A Bayern előbb meghosszabbította Malik Tillman szerződését, majd egy szezonra kölcsönadta őt a holland első osztályban szereplő PSV-nek.
A tavalyi szezonban a Rangers csapatában futott egy jó idényt, most pedig szinten lépve az Eredivisie-ben bizonyíthat. Florian Plettenberg szerint a piros-fehérek 1 millió eurót fizetnek a kölcsönvételért, az évad végén pedig 12-14 milliós vételi joguk lesz.
A nürnbergi születésű USA-vlogatott 21 esztendős támadó középpályás még 2015-ben került a Bayernhez, majd 2020-ban először bekerült a profikeretbe is. Hét mérkőzése és egy gólja van a felnőttek közt, az U19-es, az U17-es és a tartalékcsapatban pedig összesen 39 találatot szerzett.
Nyilatkozat a klub részéről
Jochen Sauer, a Bayern Campus igazgatója: Malik Tillman nagyon jól fejlődött a glasgow-i kölcsönidőszaka során. Szerintünk hatalmas potenciál rejlik benne, ezért is hosszabbítottunk vele 2026-ig. Még több játékperc kell neki a legmagasabb szinten, hogy újabb lépést tegyen. A legjobbakat kívánjuk neki a PSV Eindhovennél és nagyon közelről fogjuk figyelni a teljesítményét.
Sok sikert, Malik!