„Keményen küzdöttünk, igaz voltak olyan területek, ahol játszhattunk volna jobban is” – összegzett a péntek esti, Salzburg elleni gólzáporos tesztmeccset Jamal Musiala. Nagelsmann kijelentette, hogy nagyvonalakban elégedett az osztrák bajnok ellen elért 4-4-es döntetlennel: „Még mindig van hová fejlődni, de volt jónéhány pozitívum is.”
Reakciók a Salzburg elleni tesztmeccs után
Nagelsmann: „Az első 20 perc jó volt, azután viszont már nem volt olyan stabil a védekezésünk. Kissé fáradtak voltunk a megerőltető edzőtábor után. Még mindig van hová fejlődni, de volt jónéhány pozitívum is. Az utolsó 30 percben aztán a csereként beálló friss játékosok felpörgették a tempót. Sok energiát hoztak a pályára, Tel és Coman is kiválóan játszott. Jó kis tesztmeccs volt, levonhatjuk belőle a következtetéseket. A lényeg, hogy regenerálódjunk a jövő pénteki, Lipcse elleni párharc előtt.”
Müller: „Másképp képzeltük el a mérkőzés alakulását, különösen az első félidőt illetően. De ez nem meglepő egy ilyen megerőltető edzőtábor után, ahol rendkívül intenzív és egyben minőségi munkát végeztünk. Meglátjuk, hogy ez mire lesz elég pénteken. Önbizalommal tekintve megyünk Lipcsébe, de nemcsak erőt akarunk demonstrálni ezen a rangadón, hanem a tabellán is el akarunk lógni előlük. Most két napot pihenünk, aztán hétfőn teljes mértékben nekiállunk a felkészülésnek. Magabiztosak vagyunk.”
Blind: „Még mindig nehéz megmondani, hogyan is állok igazán. Az edzőtábor mindenképp segítségemre volt, többek között azért is, mert megismerhettem a csapatot. Úgy érzem, hogy fitt vagyok és készen állok. A Bayern egy nagyszerű klub, amelynek tradíciója önmagáért beszél, ezért büszke vagyok arra, hogy itt lehetek.”
Musiala: „Nyilvánvalóan nyerni szerettünk volna, de keményen küzdöttünk, igaz voltak olyan területek, ahol játszhattunk volna jobban is. A hangulat viszont nagyon jó a csapaton belül. Keményen dolgozunk és alig várjuk, hogy folytatódjon a bajnokság.”
Matthias Jaissle (Salzburg vezetőedzője): „Veszélyes, ha hagysz játszani egy olyan csapatot, mint a Bayern. Kegyetlenek a kapu előtt. A kapusunk, Philipp Köhn azonban ma is kiemelkedő formában volt. A félidei cserék után mindent beleadtunk. A fiatal csapatuk viszont nagyon jól teljesített. Ahhoz képest jó eredmény, hogy hol tartunk az előszezonban.”
A mérkőzés összefoglalóját itt tekinthetitek meg:
