Dieter Hoeneß pályafutása során 145 gólt szerzett a Bayern München színeiben, amellyel egyértelműen beírta magát a klub történelemkönyvébe. 70. születésnapja alkalmából a klub interjút készített vele a Säbener51 magazinjában.
Oliver Kahn három tizenegyest hárított a 2001-es milánói BL-döntőben, Arjen Robben gólja BL-győzelmet ért 2013-ban a Wembley-ben, Bastian Schweinsteiger a 2014-es VB-döntőben, ön pedig az 1982-es Német-Kupa döntőjében küzdött arcsérüllésel a pályán: a nagy futballisták nevéhez gyakran kapcsolódik egy ikonikus kép. Mit gondol erről, így születnek a legendák?
Büszkévé tesz, hogy nyilvánvaló nyomot hagytál magad után. Az én szemszögemből nézve viszont egy kissé túlzás ezt legendák teremtéseként elkönyvelni. Akkoriban egyszerűen csak a munkámra koncentráltam és mindent bele akartam adni azon a meccsen, ahogy azt mindig is tettem. De nyilván jó érzés, amikor olyan fiatalok beszélnek erről veled, akik akkor még meg sem voltak születve.
A kötések ikonikussá tették önt. A hősök nem éreznek fájdalmat?
(nevet) Egy ilyen meccsen tele vagy adrenalinnal, ezért nem igazán érzel fájdalmat. Német-Kupa döntő lévén ez nem egy akármilyen meccs volt. Ráadásul 2-0-ás hátrányban voltunk, amikor a fejsérülést elszenvedtem. Profi sportolóként egy ilyen szituációban próbálod kizárni ezt. Ennek ellenére alaposan megvizsgáltak. Dr. Hans-Wilhelm Müller-Wohlfahrt nagyon aprólékos volt, még szemvizsgálatot is végzett, hogy kizárja az agyrázkódás kockázatát, végül pedig egyértelművé vált, hogy folytathatom a játékot. Ha mi vezettük volna 3-0-ra, valószínűleg az öltözőben maradok a szünetben. De mivel hátrányban voltunk, a félidőben összevarták a fejemet – éreztem a fájdalmat, annak ellenére, hogy Müller doki egy zseni, de egyszerűen nem volt ideje elaltatni. A nagyobb gond azonban a vérzés volt, amely aztán csak a második félidőben állt el. Semmilyen kötés nem állította el, így csak az elhíresült turbánkötés volt megoldás rá.
Dieter Hoeneß fejsérüléssel játssza végig az 1982-es Német-Kupa döntőt
…aztán a fejkötés ellenére sikerült egy szenzációs fejesgólt szereznie.
Labdarúgóként néha tűrnöd kell és össze kell szorítanod a fogaidat. Én azonban nem szédültem vagy ilyesmi, nem úgy, mint Christoph Kramer, aki a 2014-es VB-döntőben meg kellett kérdeznie a játékvezetőt, hogy valóban a döntőt játsszák-e. Én viszont játékoskarrierem során rendszeresen mérettem az agyhullámaimat. Ellenkező esetben túl nagy árat fizettem volna ezért a sérülésért.
Most már örökre beírta magát a Bayern történelemkönyvébe…
(mosolyog) Ez nagyon szépen hangzik. Büszke vagyok arra, hogy a Bayern történelmének részese lehetek – mindent összevetve szereztem néhány olyan gólt, amelyek elég fontosak voltak a BEK-ben. Csodálatos nyolc évet töltöttem Münchenben, amelyből sok személyes élményt vittem tovább magammal.
Ha visszatekint a labdarúgás történelmére, mely jeles pillanatok maradnak meg önben örökre?
Az Atlético Madrid ellen újra lejátszott BEK-döntő 1974-ben. Az első meccsen ott voltam a stadionban, amikor Katsche Schwarzenbeck góljával sikerült kiegyenlíteni a 120. percben. A második meccset sajnos csak televízión keresztül láttam. Örökre megmarad bennem az, amit Gerd Müller és a bátyám, Uli műveltek. Mindketten két lenyűgöző gólt szereztek egy ilyen nagy meccsen – amivel történelmet is írtak.
1984 februárjában 21 perc alatt 5 gólt szerzett a Braunschweig ellen – akkor is egy vastag kötéssel, ezúttal a bal combján.
