Portré

„Ha jó ember vagy, az élet megjutalmaz” | A Choupo-csoda



Eric Maxim Choupo-Moting, művésznevén Choupo, általunk becézve Csupó élete formájában játszik a Bayern Münchenben. Már most nagyon közel van ahhoz, hogy ez legyen bajor karrierje legjobb idénye, de ha így folytatja, még az is előfordulhat, hogy pályafutása legeredményesebb szezonját éri el. Készítettünk róla egy ismertetőt, hiszen az átlag Bayern-drukker relatíve keveset tud a szupercsatárról.

15 mérkőzésen 10 gól és 3 gólpassz – ez Eric Maxim Choupo-Moting mérlege minden sorozatot figyelembe véve a 2022/23-as évadban, a Werder Bremen elleni 6-1-es győzelem után. Mindezt úgy, hogy azon a meccsen be sem talált. Megszakadt ugyan nagy gólszerző szériája, de a 33 éves kameruni csatár továbbra is szép cselekkel, jó összejátékokkal és pontos kulcspasszokkal szórakoztatja a bajor közönséget meccsről meccsre, ezt pedig válogatott pályafutása legfontosabb tornája, a katari világbajnokság előtt teszi.

Egyesek szerint csak jól használja ki a mögötte álló csapattársak kvalitásait és a Lewandowski által bejáratott középcsatár posztban könnyű dolga van. Az igazság viszont az, hogy ezen tényeken túl sokkal többet nyújt a pályán és azon kívül is. A müncheni öltöző egyik vezére, a szurkolók kedvence, aki alázatos és végtelenül kedves személyiség is. Ráadásul most úgy néz ki, a vébé után meghosszabbítja 2023-ban lejáró szerződését és a következő szezonban is a Bayernt fogja erősíteni.

Ebben a cikkben bemutatjuk nektek a támadó fiatal éveit, németországi, majd külföldi pályafutását, válogatott karrierjét, illetve egyéb érdekességeket, ezek által pedig még közelebb kerülhettek hozzá.

Csupó édesapjával, Justtal és édesanyjával 2020 karácsonyán.

Hamburg szülöttje

1989 márciusában német édesanyja és kameruni kosárlabdázó édesapja gyermekeként született Jean-Eric Maxim Choupo-Moting néven, az akkor még nyugatnémet Hamburgban, Altona kerületében. Ez a bezirk volt karrierje startpontja is, hiszen itt található a Hamburger SV csapata, profi karrierje első állomása. Ám mielőtt 2004-ben bekerült volna a klub akadémiájára, egy évet az ősi rivális St. Pauli együttesénél is focizott.

Egyébként az altonai középiskolában ismerte meg későbbi feleségét és egy szem gyermekének édesanyját, Nevint is. Kisfiát Liamnek hívják és októberben lett 9 éves.

2007 augusztusában aztán Huub Stevens irányítása alatt debütált a Bundesligában, méghozzá egy Hamburger SV-Hannover 96 találkozón. Az ezt követő két esztendőben viszont csak 25-ször húzta magára a csapat mezét, ezért egy szezonra a másodosztályú Nürnberghez igazolt kölcsönben. Első bajor kalandja jól sikerült és a 2009/10-es szezonban feljutott csapatával az élvonalba, majd visszatért északra.

A berobbanás azonban elmaradt szülővárosa első számú egyesületében, így hét év, 37 felnőtt mérkőzés és 5 gól után 2011-ben elhagyta Hamburgot és ingyen igazolható játékosként a Mainzhoz szerződött. Utolsó félszezonját ráadásul úgy töltötte a vörös nadrágosoknál, hogy a téli átigazolási időszakban Kölnbe akart menni kölcsönbe, azonban a szerződésével kapcsolatos dokumentumok későn érkeztek meg a DFB-hez, így nem tudott idő előtt elmenekülni sikertelenségének helyszínéről.



A bal oldali képen a Mainz jelenlegi vezetőedzőjével, a jobb oldalin pedig két mostani bajtársával ünnepel.

