A Bayern trénere a Bayer Leverkusen elleni vasárnapi mérkőzés előtt tartott sajtótájékoztatót.
Nyolcnapos pihenő után vasárnap délután 17 óra 30 perckor újra pályára lép a Bayern München. A bajnoki találkozó után azonban még nagyobb kihagyás következik, mivel válogatott szünet lesz.
A Gyógyszergyáriak otthonában rendezendő összecsapást megelőzően Julian Nagelsmann válaszolt az újságírók kérdéseire. Természetesen a fő téma a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének sorsolása és a Manchester City elleni párharc volt!
A BL-sorsolásról: Az edzői stábbal közösen néztük a sorsolást. Jó, nagy kihívásnak számító párharcunk lesz. Kemény ellenfelet kapunk, de nyerni akarunk. Ha a szezon végén behúzzuk a trófeát, senki sem mondhatja, hogy szerencsések voltunk. Az idény során meg tudtunk verni nagy együtteseket, az Intert, a Barcelonát és a PSG-t is. A mi águnkon várható elődöntő is érdekes lehet. Tavaly a Real Madridnak volt hasonló útja a döntőig.
Pep Guradioláról: Láttam a meccseit, amikor a Barca és a Bayern edzője volt. Akkoriban igazából nem vettem át tőle semmit, nem néztem a YouTube-on videókat az edzéseiről és nem elemeztem őket. Nagyon kiegyensúlyozott és szórakoztató csapata van.
Haalandról: Elképesztő focista. Különleges képességei vannak, nagyon erős fizikálisan. Talán még Mbappénél is erősebb. A sebessége és a helyezkedése ellen is nehéz védekezni. De nekünk is kiváló támadóink vannak.
A kerethelyzetről: Choupo vasárnap csatlakozik majd hozzánk. A hátfájdalmai miatt nem játszhat. Majd meglátjuk, jövő héten mennyi terhelést kap. Mathys Telnek gondjai vannak a combjával, de szerintem semmi komoly nem történt vele, csak elfáradt az edzésben. Egyébként mindenki egészséges.
A vasárnapi meccsről: A cél a győzelem. Nem pihenhetünk. A formában lévő játékosaimat fogom játszatni – még akkor is, ha páran veszélyben vannak a sárga lapok miatt.
Arról, hogy a Sport Bild lehozott pár fotót, amit valaki a csapatmegbeszélésekről szivárogtatott ki: Zavar. Abban, aki ilyet tesz, amivel ráadásul az összes játékost megsérti, nem él a csapatszellem. A tégla felkutatása pedig nagyon, nagyon bonyolult feladat. Én a tükörbe tudok nézni, de aki e mögött áll, az nem biztos. Sokat gondolkodtam ezen, mert nem látom az értelmét. Mire számít a tettes? Egyszerűen nem lehet a pénz az oka. Talán az ellenfél dolgát akarja megkönnyíteni. Amiatt nem aggódom, hogy a kiszivárogtatás veszélyeztetné az eredményeinket. Egy Bochum elleni meccstervet tettek közzé. Ezek nem az alapkoncepcióink voltak, úgyhogy nem tudnak minket megfejteni rajtuk keresztül.
Arról, hogy Leroy Sanét nem hívta be a válogatottba Hansi Flick: Nem én választom ki a játékosokat, ez nem az én dolgom. Hansit kérdezzétek. Ő elmagyarázta nekem, de ez köztünk marad.
A válogatott játékosokról hamarosan külön cikkel jelentkezünk!
Pingback: „Talán a legkeményebb ellenfelet kaptuk” | Reakciók a BL-sorsolás után