalosan csípőzúzódás, gyomorrontás, illetve térdfájdalmak miatt hiányzó Kim Mindzse, Noussair Mazraoui és Eric Maxim Choupo-Moting is kimaradt a keretből.

Rajtuk kívül még Leroy Sané is pihenőt kapott a rotálás nevében, így a következő tizenegyet küldte pályára Thomas Tuchel: Neuer – Davies, Goretzka, Upamecano, Laimer – Guerreiro, Kimmich – Coman, Müller, Tel – Kane.

Alphonso Davies visszatért a védelem bal oldalára, Leon Goretzka pedig ezúttal a belső védőként szerepelt, ahogy azt már láthattuk egyszer-kétszer ebben a szezonban. Helyét a középpályán a müncheni színekben először startoló Raphaël Guerreiro vette át. Thomas Müller is újra a kezdőben találta magát, ellentétben a mostanság mellőzött Serge Gnabryval. Helyette a fiatal Tel kapott lehetőséget.



Image

Mülleré volt a legnagyobb helyzet.

A mérkőzés elején érződött a játékon, hogy a hazaiak számára ez egy „barátságos” találkozó, hiszen a labdabirtoklásbeli fölényen kívül nem igazán volt említésre méltó momentum a Bayern részéről. Ez igaz volt egészen a 14. percig, amikor egy okos Müller-fejes után Tel került ziccerbe, de sajnos jóval a kapu mellé vágta a labdát. A København fegyelmezetten védekezett és folyamatosan zárták a passzsávokat. A 27. percben sikerült is veszélyt jelentő helyzetet kialakítaniuk annak a Manuel Neuernek a kapujára,

akinek az új, 2025-ig szóló szerződésén éppen, hogy megszáradt a tinta.

A 30. perben már Müller fejelhetett volna gólt, de a dánok kapusa, a jövőre majd a Wolfsburgot erősítő Kamil Grabara hatalmasat védett. A játék képe egyáltalán nem volt aggasztó az első játékrészben, ugyanakkor a komoly helyzetek és ezáltal a gólok elmaradtak. Tekintve a mérkőzés súlyát, ez azért megbocsátható volt a játékosok részéről. A még mindig cserejátékosnak számító (és még mindig csak 18 éves) Telen pedig látszott, még nem teljesen áll készen a kezdésre. Csereembernek ellenben szuper!

A második játékrészben is folytatódott a domináns, de kissé indiszponált játék, immáron technikai hibákkal is tűzdelve. Hiába keresték gyakran Kingsley Coman beadásai a szélről, Harry Kane egyikkel sem tudott igazán mit kezdeni, mivel a vele rendszeresen birkózó Denis Vavro és Kevin Diks remekül tették a dolgukat.



Image

A Hurrikánt megfékezték.

A 62. percben aztán Telt rúgták fel a tizenhatoson belül, de egy rövid VAR vizsgálat után kiderült, hogy szó sincs büntetőről. Ezt a jelentet egy hármascsere követte a hazaiak részéről: Leroy Sané, Serge Gnabry és a friss BL-debütáns Aleksandr Pavlović érkezett Coman, Tel és Guerreiro helyére. Kane próbálkozott egy messziről indított bombával a 68. percben, de a középre tartó erős lövést a kapus hárítani tudta, ahogy kicsit később Sané szabadrúgását is.

Utóbbit követően természetesen szögletnek kellett volna következnie, de a játékvezető mégis kirúgást ítélt. Ezt nem hagyhatta szó nélkül a kispadon helyet foglaló Sven Ulreich sem, aki a túlzottan heves reklamálás miatt egy sárgát is begyűjtött.

A 76. percben Davies nézett bele csúnyán egy labdába, ami miatt ápolni is kellett egy kis ideig. A 84. percben két tizenegyesgyanús esemény is történt a vendégek kapuja előtt, de a hangos pfújolás és az ismételt VAR-ozás ellenére egyiket sem ítélte tizenegyest érőnek Stéphanie Frappart játékvezető. Pavlović után a 20 éves Frans Krätzig is debütálhatott a Bajnokok Ligájában.

A végén Neuer mutatott be hatalmas bravúrt, amikor egymás után kétszer is védeni tudta Mohamed Elyounoussi lövését. A másik oldalon aztán a 92. percben derült égből villámcsapásként büntetőt ítélt a játékvezető egy kezezés miatt. Az öröm nem tartott sokáig, hiszen a mérkőzésen már jól bejáratott VAR-szoba ismét keresztülhúzta a bajorok számításait. A mérkőzést végül csak lefújták 0-0-ás eredménnyel.



Image

Micsoda koreó volt az elején!

A Köln elleni második félidőre kísértetiesen hasonlító, talán mondhatjuk azt, akaratgyenge játék jellemezte a csapatot, ami valamilyen szinte érhető az emberpróbálóan sűrű menetrend és a csoportgyőzelem miatti tétnélküliség fényében. Amit a statisztika szerelmesei bánhatnak, hogy egy csodálatos, 17 mérkőzéses győzelmi sorozat szakadt meg a Bajnokok Ligája csoportkörében. Viszont ha már valamikor meg kellett szakítani ezt a sorozatot, akkor jó, hogy egy ilyen mérkőzésen került erre sor.

Ezt a mérkőzést gyorsan elfelejtjük majd és már a soron következő szombati, Union Berlin elleni mérkőzésre koncentrálunk, hiszen a Bundesligában továbbra is rettentően kiélezett a verseny a Bayer Leverkusennel, a tabella első helyéért. A mostani mérkőzés jegyzőkönyvét erre a linkre kattintva megtaláljátok, a gólokat ezúttal nem tartalmazó videót pedig lentebb láthatjátok. Hajrá, Bayern!

Mínusz egy fok, nulla gól | Bayern 0-0 København
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top