Sikeres Bundesliga-évek és Britannia

A Mainz egy új esély volt a feladás szót nem ismerő Eric számára, aki élt is lehetőséggel és a 2011/12-es idényben 10 bajnoki gólt szerzett, emellé pedig kiosztott 3 asszisztot is. Máig ez karrierje legeredményesebb Bundesliga-évada a 2013/14-es mellett, amikor szintén 10-szer talált be. Sajnos a két kiírás közt térdsérülést szenvedett, ami miatt szinte teljesen ki kellett hagynia a 2012/13-as szezont.

Ezekben az években viszont kiderült, mely posztokon a hatékony igazán és a következő években legtöbbször a bal szélen focizott, de csatárként és visszavont támadóként is bevetették őt.

Utolsó mainzi mérkőzéseinek egyikén esett meg az, hogy a Leverkusen, a Hertha és a Hoffenheim elleni egymást követő ligameccseken mindegyikén betalált egyszer-egyszer. Ezt a rekordját múlt héten, a Hertha elleni 3-2-es siker során négymérkőzésesre növelte.

2014-ben aztán nem hosszabbította meg szerződését és akárcsak mint egy évvel korábban a Bruchweg Boys egyik tagja, Szalai Ádám, ő is a Schalkéhoz igazolt. És ha már egyéni csúcsteljesítmények: a gelsenkircheniekkel töltött első, 2014/15-ös idény volt számára az, amely során a legtöbb gólban való közreműködése volt a bajnokságban (9 gól és 7 assziszt).

Minden szuperül ment neki: ő szerepelt a legtöbb meccsen a keretben, Huntelaar mögött ő volt a második a házi góllövőlistán, és megszerezte első gólját a BL-ben. Ekkor volt rajta először a Bayernben is viselt 13-as szám, és érdekesség, hogy már a kék-fehéreknél együtt játszott mostani csapattársaival, Leroy Sanéval és Leon Goretzkával.

A Britanniából a BL-döntőig.

A következő két szezon átlagosnak volt mondható Choupo addig mutatott teljesítményeihez képest, de így is fontos embernek számított az európai helyekre rendszerint odaérő Schalkéban.

Karrierje során ebben a klubban játszotta a legtöbb összecsapást, 106-ot, és csakúgy, mint a Mainztól, a ruhr-vidéki gárdától is 22 góllal a neve mellett távozott 2017-ben.

Ingyen igazolható labdarúgóként az akkor még a Premier League-ben szereplő Stoke-hoz írt alá, ahol a nyolcvanas években a Bayernnél is megforduló Mark Hughes irányítása alatt legtöbbször kezdő volt. A szezon elején a meccs embere lett egy Manchester United elleni találkozón, amelyen duplázni tudott.

A csapat ezt követő borzasztó teljesítménye miatt azonban télen menesztették Hughest, ez pedig rosszul hatott Choupo góltermésére is: az akkor 29 éves támadó a tréner januári kirúgásáig 4 gólt és 4 gólpasszt jegyzett, a hátralévő találkozókon viszont csak egyet-egyet, az utolsó hét fordulót pedig ki kellett hagynia sérülés miatt. Azt ráadásul aközben szedte össze, amikor csereként beállva gólt jegyzett az Everton ellen. A Stoke végül kiesett és azóta sem tért vissza az élvonalba.

Az angol tabloid újságok szalagcímei egyébként manapság, Csupó élete formájába lendülésekor is a Stoke flop Bayern Munich star (magyarul Stokenál megbukó Bayern-sztár) szókapcsolatokkal kezdődnek. Más kérdés, hogy ezek a lapok nem igazán a sportszakmaiságukról híresek.



www.crtv.cm/wp-content/uploads/2020/08/chop2.jpg

Korábbi mainzi mestere, Thomas Tuchel irányítása alatt végül nem jött össze a BL-cím Choupóéknak.

Párizs

2018 nyári átigazolási időszakának utolsó napján pályafutása második legmeglepőbb transzfereként a Paris Saint-Germain gárdájával kötött szerződést. A francia fővárosban eltöltött két szezonja során belépett a 30-as éveibe. Robbanékonysága megkopott és innentől kezdve főleg középcsatárként szerepelt.

2019 áprilisában feliratkozott az év végi összefoglalók vicces rovatába is akkor, amikor csapattársa, Christopher Nkunku az üresen tátongó kapu felé guruló labdájába úgy ért bele, hogy az végül nem ment át a gólvonalon.

