Thomas Tuchel a Hoffenheim elleni hazai találkozó előtt nyilatkozott a sajtónak.
Az alsóházból menekvő Hoffenheim látogat az Allianzba holnap délután. A Bayern trénere a mérkőzést megelőzően tartott sajtótájékoztatót. Beszélt Choupo-Moting állapotáról, Mané és Sané összekapásáról, a fiatalokról és a City elleni második összecsapásról is.
A kerethelyzetről: Choupo nem lehet ott a holnapi meccsen. Mindenki más bevethető.
Choupo pótlásáról: Thomas Müllert leginkább a csatár mögött szerepeltetném. Serge Gnabry talált üres területeket, de amikor nyomást helyeztek rá, hanyag volt és hibázott. A Freiburg és a Dortmund ellen sok lehetőségünk volt. Erre számítunk a City ellen is.
Arról, hogy Mathys Tel kezdhet-e: Talán ez egy kicsit korai lenne neki. 20-30 percre bevethető, de ez attól is függ, hogy alakul a mérkőzés. Egyébként pedig ő is opció a csatárposztra.
A Mané-Sané incidensről: Megbeszéltük. Ez a felfüggesztés és a pénzbüntetés a következménye a történteknek. Én nem láttam az esetet, mert egy külön szobában voltam. Természetesen azonnal beszéltem mindenkivel, akit érintett a dolog, mivel aggasztott minket, és mert ez egy kirívó eset volt. Fontosnak tartottuk, hogy tisztázzuk az ügyet az edzés előtt. Mindent átbeszéltünk, hogy pozitív légkörben edzhessünk tovább. Jó hatása volt annak, ahogyan a két játékos kezelte a történteket. A hangulatra nem lehetett panasz. Örülnék, ha akármi is történik az öltözőben, ott is maradna. Mindenki hibázhat.
Manéról külön: Ismerem már régóta, és tudom, hogy egy igazi profi. Sosem követett el semmiféle bűnt. Vétett a magatartási kódex ellen, ezt felismerte és bocsánatot kért. Ezért is vagyok mellette. Ami a formáját illeti, talán nem kéne annyit gondolkoznia a pályán. Hezitál, lassan reagál. Ezért is tűnik mindig úgy, mintha egy lépéssel le lenne maradva. Korábban a világ egyik legjobbja volt a posztján.
Gravenberch helyzetéről: Látom a képességeit az edzéseken. Viszont ez most nem a próbálgatások ideje. Nyolcas poszton játszik, jól cselez, jól mozog. Türelmesnek kell lennie. Amikor a Freiburg ellen becseréltem, nagyszerűen ment neki. Most nem gondolkodom előrébb, mint a Hoffenheim elleni találkozó. Esélyes a kezdésre és a csereszerepre is.
Upamecanóról: Megvédjük a játékosainkat. Semmit sem segít, ha elmondom neki, hogy vétett néhány hibát. Ezt tudja ő is. Kár volt értük, hiszen kiváló formában játszott. Még fejlődik. Tisztelettel tekintünk bárkire, akivel szemben kritikát fogalmazunk meg. Anélkül, hogy ujjal mutogatnánk.
A Bayernnél töltött első heteiről: Nagyon intenzív volt. Többek között azért is, mert azon dolgozunk, hogy a csapat elsajátítson egy stílust, szinte semmi gyakorlás után. Kívülről nézve talán nagyobb a nyugtalanság, mint valójában. Nem ez az első alkalom a pályafutásom során, hogy ilyen dolgok történtek az öltözőben. Ez is a foci része. A csapatlégkör barátságos és nyílt. Egy profi, ugyanakkor csöndes klubról beszélünk, amely jól kommunikálja a különböző történéseket.
A City elleni visszavágóról: Fontos, hogy ne veszítsük el az összpontosítást. Semmi sem lehetetlen ebben a sportágban. Érzem, hogy készek vagyunk bosszút állni. De a csúcsra csak lépésről lépésre haladva lehet eljutni. Top teljesítmény kell holnap is. Az odavágóval kapcsolatban a videóelemzések után is ugyanazon a véleményen vagyok: tetszett az első 70 perc. Balszerencsések voltunk.
A Victor Osimhennel kapcsolatos pletykákról: Tudom, mire megy ki a játék. Akármit is mondok, az eljut Olaszországba, ahol meg azt mondják majd, hogy „miért nem fogom be a szám?”. Nem beszélek más klubok játékosairól.
Pingback: Teljes figyelem a bajnoki címre | Beharangozó: Bayern-Hoffenheim