Azon a meccsen már tényleg azt akartam, hogy lecseréljenek. Iszonyúan fájt a combom. De csak 1-0-ra vezettük Karl-Heinz Rummenigge góljával. „A pályán kell maradnod” – közölte velem Uli, aki akkor vezérigazgató volt. Én csak annyit feleltem, hogy alig tudok járni, ezt azonban felülbírálták, miután Müller doki megvizsgált és engedett játszani (nevet). A második félidőben őszintén szólva a labdák egyszerűen a lábam elé hullottak. Csatárként vannak olyan meccsek, amikor nem hagyhatod el a pályát. Akkoriban ez sokáig rekord volt egészen addig, amíg 2015-ben Robert Lewandowski 9 perc alatt szerzett 5 gólt a Wolfburg ellen.
Dieter Hoeneß érzelmesen tekint vissza a rendkívül sikeres müncheni pályafutására
Honnan ered ez a kitartás? A bátyjával, Ulival való gyerekkori veszekedésekből?
Bár mindig is versengtünk egymással, ennek nemcsak Uli az oka. Minket úgy neveltek, hogy keményen meg kell dolgozni mindenért. A szüleink példát mutattak nekünk. Persze, ha van egy egy évvel idősebb bátyád, aki nem éppen ambíciótlan, akkor neked is meg kell állnod a helyed. Viszonylag korán ugyanolyan magas voltam, mint ő. Akkoriban egyébként én mindig kapus voltam és végigjártam az utánpótlás válogatottakat, míg egy nap csatárként játszottam egy félidőt, azóta pedig már soha többé nem mentem vissza a kapuba. Egy ponton ugyanis az már az idegeimre ment. Kapusként 1-0-ás hátrányban nem tudsz semmit csinálni, csak megakadályozni, hogy még nagyobb legyen a különbség. Ez pedig nem az én természetem. Szerettem volna nagyobb befolyást gyakorolni a játékra és annak végeredményére.
Köztudott, hogy a bátyja, Uli első átigazolása a Bayern vezérigazgatójaként épp ön volt.
Természetesen ez így igaz. A korábbi klubelnök, Wilhelm Neudecker pár évvel később egy születésnapi bulin közölte velem, ő biztatta Ulit, hogy Münchenbe csábítson engem, aki akkor még nem is lépett hivatalba vezérigazgatóként. Örülök, hogy végül így alakult – Uli pedig a Bayern meghatározó embere lett.
1979 nyarán Uli Hoeneß Münchenbe csábítja öccsét, Dieter-t
Kiváló fejelési technikájának köszönhetően az angol klubok biztosan felfigyeltek önre. Érdeklődtek ön iránt?
Emlékszem, hogy egyszer egy előszezon során 5-1-re nyertünk a Nottingham Forrest ellen itthon az Olimpiai Stadionban, ekkor a három gólom miatt rengetegen érdeklődtek irántam Angliában. Emellett Olaszországból is voltak megkeresések, Jupp Heynckes pedig Gladbach-ba akart csábítani – számomra azonban akkoriban csak a Bayern létezett. Otthon éreztem magam Münchenben. Akkoriban keményen meg kellett küzdenünk a bajnoki címekért, a végén mindössze 1-2 pont döntött a Salátástál sorsáról – ez egy csodálatos időszak volt számomra. Soha nem felejtem el az 1986-os szezont, amikor az utolsó fordulóban harcoltunk a bajnoki címért a Bremen ellen. Olyan érzés volt, mintha egy hatalmas pezsgős dugó pukkant volna ki.
Mít kiván az új évre?
Egészséget, különösen a családom körében, ez egy nagyon fontos dolog. Emellett szeretnék továbbra is optimista maradni. Sajnos vannak bőven szürke felhők a mai világban: a járvány, az ukrajnai háború, az energiaválság stb. – ezeket a problémákat nem szabad félvállról venni és a lehetőségekhez mérten megoldást kell találni rájuk. Én azonban egy olyan típus vagyok, aki ilyenkor is úgy látja, hogy a pohár félig tele van, nem pedig félig üres. Úgy gondolom, ilyen hozzáállással többet el lehet érni. Amikor a gyermekeimre és az unokáimra nézek, mindig nagyon büszke vagyok rájuk és szeretnék ebből a hozzáállásból valamit át is adni nekik.