Choupót ekkor nagyon kikezdte a nemzetközi média, a következő idényben viszont a PSG történetének egyik legfontosabb gólját szerezte. Az Atalanta elleni egymeccses Bajnokok Ligája-negyeddöntő hosszabbításának 3. percében ő jegyezte a győztes találatot. A francia klub ezzel 25 év után először bejutott az elődöntőbe, majd pár nappal később a Bayern elleni fináléba is. A 80. percben állt be és egy kapu előtti megmozdulása is volt a hosszabbításban: centikkel maradt le Mbappé középre tett labdájáról.

cdn.resfu.com/media/img_news/choupo-moting-posa-co...

A triplázós Bayernnel 2020 októberében kötött szerződést.

Bajor esztendők

Ha már a Paris Saint-Germainbe igazolásával kapcsolatban úgy fogalmaztunk, hogy „második legmeglepőbb átigazolása”, akkor bizonyosan ez volt az, amely viszi a prímet ebben a kategóriában. A 2020-as átigazolási időszak deadline day-jén, október 5-én négy játékos leigazolását tette hivatalossá a Bayern: kölcsönben visszatért Douglas Costa, aláírt a tehetséges spanyol középpályás Marc Roca, a Marseille-től érkezett Bouna Sarr – és ami azóta biztossá vált: a nap kulcsfontosságú bejelentettjeként Choupo-Moting is szerződést kapott.

Az akkor 31 esztendős csatár az első interjújában úgy fogalmazott, hogy „jó érzés visszatérnie a Bundesligába, ráadásul a bajnokság legjobb csapatához szerződött”, majd feltette a költői kérdést: „ki ne akarna a Bayern Münchenben játszani?” Hasan Salihamizdic azzal a mondattal zárta nyilatkozatát, hogy „minden klappol” Choupo leigazolásával.

Az első és a második idényében is 9-szer volt eredményes. A 2020/21-es szezonban a BL-ben négyszer talált be és mindkétszer ő kezdett a PSG elleni negyeddöntőkben, amikor Lewandowski sérülés miatt hiányzott. Oda-vissza betalált korábbi csapatának, amely viszont összesítésben legyűrte a Bayernt. A DFB-kupában kiváló statokat produkált: eddig ahányszor kezdett a sorozatban, mindig lőtt legalább két gólt és adott egy asszisztot (ez az idei szezonban, az Augsburg ellen is megtörtént).

A tavaly augusztusban a Bremer SV ellen aratott 12-0-ás siker során 4 gólt és 3 gólpasszt írtak a neve mellé.

Hansi Flick alatt lényegesen több játékpercet kapott, mint a tavalyi szezonban, Nagelsmann első évében. Ez annak volt betudható, hogy kétszer pozitív COVID-tesztje volt és idén januárban az Afrikai Nemzetek Kupájára is behívták őt.



static.dw.com/image/59472653_605.jpg

Choupo a vébén is alkothat.

Kameruni kapitány

Mielőtt elérünk a cikk utolsó részéhez a mostani szezonhoz, fontosnak tartjuk közbeszúrni Choupo-Moting válogatott pályafutásának rövid kronológiáját is. Azt, ami utánpótlás szinten Németországgal – többek között Thomas Müller és Sven Ulreich társaságában – kezdődött, ám a 2010-es esztendő és 68 mérkőzés óta Kamerunnal folytatódott.

Choupo ott volt a 2010-es és 2014-es vébén, összesen öt mérkőzést játszva, de mindig vesztes csapatban szerepelve; játszott három Afrika-kupán, de azokon egyszer sem tudott betalálni. Saját döntése volt, hogy a 2017-es kontinenstornára ne utazzon a kerettel és inkább egy edzőtáborban készüljön a Schalkéval, balszerencséjére viszont pont ez volt az az év, amikor Kamerun felért Afrika csúcsára.

Eddig 18 gólt lőtt címeres mezben és egészen biztos, hogy a vébére elutazik a kameruni válogatottal. Még akkor is, hogyha nem mindig állt úgy a szénája, hogy ez megadathat neki: anno a 2014-es vébére tartva a tunéziai szövetség megkérdőjelezte a válogatottságának érvényességét, az idei ANK közben pedig olyan kijelentéseket tett egyes pletykák szerint, hogy Toni Conceicao szövetségi kapitány irányítása alatt nem hajlandó játszani a csapatban.

