Reakciók

„Az első perctől kezdve jobban akartuk a győzelmet” | Reakciók: Mainz 0-4 Bayern



A Mainz 4-0-ás legyőzésével a Bayern beverekedte magát a negyeddöntőbe a Német-Kupában. „Nagyon fontos győzelem volt. Nagyon jól játszottunk, főleg az első félidőben – nemcsak sportszakmailag, hanem hozzáállás szempontjából is” – nyilatkozta Nagelsmann, miután csapata véget vetett az újévi döntetlenek sorozatának. „Az első perctől kezdve megmutattuk, hogy jobban akarjuk a győzelmet” – tette hozzá Kimmich, akit egyébként a meccs emberének választottak. Összegyűjtöttük a reakciókat.

Reakciók a Bayern részéről

Julian Nagelsmann: „Nagyon fontos győzelem volt. Nagyon jól játszottunk, főleg az első félidőben – nemcsak sportszakmailag, hanem hozzáállás szempontjából is. Rendkívül szervezettek voltunk és igazi agresszivitással léptünk fel a támadóharmadban. Teljes mértékben megérdemeltük a győzelmet. Nagyobb kockázatot vállaltam és bejött.”

Joshua Kimmich: „Mindannyian nagyon boldogok vagyunk, mert jó érzés újra nyerni. Az első perctől kezdve megmutattuk, hogy jobban akarjuk a győzelmet. Ezt jó volt látni. Domináltunk és kontrolláltuk a játékot, amely az elmúlt hetekben egyáltalán nem sikerült. Ha így játszunk, akkor nagyon nehéz megállítani minket.”

Jamal Musiala: „Tisztában vagyunk azzal, hogy milyen kvalitással rendelkezünk. A győzelem azért is volt fontos volt számunkra, hogy az elkövetkező meccsekre formába lendüljünk. Az pedig, hogy ilyen magabiztos sikert arattunk, csak jót tesz nekünk. Fontos volt, hogy a második és a harmadik gól is viszonylag korán jött – ez megnyugtatta a játékunkat.”

Reakciók a Mainz részéről

Martin Schmidt (Mainz sportigazgatója): „Ha az első félidőben is úgy játszottunk volna, mint ahogy azt a második játékrészben tettük, akkor talán másképp alakul. Az első gól azonban mindent megpecsételt. Sajnos ma semmit nem tudtunk tenni, mert a Bayern briliánsan játszott – ezt el kell ismerni.”

Bo Svensson (Mainz vezetőedzője): „A Bayern az első perctől kezdve felvette a ritmust, mi viszont épp az ellenkezőjét tettük ennek. Ezt nem nagyon tudom megmagyarázni, nem így akartunk játszani, hanem úgy, mint ahogy azt a második félidőben tettük. Mentálisan nem álltunk készen, ez pedig nagyon megnehezítette a dolgunkat egy ilyen erős csapat ellen. A második félidővel azonban elégedett vagyok.”

Finn Dahmnen (Mainz kapusa): „Csapatként nem vagyunk elégedettek az első félidővel. Semmi sem alakult a terv szerint. Ennél rosszabb nem is lehetett volna. A második játékrész részben a mienk volt, de ebben közrejátszott az is, hogy a Bayern visszavett a tempóból.

A mérkőzés összefoglalóját itt tekinthetitek meg:

Ott vagyunk a negyeddöntőben! | Mainz 0-4 Bayern

 

„Az első perctől kezdve jobban akartuk a győzelmet” | Reakciók: Mainz 0-4 Bayern
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top