Reakciók

„Éhesek voltunk a sikerre” | Reakciók: Wolfsburg 2-4 Bayern



A Bayern vasárnap este egy kiélezett, eseménydús mérkőzésen 4-2-es győzelmet aratott Wolfsburgban. A Bayern 19 játékperc után már 3-0-ra vezetett, Kimmich kiállítása azonban megnehezítette kedvenceink dolgát. „Fontos volt, hogy kitartsunk küzdjünk és ez sikerült” – lelkendezett Nagelsmann. „Boldogan mehetünk haza, mivel visszavettük a vezetést a tabellán és előre tekintünk az előttünk álló érdekes hetekre” – értékelt Müller, aki tegnapi pályára lépésével rekordot döntött és beérte Gerd Müller-t a klub örökranglistáján. Összegyűjtöttük a mérkőzés utáni reakciókat. 

Reakciók a Bayern részéről

Julian Nagelsmann: „Most a győzelem számít leginkább, nagyon fontos volt a 3 pont. Az első félidőben rendkívül hatékonyak voltunk. Aztán 3-0-nál egy kissé belustultunk, a kiállítás után pedig egy más játékstílusunkat kellett megmutassuk. Fontos volt, hogy kitartsunk, küzdjünk és ez sikerült. Visszatértünk a helyes útra, de sosem vagyunk elégedettek. Mindig fejlődni akarunk, erre törekszünk. A mérkőzés jellegét figyelve ez egy nagyon fontos győzelem volt.”

Thomas Müller: „A végén megdolgoztunk a győzelemért. Mindent beleadtunk, látszott, hogy mennyire éhesek voltunk a sikerre. Remekül kezdtünk, de aztán megizzadtunk a végére. A szünet előtt kapott gól teljesen megváltoztatta a helyzetet. Nyilván a kiállítás sem könnyítette meg a dolgunkat, ezért a 4. gól rendkívül fontos volt. Összességében viszont úgy gondolom, hogy teljesen megérdemeltük a győzelmet. Boldogan mehetünk haza, mivel visszavettük a vezetést a tabellán és előre tekinthetünk az előttünk álló érdekes hetekre.”

Joshua Kimmich: „Sportszakmai szempontból ma azt tettük, amit kell, nyertünk. Az első sárga lapnál elragadtattam magam és hagytam, hogy provokáljanak. A másodiknál nem az volt a célom, hogy szabálytalankodjak és megakadályozzam a kontratámadást. Nem hiszem, hogy megrángattam a mezét vagy a karját, ezért nem gondolom, hogy ez sárgát ért.

Reakciók a Wolfsburg részéről

Marcel Schäfer (Wolfsburg sportigazgatója): „Jól kezdtünk, de nem használtuk ki a labdaszerzéseinket. A Bayern aztán hidegvérrel három lövésből három gólt rúgtak, de a csapatunk nem adta fel. Folyamatosan jöttünk vissza a meccsbe. Tisztában vagyunk azzal, hogy nem tudjuk felvenni a versenyt velük a pályán ezért fizikálisan kellett helytállnunk – a 4. gólt azonban nem kellett volna bekapnunk.”

Niko Kovac (Wolfsburg vezetőedzője): „A lényeg az, hogy nagyon szerencsétlenül kaptunk ki. Az eredmény nem tükrözi a teljesítményünket. A Bayern-nek megvan az egyéni kvalitása ahhoz, hogy az ilyen meccseket megnyerje. Elég sok kívánnivalót hagytunk magunk után, de elégedett vagyok azzal, ahogyan játszottunk. Bátrak voltunk.”

Maximilian Arnold (Wolfsburg csapatkapitánya): „A teljesítmény nem úgy tűnik, mintha tükröződne az eredményben. Ezt nehéz szavakba önteni. Leckét adtak nekünk gólszerzésben. Annyi erőfeszítést teszel, aztán 4-1-es hátrányba kerülsz. Ennek ellenére lenyűgözött a csapatszellem, amit mutattunk. Nem érdemeltünk ma vereséget.”

A mérkőzés összefoglalóját itt tekinthetitek meg: 

Ismét siker a bajnokságban | Wolfsburg 2-4 Bayern

 

„Éhesek voltunk a sikerre” | Reakciók: Wolfsburg 2-4 Bayern
1 hozzászólás

1 hozzászólás

  1. Pingback: Coman duplája újra győzelmi útra terelt

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top