Egy szezon véghajrájához közeledve mindig beindul a pletykamalom – ez most sincs másképp. Mutatjuk, mik a legérdekesebb sajtóhírek a Bayern München körül!
Az elmúlt egy hét vezető témája természetesen Julian Nagelsmann menesztése volt. Annak körülményei, illetve az azt követő kérdéses nyilatkozatok a vezetőség részéről. A szurkolók többsége helytelennek tartja a döntést. A Kicker például megkérdezte olvasóit, akik közül 505 ezren szavaztak. Az eredmény az lett, hogy a drukkerek kétharmada szerint rossz döntést hoztak Brazzóék.
Nagelsmann most gyakorlatilag szabadúszóvá vált, ugyanakkor a klub egészen addig fizeti őt, amíg nem talál új csapatot. Ezzel, illetve játékosokkal kapcsolatban is összesepertünk nektek néhány érdekes hírmorzsát.
Mi van Juliannal?
A 35 éves tréner pénteken távozott hivatalosan is a csapattól. Azóta nem adott ki közleményt és egyetlen orgánumnak sem nyilatkozott. Kirúgásának körülményei az általános vélemények szerint megalázóak voltak, annak okát pedig az elmúlt napokban szinte minden lap igyekezett megfejteni.
Egyesek szerint a kiszivárogtatások miatt történt a menesztés. Nagelsmann erre még a Leverkusen elleni meccs előtt úgy reagált, egyáltalán nem fontos dolgok derültek ki (néhány kép egy korábbi mérkőzést megelőző csapatmegbeszélésen bemutatott diasorról). Ehhez kapcsolódik az a pletyka, miszerint az edző barátnője, a Bild-riporter Lena Wurzenberger volt a tettes, sőt, az interneten elhíresült az a hamis történet is, miszerint a hölgy szakított Nagelsmannal és őt is kirúgták a munkahelyéről.
A vezetőség nyilatkozataiból – amiket itt és itt tudtok elolvasni – az derült ki, csakis a csapatteljesítmény miatt menesztették Nagelsmannt. Tuchel szerződtetéséről úgy írnak a sajtóban, mint egy olyan lehetőségről, amit „nem lehetett kihagyni”, sokak szerint pedig ez is fontos szerepet játszhatott abban, hogy az edzőváltás megtörtént egy olyan helyzetben, amikor a Bayern mindhárom sorozatban érdekelt, ráadásul az új vezetőtrénernek a szezon legnagyobb rangadói előtt kell felkészítenie csapatát gyakorlatilag napok alatt.
A Sky-riporter Florian Plettenberg szerint Nagelsmann a Chelsea kívánságlistájának egyik előkelő helyén szerepel abban az esetben, ha Todd Boehly meneszti Graham Pottert. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a kegyvesztett szakember nem biztos, hogy munkát vállal a közeljövőben. Egy másik londoni csapat, a Contét nemrég menesztő Spurs is ott van az érdeklődők között.
Sky: Laimer jön, Sabi megy
Az osztrák középpályáskeringő új szakaszba lépett: Fabrizio Romano szerint a Manchester Unitednek kölcsönadott Marcel Sabitzer nem szívesen térne vissza Münchenbe, igaz, júniusban a bajorok és az új edző fognak dönteni a jövőjéről.
Mindeközben Konrad Laimerről már sokadik hete írjuk, hogy 100%, hogy a Bayernhez szerződik. Július 1-jén ingyen érkezik. Plettenberg szerint Tuchel támogatja a még jóval érkezése előtt meghozott döntést és a játékos is szívesen csatlakozna a rekordbajnokhoz úgy is, hogy mentora, Nagelsmann már nem dolgozik a csapatnál. Laimer angol érdeklődőknek mondott nemet és hosszú tárva ír alá.
A többiek
Pletti Kai Havertzet is megemlítette, mint egy olyan opciót, aki nem fog Münchenbe szerződni. A Chelsea és a német válogatott fontos támadója nagyon jó kapcsolatot ápol Thomas Tuchellel, de a klub számára egyáltalán nem téma.
Ha már fiatal labdarúgók, ott van Gavi, akinek nyáron lejár a szerződése a Barcánál, ráadásul a kontraktussal igen komoly problémák vannak. Még nem történt konkrét kapcsolatfelvétel a Bayern és a 18 esztendős csillag között, de a játékosmegfigyelők élénken figyelik jövőjének alakulását. Ami miatt valószínűtlennek tűnik a megszerzése, az az, hogy a posztja túl telített Münchenben.
És egy utolsó pletyka: a 90minnek dolgozó újságíró, Graeme Bailey szerint közelről figyeljük a 18 éves ír középcsatárt, Evan Fergusont, aki a Brighton játékosa.