„Csak a Bayern lesz német bajnok” – zengett az Allianz Aréna a szombat este, amikor a játékosok a szurkolókkal együtt ünnepeltek. Kedvenceink ugyanis 4-2-es győzelmet arattak a Borussia Dortmund elleni csúcsrangadón és visszavették a vezetést a Bundesligában. „Összességében nagyon jó kezdés volt ezzel a győzelemmel. Ez önbizalmat és inspirációt ad nekünk a fejlődésre” – nyilatkozta Thomas Tuchel a müncheni debütálása után. Összegyűjtöttük a mérkőzés utáni reakciókat.
Reakciók a Bayern részéről
Herbert Hainer: Az első félidőben láthattuk, hogy mire képes a csapat. Az első gól megnyitotta a csapokat, bár volt egy kis szerencsénk is. Ezt követően óriási nyomást gyakoroltunk. A végén viszont sokkal nagyobb különbséggel kellett volna nyernünk. 6,7 vagy akár 8 gólt is lőhettünk volna. Thomas egy remekül képzett edző, rendkívül profi módon végzi a munkáját.
Thomas Tuchel: Ez egy nagyon jó első lépés volt, bár számomra túl nyitott és hektikus volt. Igazából az ellenfél térfelén szerettünk volna nagyobb dominanciát elérni. Nagyon idegesen kezdtünk az első félidőben. Az egész meccsen túl sokszor adtuk el a labdát, ami nagyon megnehezítette a játékot. Sok pozitívum van, de van még hova fejlődni. Mindenki tisztában volt azzal, hogy mi múlik ezen a mérkőzésen. Összességében viszont nagyon jó kezdés volt, győzelemmel. Ez önbizalmat és inspirációt ad nekünk a fejlődésre.
Thomas Müller: Sok helyzetünk volt. Összességében azonban volt hová fejlődnünk. Látszott a mérkőzés fontossága. A szünetben 3-0-ra vezetni jó érzés, de még 3-4 gólt kellett volna szereznünk. Rendkívül keményen dolgoztunk, de a labdabirtoklásban megnehezítettük a dolgunkat. A nap végén viszont a pontok számítanak. Nem csináltunk mindent tökéletesen, de megvolt bennünk az elszántság és az erő is. Boldogok vagyunk, de még sok munka áll előttünk.
Joshua Kimmich: Viszonylag idegesen kezdtünk. Látszott, hogy sok múlott a mai mérkőzésen. Aztán szerencsés körülmények között megszereztük a vezetést, de nem sikerült 90 percen keresztül kontrollálni a játékot. Pedig 8-9 gólra elegendő helyzetünk is volt. Nem akartuk, hogy ennyire hektikus legyen a játék, de ez nem sikerült. Összességében túl sokszor adtuk el a labdát. Több labdabirtoklásra van szükségünk.
Reakciók a Dortmund részéről
Edin Terzic (Dortmund vezetőedzője): Komolytalan lenne azt mondani, hogy az első 15 percben jól játszottunk. Egyszerűen csak túl sokáig tartott, amíg reagáltunk a játékukra. Így lett az eredmény 3-0 már 22 perc után. A második félidőben újra megpróbáltunk változtatni. Ez a vereség fáj és nagyon csalódottan utazunk haza. Nagy reményekkel érkeztünk.
Marco Reus (Dortmund csapatkapitánya): Jól kezdtünk, aztán kaptunk egy buta gólt. Azután pedig a következő gólt egy pontrúgásból kapjuk. Pocsékul viselkedtünk sok szituációban. Rengeteg kontrába estünk bele, ami igazából nem jellemző ránk. A Bayern jól ki is használta őket, sőt, még egy-két gólt szerezhetett is volna. A végén az eredményjelző nem hazudott. Megérdemeltük a vereséget. Most 2 pont a hátrányunk. Ez nem volt egy jó este számunkra.
Gregor Kobel (Dortmund kapusa): Vannak rossz napok és a mai is ilyen volt. Nagyon fáj. A hibám után megtört a játékunk és a kontráknál csúnyán megaláztak minket. A Bayern még több gólt is lőhetett volna. Eltart néhány napig feldolgozni ezt, de ettől függetlenül továbblépünk.
A mérkőzés összefoglalóját itt tekinthetitek meg:
