Interjúk és nyilatkozatok

Robben: Ez egy csúcsmeccs, amely akár a döntő is lehetne



„Bajnokok Ligáját nyerni a legnagyobb dolog, amit egy játékos vagy egy klub elérhet” – mondta a Bayern-legenda, Arjen Robben az FC Bayern TV-nek adott interjújában. Mindezt a 39 éves Mr. Wembley is átélhette már, hiszen 2013-ban magasba emelhette a hőn áhított trófeát a müncheniekkel, győztes gólt szerezve a döntőben. A holland pályafutása során összesen 110 alkalommal lépett pályára a BL-ben, amelyeken 31 gólt szerzett és 24 gólpasszt osztott ki. A Manchester City elleni, sorsdöntő negyeddöntős párharc a klub most egy rövid interjút készített a legendájával, amelyben Robben beszélt a City elleni emlékeiről, korábbi edzőjéről, Pep Guardioláról, a PSG elleni nyolcaddöntős továbbjutásról, az idei BL-szezon végső esélyeseiről és ezen versenysorozat fontosságáról is.

FC Bayern TV: Servus Arjen, szerinted ki a favorit a Bayern és a Manchester City közötti Bajnokok Ligája negyeddöntős párharcban?

Arjen Robben: Ez mindenképpen egy csúcsmeccs, amely akár a döntő is lehetne. Nagyon érdekes lesz, már nagyon várom, hogy megnézzem.

Pályafutásod során remek sikereket értél el a Manchester City ellen, hét meccsből hatot megnyertél.

Igen, jobb lenne, ha a Bayern újra leigazolna, Thomas Tuchel bármikor hívhat (nevet). Nem, viccet félretéve, ezt már nem tehetem meg.

Milyen emlékeid vannak az Etihad Stadionban és a City elleni mérkőzésekről?

Leginkább szép emlékek. Az első, ami rögtön eszembe jut, az a 3-1-es idegenbeli győzelem a Bayern színeiben a Bajnokok Ligájában, 2013-ban. Az egy tökéletes meccs volt a részünkről. Általában az angliai hangulat remek a szurkolók miatt, mindig különleges, amikor ott játszol.



Arjen Robben FC Bayern

Arjen Robben gólöröme a Manchester City elleni 3-1-es BL-győzelem alkalmával 2013-ban

A Bayern korábbi edzője, Pep Guardiola most a City kispadján ül. Mi teszi őt különlegessé?

„Nagyon jól össze tudja rakni a csapatát. Nagyon tisztelem a munkáját. Bárhol is dolgozik, látszik a kézjegye. A vele töltött 3 év különleges időszak volt számomra. Rendkívül élveztem. Sok fantasztikus edzőm volt már és pusztán futballszakmai szempontból ő volt a legjobb számomra.

Hogyan értékeled a Bayern két meggyőző sikerét a Paris Saint-Germain elleni nyolcaddöntőben?

A PSG rengeteg egyéni kvalitással rendelkezik és talán még a világ legjobb játékosai is a csapatukban vannak. De a Bayern csapatként nagyon jól működik és megérdemelten jutott tovább.

A negyeddöntőbe három olasz csapat illetve a Real Madrid, a Chelsea és a Benfica jutott be. Szerinted kik a Bayern legfőbb riválisai a trófeáért folytatott küzdelemben?

A lehetséges elődöntő párosításokat már kisorsolták. A döntőbe vezető út egyik oldalán három olasz csapat áll, amelyek közül kiemelkedik a Napoli. Rendkívül jól játszanak, igazán lenyűgözőek ebben a szezonban. Ők lehetnek a meglepetéscsapat. A másik oldalon két favorit, a Bayern és a City feszül egymásnak. A Real Madrid pedig még mindig a Real Madrid. Bár a spanyol bajnokságban a Barcelona mögött állnak, mindig számolni kell velük. Ebben a szezonban is képesek arra, hogy újra megnyerjék a versenysorozatot.

A Bajnokok Ligája különleges vonzerővel bír számodra? Mit jelentett számodra ez a versenysorozat a játékos pályafutásod alatt?

„Ez a versenysorozat a mérkőzés előtti jellegzetes himnuszával valami nagyon különleges. Bajnokok Ligáját nyerni a legnagyobb dolog, amit egy játékos vagy egy klub elérhet. A világ legjobb csapataival és legjobb játékosaival kerülsz szembe. Mindent beleadsz és minden nap keményen dolgozol azért, hogy ebben a versenysorozatban játszhass. Ez az, amiről kisgyerekként álmodsz. Ezen a porondon még inkább a legjobb teljesítményedet akarod nyújtani. Szerencsére ezt már sokszor megtettük.

Robben: Ez egy csúcsmeccs, amely akár a döntő is lehetne
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top