Akadémia

A helyi srác | Ki az az Aleks Pavlović?



Bemutatjuk nektek a Bayern München profikeretének legújabb tagját, Aleksandar Pavlovićot!

Debütálása után három nappal, november hónap első napján 2027-ig szóló profiszerződést kötött a Bayern Münchennel, a Heidenheim elleni 4-2-es bajnoki győzelem során pedig a kezdőbe jelölte őt Thomas Tuchel. Akárcsak Frans Krätzig esetében, Aleks előtt is hatalmas jövő áll. Ezzel a cikkel egy kicsit közelebb hozunk titeket a 19 esztendős német-szerb védekező középpályáshoz, aki igazi helyi fiú!



2004 májusában Münchenben látta meg a napvilágot. Szerb felmenői vannak, ezáltal kettős állampolgárnak mondhatja magát. Pár éve edzőtáborozott a szerb U18-as csapattal is, de még egyszer sem volt rajta nemzeti címeres mez. Később az U21-es meghívót is elutasította, hogy aztán pár nappal ezelőtt megkapja a német U20-as válogatott behívóját, amit elfogadott. Pályafutása során először utánpótlás-válogatott lehet.

De térjünk vissza a gyökerekhez: hősünk hatévesen a Münchentől 32 kilométerre fekvő településen, Fürstenfeldbruckban kezdett el focizni – ugyanabban a sportklubban, amiben 2015 és 2017 között Josip Stanišić is. Akárcsak a szintén müncheni születésű Josipot, Alekset is ott fedezte fel a Bayern München.

Nem volt nehéz meggyőzni őt, hiszen gyermekkora óta az FCB-nek drukkol.

2011 óta folyamatosan a klub kötelékébe tartozik. Ahogy az lenni szokott, ő is egyesével lépkedett fel a létrán a profivá válás felé: az előző idényben az U19-eseknél 22 alkalommal lépett pályára, 3-3 gólt és gólpasszt szerezve, hatszor pedig a tartalékcsapatban is lehetőséget kapott. 2022 tavaszán, még Julian Nagelsmann irányítása alatt volt először vett részt a profik néhány csapatedzésén, Thomas Tuchel pedig idén májusban kétszer is benevezte őt a bajnoki keretbe.



FC Bayern hat in Aleksandar Pavlovic das nächste verheißungsvolle Talent | Fußball News | Sky Sport

Mondjuk mostanában elég könnyű gólpasszt adni Harry Kane-nek!

A pályára lépésre egészen nyárig kellett várnia: a felkészülés elejét a nagyokkal töltötte, valamint játszhatott a két angol gigász, a Liverpool és a Manchester City elleni barátságos meccseken is. Ezt követően azonban jött egy nem várt akadály:

„A felkészülés során is kitűnően focizott. Azután viszont megbetegedett és hetekig nem játszhatott. Ha ez nincs, már több meccsen is beküldtük volna. Okos játékos. Tisztában van azzal, mit cselekszik és igazi stratéga. Minden edzésre mosolyogva érkezik.” – számolt be róla még a Galatasaray elleni hazai siker előtt Tuchel.

A Darmstadt elleni 8-0-ás győzelem során történt meg a bemutatkozás. Akkor csak negyedórát kapott, viszont a következő meccsen, Dortmund elleni 4-0-val végződött rangadón már félóra állt a neve mellett. Na meg egy gólpassz Harry Kane-nek! Joshua Kimmich eltiltásából és Leon Goretzka apró izomproblémáiból kifolyólag pedig úgy döntöttek az edzői stábban, hogy a Heidenheim ellen a kezdőbe nevezik őt. Egész jól sült el a dolog…



Habár még nincs a fizikailag legerősebb játékosok között, 186 cm-es magassága egy olyan alap erény, amire lehet építeni a jövőben. A Bundesliga hivatalos oldala Javi Martínezéhez hasonlítja Pavlo játékstílusát: mindenhol ott van a pályán, agresszívan szerel és precízek az átadásai. A Darmstadt ellen 13 perc alatt 19-szer volt játékban és 100%-os pontosságot láthattunk tőle, a Heidenheim ellen pedig 71/77-es mutatót hozott. A kezdő bajorok között ez volt a legjobb arány.

„Dortmundban is jól nyomta, ezúttal pedig a kezdő sípszótól játszva érezte magát kényelmesen. Semmi jelét nem mutatta az idegességnek.” – mondta a legutóbbi összecsapás után fiatal társáról a majd’ kétszer annyi idős Manuel Neuer.

A Bild szerint egy másik klublegenda is gyorsan a szárnyai alá vette a középpályást: Thomas Müller az egyik legnagyobb rajongója a tehetségnek és jóllehet 15 évnyi gólkülönbség van kettejük közt, remek a kapcsolatuk. Már a Dortmund elleni sikert követő nyilatkozataiban is dicsérte őt, kiemelve bátorságát.

„Aleks úgy játssza a focit, ahogyan azt én is ismerem. Nagyszerű srác. Tetszik a stílusa. Jól kijövünk egymással. Sok időt töltök vele a bemelegítések során és a cserejátékosok külön edzésén. Élvezem a vele közös játékot, mert tudom, hogy mindig mutat valami kiszámíthatatlan támadó megmozdulást.” – mondta a napokban Müller, aki számára azért is különleges személy Aleks, hiszen egyelőre hasonló a karrierútja, mint az övé.



A TZ Müller „nevelt fiaként” hivatkozott Aleksre.

„A Bayern Münchennél nőttem fel és nagyon örülök annak, hogy aláírhattam az első profi szerződésemet. Erről álmodoztam kiskorom óta. Hatalmas köszönet mindenkinek, aki támogatott a Bayern Campuson.” – ezt a profi szerződése hivatalos bejelentésekor nyilatkozta Aleks. A klub vezérigazgatója, Jan-Christian Dreesen pedig úgy fogalmazott, „a szurkolók és mi is ilyen történetekről álmodunk”.

A szánkból vette ki a szót.

A helyi srác | Ki az az Aleks Pavlović?
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top