Hivatalos bejelentése után egy nappal a sajtóteremben is bemutatták a Bayern München legújabb igazolását, a rekordösszegért érkező Harry Kane-t.
Tegnap este félórát focizva már debütált is új csapatában Harry, azonban a srácokkal 3-0-ás vereséget szenvedett a Lipcsétől és így lecsúszott a Német Szuperkupáról. Nem volt a legjobb a kezdés, de innen csak felfelé van.
Az angol középcsatár a Bayern nyáron kinevezett vezérigazgatója, Jan-Christian Dreesen társaságában válaszolt a sajtó kérdéseire. Téma volt a Németországba költözés, a nyelv, a játékos családja, a CEO esetében pedig előkerült a kapuskérdés topikja is.
Harry Kane
Az előző napjairól: Fantasztikus élményekkel gazdagodtam. Jó pár minden történt, sok új arcot ismertem meg. A fogadtatás, amit a családommal kaptunk, illetve amit a tegnapi meccsen tapasztaltam, varázslatos volt. Miközben a pályán voltam, hallottam, ahogy éneklik a nevem. Örülök, hogy itt vagyok, most pedig indulhat a munka.
A Spursből való távozásról: Nem titok, hogy nehéz döntés volt. Mindig is mondtam a pályafutásom során, hogy számomra a folyamatos fejlődés a fontos és a legmagasabb szinten keresem a kihívásokat. A Bajnokok Ligájában akarok focizni. A világ egyik legnagyobb klubjának számító Bayern München pedig megadja nekem a lehetőséget, hogy trófeákért harcoljak. A legjobbakat kívánom a Tottenhamnek. 19 évet töltöttem el ott, mindig is a szívemben lesz a klub.
Németországról: Az időjárás jobb, mint Angliában. (Mosolyog.) Az egész pályafutásomat a Premier Leagueben játszva töltöttem, szóval hozzá kell szoknom az itteni dolgokhoz, de mindig is ki akartam próbálni valami újat. Mindenki arra számít, hogy a Bayern lesz a bajnok, de az ellenfelek egyre jobbak, ahogy láttuk tegnap a Lipcse esetében.
A tegnapi meccsről: Hamar kaptuk a gólt. Így sosem egyszerű játszani, mivel önbizalomromboló hatással van a játékosokra. Mindenesetre nagyszerű kvalitású és mentalitású labdarúgókkal van tele ez a csapat. Remélem, hogy én a vezérszellememmel tudom segíteni őket.
A német nyelvről: Eddig csak a Servus! szót ismerem. De természetesen szeretnék minél jobban beilleszkedni, ennek pedig a része a nyelvtanulás is. Hetente egyszer-kétszer lesz németórám. Mondták már, hogy nehéz lesz, de vállalom a kihívást.
A családjáról: Mindenki ide jön majd. A gyerekek, a feleségem, a szüleim, a testvérem – ezt az új kalandot együtt tapasztaljuk majd meg. Nemsokára megszületik a negyedik gyermekem, azt még viszont nem tudom, hol fog történni a szülés. Még házat is kell keresnünk, mindent el kell rendeznünk. Két nappal ezelőtt még nem tudtam, mi lesz végül. A gyerekeim biztosan azt gondolják, vakáción vagyunk. Majd valamikor elmondom nekik, mi a helyzet. A feleségem nagyon támogató.
Arról, hogy kiket kérdezett meg az átigazolásról: Megkérdeztem Trippst (Kieran Trippier), hogy milyenek voltak a madridi évei. Azt mondta, imádta. Gareth (Southgate) küldött nekem egy üzenetet, amiben gratulált. Tudja, hogy az angol válogatottban edzett csatára a legmagasabb szinten játszik.
A jövő évi, londoni Bajnokok Ligája-döntőről: Az még nagyon messze van. De nyilván szuper, hogy a finálé a Wembleyben lesz és természetesen meg akarom nyerni a BL-t is a csapattal.
A 7-2-es meccsről: Nem emlékszem. Melyik meccsről beszélünk? (Mosolyog.) Kemény mérkőzés volt és most csak az ugrik be, hogy belőttem egy büntetőt. Az egy tipikusan olyan találkozó volt, amire nem szívesen emlékszik vissza az ember.
Thomas Müllerről: Már meg is hívott golfozni. Ő az egyik vezére ennek a csapatnak. Sok gólt és gólpasszt szerez, ahogy én is, szóval illeni fogunk egymáshoz.
Kyle Walkerről: Még nem beszéltem vele. Ha találkozunk a válogatottban, majd megteszem. Hallottam, hogy a Bayern érdeklődött érte.
Arról, hogy több mint 60 ezer ember nézte a Münchenbe tartó repülőjét online: Nem is tudtam, hogy ilyet lehet. Remélem, őket is meg tudom majd ajándékozni néhány jó meccsteljesítménnyel.
Jan-Christian Dreesen
Az átigazolásról: Hosszú folyamat volt, türelmesnek kellett lennünk. Boldog vagyok, hogy végre itt van Harry. Természetesen jobb startot szerettünk volna neki, mint a tegnapi volt. De a stadionba kilátogató szurkolók és a péntek éjjel az edzőközpontnál lévő fanok nagyon örültek és izgatottak. Harry felől kétségünk sem volt, tartotta a szavát. Nyilván a tárgyalások sosem egyszerűek, ebből a szempontból elhúzódott a dolog.
A transzferárról: A 100 millió nem az új módi. Csak akkor költünk el ekkora mennyiségű pénzt, ha egészen biztosak vagyunk valamiben.
A tegnapi meccsről: Mindannyian csalódottak voltunk. Szerettük volna, hogyha Harry sikeres rajtot vesz velünk. Az a jó, hogy jövő héten ismét játszunk. Nehéz lesz a brémai mérkőzés, de magabiztosan állok hozzá.
A kapusposztról: Biztos vagyok benne, hogy szeptember 1-ig megoldást találunk majd. Sven Ulreich személyében van egy kapusunk, aki mindig ott van, amikor számít. Biztosak vagyunk abban is, hogy Manuel Neuer visszatér az év második felében. Pontosan nem tudjuk megmondani, mikor.
Kepa Arrizabalagáról: Nagyon közel voltunk a megegyezéshez, ma akartuk bemutatni őt. De végül a Real Madridot választotta, ami érthető, mivel spanyol.