Conceicaót februárban Rigobert Song váltotta, Choupo pedig hat nappal 33. születésnapja után betalált az Algéria elleni világbajnoki play-off-visszavágón, amit követően végül idegenben szerzett gólokkal kijutott a világbajnokságra nemzetével, elfeledtetve a rossz érzéseket, amit a válogatottal tapasztalt az elmúlt években.

Nem mellesleg a jelenlegi legeredményesebb kameruni játékos, Vincent Aboubakar után ő a második számú csapatkapitánya a keretnek.

www.thesundaily.my/binrepository/fbl-eur-c1-bayern...

Nem kis gólt vágott az Inter kapujába sem.

Az igazi Choupo-csoda

Így jutottunk el a mostani szezonig, ami Eric számára a gólok számában ugyan nem, de a klubban betöltött szerepét tekintve eseménydúsan kezdődött. A felkészülés során sérült volt és csak augusztus végén tért vissza Nagelsmann keretébe. Mire újra egészséges lett, Robert Lewandowski távozott a Bayernből és ahogy szépen lassan lepörögtek a napok, biztossá vált, hogy ő lesz az egyetlen olyan játékos a keretben, aki hasonló fizikális tulajdonságokkal és csatárerényekkel rendelkezik, mint lengyel haverja.

Arra viszont senki sem számított, ami október 16-án, a Freiburg elleni 5-0-ás győzelem során elkezdődött. Addigra már volt egy gólja a szezonban, de ez volt az első alkalom, amikor – a sérülések, illetve az azt megelőző fordulóban elrontott BVB elleni meccs hatására – a kezdőbe is bekerült. Meghálálta az edző bizalmát, gólt és gólpasszt jegyzett és rácáfolt arra, amit pár bekezdéssel feljebb írtunk: fiatalos robbanékonysággal és nagyon pontos összjátékokkal jelentkezett.

Azóta hét mérkőzést játszott a Bayern, Choupo pedig a legutolsó kivételével mindegyiken betalált. Mióta bekerült a kezdőbe, győzelmet győzelemre halmoz a csapat, amelynek eredményes játékába ő is szorgosan beleteszi a magáét. Komoly munkabírásának hála a szezon elején mutatottnál is élvezhetőbb lett a rekordbajnok focija.

Nagelsmann újra 4-2-3-1-es hadrendben játszatta srácait, akiknek (is) köszönhetően Gerd Müller és Robert Lewandowski után Eric Maxim Choupo-Moting neve is ott van azok közt, akik a Bayern történetében zsinórban hét mérkőzésen is betaláltak.



manutdnews.com/wp-content/uploads/2022/11/fbl-ger-...

Úgy tűnik, még egy további szezont Münchenben tölt majd Csupó.

Csupó most érdekes helyzetben van: már csak egy klubmeccse van az esztendőben, január végéig pedig szünetel a liga. Kiváló formáját a világbajnokságon folytathatja, amelyről remélhetőleg sok sikerrel és egészségesen tér majd haza.

A Choupo-jelenség pedig szépen lassan bejárja az egész világot. Mindeközben a támadó továbbra is alázatosan nyilatkozik: amikor például a titkáról kérdezték, a „kemény munkát és a csapatba vetett bizalmat” említette. Egyes sajtóhírek szerint a Manchester United bejelentkezett érte, viszont az elmúlt hetekben adott interjúiban elmondta,

„nagyon boldog Münchenben” és „el tudja képzelni azt, hogy még sokáig a Bayern mezében focizik majd”.

Az igazság az, hogy a Schalke elleni hétvégi mérkőzés után egy pár hónapig Bayern-meccsek nélkül leszünk, de legalább lesz időnk gondolkodni azon, hogy a csupa Moting lett minden és a Csupor-Moting szójátékok mellett milyen további kreatív megoldásokat tudunk majd posztolni a csatárunkról a 2023-as esztendőben. Könnyen lehet ugyanis, hogy kifutunk az ötletekből.

A címben szereplő idézet Julian Nagelsmanntól származik.

„Ha jó ember vagy, az élet megjutalmaz” | A Choupo-csoda
1 hozzászólás

1 hozzászólás

  1. Pingback: Hivatalos: A Bayern 2024-ig hosszabbított Choupo-Motinggal!

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top