Beharangozó

Ismét kesztyűt húzunk | Beharangozó: Köln-Bayern



A válogatott szünet után visszatér a klubfoci, ezáltal pedig a Bayern is! A Bundesliga 12. fordulójában Kölnben vendégeskedünk.

Emlékeztek, mi történt a legutóbbi kölni kalandunkkor?

Ahhoz a májusi csodadélutánhoz képest most várhatóan három Celsius-fokban és szemerkélő esőben lépnek pályára kedvenceink. A péntek este 20 óra 30 perckor kezdődő ligamérkőzés házigazdája tehát a nagy múltú Effzeh, amely finoman szólva sem kezdte fényesen a szezont. Viszont ott áll majd mögötte egy 50 ezres, teltházas aréna. Thomas Tuchel pedig egy rendkívül fáradt csapattal utazik Észak-Rajna-Vesztfáliába.

A vezetőedző sajtótájékoztatóját erre a hivatkozásra kattintva tudjátok elolvasni!

„Müllerrel ebédeltem” | Sajtótájékoztató: Köln-Bayern

Helyzetjelentés

Csak csütörtökön tudott együtt készülni a teljes csapat. Néhány játékosnak a jetlaggel is meg kell birkóznia, de muszáj nyerni a katedrálisvárosban, hogy lépést tudjunk tartani a szárnyaló Leverkusennel. Most is mi tehetünk nyomást a gyógyszergyáriakra, akik csak szombaton meccselnek, méghozzá Brémában.

Tuchel elmondta a sajtótájékoztatóján, hogy „a körülményekre nem szabad kifogásként gondolni”. A csapat kiváló formában van a bajnokságban: az előző öt meccséből ötször nyert, rúgott 22 gólt és mindössze háromszor kapitulált. A Bundesliga történetének legjobb második helyezettjeként (11 forduló után) állunk a csúcs lábánál, de ha tovább húzzuk a formát és megbotlik a Kusen, visszavesszük a vezetést.

Kilenc találkozó óta minden alkalommal győztünk Kölnben és 2011 óta egyetlen alkalommal sem kaptunk ki ebben a párharcban. És ha már megemlítettük ezeket a szép számokat, muszáj írni Harry Kane-ről is, aki minden sorozatot figyelembe véve 21 találatnál jár a Bayernben.



FCA held to 1-1 draw in Cologne | FC Augsburg

Két fordulóval ezelőtt az Augsburgot fogadták is ikszeltek le 1-1-re.

Az ellenfél

Hat pont. A Bayern 29-ével szemben ennyit gyűjtött eddig a Köln csapata, ráadásul ebből ötöt a legutóbbi négy mérkőzésen. Ami piros pont, hogy legyőzték a nagy rivális Gladbachot, utána pedig pontosztozkodással végeztek a szintén a tabella alsó felében lévő Bochum-Augsburg kettőssel.

A srácokat némileg összekapó, egyedi stílusú mester, Steffen Baumgart úgy fogalmazott, „alacsonyan repül együttese”. Ami elég aggasztó (legalábbis a kölni drukkerek számára), hogy eddig mindössze kilencszer talált a hálóba a gárda, ez pedig a legkevesebb a bajnokságban. 3-3 gólt a Selke-Kainz kettős szerzett. Utóbbi egy ideje már húzóembere a Kecskéseknek. Nélküle biztosan az utolsó helyen állnának.

Ami pedig már a bajoroknak jó hír, hogy a Köln nem tudott kapott gól nélküli meccset abszolválni már 19 forduló óta. Ez a leghosszabb sorozat a mezőnyben lévő csapatok közül, úgyhogy fel kell kötniük a gatyájukat Baumgartéknak.



Image

Kim rengeteget focizik és ismét ott kell lennie a kezdőben.

Hol lehet nézni?

A meccset az Arena4 közvetíti élőben Magyarországon.

Előzetes kezdőcsapatok

Köln: Schwäbe – Heintz, Chabot, Hübers, Schmitz – Martel, Ljubičić – Maina, Kainz, Thielmann – Selke

Bayern: Neuer – Davies, Kim, Upamecano, Mazraoui – Goretzka, Kimmich – Coman, Müller, Sané – Kane

Hiányzók

Köln: Pentke (seb), illetve kérdéses Finkgräfe (ismeretlen ok) és Christensen (ismeretlen ok)

Bayern: de Ligt (oldalszalag-sérülés), Musiala (combizomproblémák), Buchmann (izomszakadás) és Hülsmann (combsérülés)

Ismét kesztyűt húzunk | Beharangozó: Köln-Bayern
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top