Beharangozó

A forma átvitelére és a 3 pontra is szükség van | Beharangozó: Wolfsburg-Bayern



A 19. forduló zárásaként a Bayern vasárnap délután (17:30) a Wolfsburg ellen játszik idegenben a Bundesligában. Kedvenceink óriási nyomás alatt vannak a rendkívül szoros bajnoki csata miatt. Beharangozónkban igyekszünk minden fontos információt megosztani veletek az összecsapásról.

Helyzetjelentés Münchenben

A hét közben a Mainz otthonában aratott 4-0-ás győzelemmel a Bayern nemcsak a Német-Kupa negyeddöntőjébe jutott be, hanem önbizalmat is szerzett az előtte álló kihívásokhoz: „Az első félidőben mutatott agresszió közel állt ahhoz, ahogy a karácsony előtt játszottunk. Most újra szeretnénk 3 pontot szerezni a Bundesligában” – mondta Nagelsmann, aki látta, hogy játékosaiban visszatért a győzelmi vágy.

Ha a bajorok győznek Wolsfburgban, akkor megduplázhatják az újévben szerzett pontjaikat a három egymást követő 1-1-es döntetlen után. A 19. fordulóban már kötelező is a győzelem annak érdekében, hogy a Bundesliga élén maradjanak – az Union Berlin (39 pont) ugyanis a Mainz 2-1-es legyőzésével ideiglenesen átvette a vezetést a bajnoki tabellán a Rekordbajnok (37 pont) előtt, miközben a Borussia Dortmund is beérte kedvenceinket a Freiburg 5-1-es kiütésének köszönhetően. Nagelsmann azonban nem érez nyomást a kialakult helyzet miatt. „Nekünk van a legjobb csapatunk a Bundesligában. Mindig képesek vagyunk a győzelemre, ez jó érzéssel tölt el” – nyilatkozta a 35 éves edző a pénteki sajtótájékoztatóján.

Nagelsmann teljes sajtótájékoztatója itt tekinthető vissza:

“Szerintem Mbappé nem fogja kihagyni a BL-meccset” | Sajtótájékoztató: Wolfsburg-Bayern

Az ellenfél

Amíg a Bayern továbbjutott, addig a Wolfsburg az Union Berlin ellen elszenvedett 2-1-es vereség révén kiesett a kupasorozatból. Előtte a bajnokságban is kikaptak a múlt hétvégén, szintén 2-1 arányban a Werder Bremen ellen. Ez egyben azt jelenti, hogy a Farkasoknak zsinórban egy 6 meccses győzelmi szériájuk szakadt meg, akik egyébként a 2023-as évet is lendületesen kezdték a Freiburg (5-0) illetve a Hertha (4-0) kiütésével. „A legutóbbi két meccsünk tulajdonképpen kiegyenlített volt, ezért is frusztráló, hogy mindkettőn kikaptunk. Most azonban otthon játszunk, ahol a legutóbbi öt meccsünkön 13 pontot gyűjtöttünk. Ez kellő önbizalmat adhat nekünk a Bayern München ellen” – nyilatkozta a bajorok korábbi és a Wolfsburg jelenlegi vezetőedzője, Niko Kovac.

Kerethelyzet

Stanisic nagy valószínűséggel nem utazhat a csapattal az Alsó-Szászországba: Nagelsmann megerősítette, hogy a horvát szélsőhátvéd ínsérüléssel bajlódik a bokájában. A hosszú távú hiányzók – Mané, Mazraoui, Hernández és Mané – továbbra sem állnak rendelkezésre. Choupo-Moting a héten gyomorbántalmakkal, Upamecano pedig lábujjproblémákkal küszködött, a tréner viszont arra számít, hogy bevethetők lesznek. Gravenberch térdzúzódást szenvedett a Mainz elleni kupameccsen, így a holland középpályás játéka is kérdéses.

A túloldalon, a hazaiaknál a kapus, Koen Casteels (megfázás) és a csatár, Lukas Nmecha (térdín szakadás) is felépült és mindketten teljes értékű edzést végeztek. Ez azt jelenti, hogy a Wolfsburg keretében mindenki rendelkezésre áll a Bayern elleni összecsapáson, erősítette meg Kovac.

Edzői esélylatolgatások

Julian Nagelsmann: „A Wolfsburg sok poszton nagyon gyors játékosokkal rendelkezik, remekül variálják a támadójátékukat. Agresszíven játszanak az ellenfél térfelén is. Nemrég 5-6 gólt lőttek egy meccsen, ezzel támadásban sokat javítottak a statisztikáikon. Folyamatos labdaszerzésekkel kell semlegesítenünk a tempójukat és ki kell alakítanunk a saját dominanciánkat.”

Niko Kovac (Wolfsburg): „Jelenleg vannak kényelmesebb feladatok is, mint a Bayern ellen játszani. Rendkívüli a keretük egyéni minősége. Emellett a Bayern a legjobb csapat idegenben a bajnokságban, mindössze egyetlen meccset veszítettek el. Nagyon jó napot kell kifogni és egy kis szerencse is kell ahhoz, hogy legyőzd őket. Jó döntéseket kell hoznunk.”

 

A forma átvitelére és a 3 pontra is szükség van | Beharangozó: Wolfsburg-Bayern
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top