vélemény

Mekkora pluszt hozhatnak az új igazolások Münchenbe?

Kevesebb, mint egy hónap van hátra a nyári átigazolási időszakból, a vezetőség nyilatkozatai alapján viszont már új igazolásra nem nagyon lehet számítani Münchenben. Ez nem is csoda, hiszen a Bayern idén nyáron – az utóbbi évektől eltérően – rendkívül aktív, sőt, az egyik legaktívabb klub volt az átigazolási piacon és saját magához képest rekordösszegű, közel 150 millió eurót költött, akik között voltak világklasszis játékosok és fiatal tehetségek is. Na de lássuk, megérte ez a nagy befektetés és mekkora pluszt hozhatnak az új igazolások Münchenbe?

Az egyik legnagyobb változás a keretben Robert Lewandowski távozása volt, a lengyel mellett viszont más játékosok is távoztak Münchenből Niklas Süle, Corentin Tolisso, Marc Roca és Omar Richards személyeiben. A távozók mellett azonban sikerült erősíteni is a kereten, ezt egyelőre a szezon első két tétmeccse is megerősítette. Ez pedig mindenképp pozitívumként könyvelhető el, mivel a Bayern számára elmúlt pár átigazolási időszak eléggé nagy melléfogás volt, ezt az ideivel talán sikerült pótolni. Olyan világklasszis játékosok érkeztek ugyanis, mint Sadio Mané a Liverpool-tól és Matthijs de Ligt a Juventus-tól, továbbá olyan fiatal tehetségeket sikerült igazolni, mint Noussair Mazraoui és Ryan Gravenberch az Ajax-tól illetve Mathys Tel a Stade Rennes csapatától. Mivel ilyen sok új arc érkezett, az elvárások is még inkább megnőttek Münchenben: Hogyan fognak teljesíteni az új igazolások? Milyen hatásuk lesz a csapat játékára? Változtatni fognak-e a csapat dinamikáján stb.? Nézzük, tehát egyenként őket.



Noussair Mazraoui: Erősítés a jobbhátvéd poszton

A klub az első nyári igazolását viszonylag korán, még az előző szezon végén jelentette be Noussair Mazraoui személyében – méghozzá ingyen -, aki már korábbi csapatánál, az Ajax-nál is konstansan meggyőző teljesítményt nyújtott. Mivel Európa egyik legígéretesebb jobbhátvéd-tehetségéről van szó, a marokkói játékos megszerzéséért több európai topklub is bejelentkezett, Mazraoui viszont végül a Bayern-t választotta.

Lahm 2017-es visszavonulása óta az elmúlt 5 évben egyértelművé vált, hogy a Bayern kezdőcsapatának egyik Achilles-sarka a jobbhátvéd poszt. Mazraoui érkezése így mindenképp erősítést jelent, sőt mi több, versengést is generál, mivel így a Stanisic-Sarr duóval ellentétben a jelenlegi jobbhátvéd, Pavard mostmár egy igazi kihívóra talált. A szezon első két tétmeccsén egyelőre a francia maradt a kezdőben, aki igyekezett is bizonyítani és stabilizálni helyét a védelem jobb oldalán. Ezúttal viszont szokásától eltérően nem védekezésben mozgott jól, hanem támadásban, mivel a Lipcse és a Frankfurt ellen is betalált. Támadó szellemű játéka azonban némiképp rányomta a bélyegét a védekezésére, mivel eddig mindkét meccsen volt eset, amikor könnyedén átmentek rajta. Kíváncsian várjuk tehát, hogy az idény előrehaladtával hogyan dönt Nagelsmann: Pavard marad-e az elsőszámú jobbhátvéd, vagy inkább Mazraoui válik azzá, a francia pedig így bekerülhet a védelem tengelyébe, ahol egyébként jobban szeret játszani – konkurenciából azonban ott sem lesz hiány Benjamin számára.

Mazraoui egyébként egy rendkívül offenzív jobbhátvéd, az előző szezonban ugyanis 25 meccsen 5 gólt szerzett a holland elsőosztályban, amely azért nem rossz mutató egy szélsőbekktől. A 24 éves marokkói így nagy segítségére lehet a Bayern jobb oldali támadójátékának – csakúgy, mint ahogy azt Davies is egy jó ideje teszi a balszélen. A csapat szélsőjátéka így mostmár sokkal kiegyensúlyozottabb és az ellenfél számára kiszámíthatatlanabb lehet, mivel nemcsak a bal, hanem a jobb oldalon is veszélyes offenzívákat indíthat. Hamarosan meglátjuk, hogy Mazraoui beváltja-e a hozzá fűzött reményeket és elvárásokat, egy azonban biztos: ehhez mindenképp több játékpercre lesz szüksége, mint amennyit eddig a szezonkezdet során kapott (20 perc az első két tétmeccsen).

Noussair Mazraoui - Player profile 22/23 | Transfermarkt



Ryan Gravenberch: Minőségmélyítés a középpályán

Az előző szezonban Goretzka sérülékenysége miatt a Bayern keretéből igazán hiányzott egy minőségi, fiatal középpályás, aki Kimmich mellett hosszútávú minőséget hozott volna a csapatba. Mivel pedig Goretzka sérüléshulláma az idei szezonkezdet során is folytatódik, Ryan Gravenberch leigazolása nem hiábavalóság volt Münchenben, aki egyébként a a klub második igazolása volt idén nyáron és 18 millió euró ellenében érkezett, szintén az Ajax-tól csakúgy, mint csapattársa, a fent említett Noussair Mazraoui.

Goretzka kényszerpihenője miatt Gravenberch előtt rögtön egy óriási lehetőség adódik arra, hogy megmutathassa tudását. Roca és Tolisso távozásával pedig a konkurencia létszáma is csökkent a holland középpályás számára, aki viszont ennek ellenére – Mazraoui-hoz hasonlóan – a szezon első két tétmeccsén még nem tudta beverekedni magát Nagelsmann kezdőjébe. Az elmúlt két idényben viszont Gravenberch az Ajax kulcsjátékosa volt a középpályán, 8 gólt és 10 gólpasszt jegyezve. A mindössze 20 éves játékos emellett már 10 válogatottsággal is büszkélkedhet a holland válogatottban.

Sabitzer jelenlegi remek teljesítménye miatt a Bayern-ben Gravenberch egyelőre még nem kapott sok lehetőséget – 56 perc az első két tétmeccsen -, de már ezalatt a szűk óra játék alatt is megvillogtatta tehetségét a pályán. Egy Goretzka-hoz hasonló tipikus 8-as (box-to-box) középpályásról van szó, remek játéktechnikával, kreativitással, gyorsasággal és robbanékonysággal, plusz Leon-hoz képest 7 évvel fiatalabb életkorral felvértezve.

Gravenberch érkezése Goretzka számára egyébként egyrészt kihívást, másrészt viszont biztonságot is jelent, mivel így egy esetleges sérülés – pl. a jelenlegi térdműtét – esetén Leon több időt szánhat a rehabilitációjára és így biztonságban, teljesen felépülve térhet vissza a pályára. Elég csak a tavalyi szezonra gondolni, amikor Sabitzer és Roca halovány teljesítménye illetve Tolisso folyamatos sérülékenysége miatt Goretzka kénytelen volt idő előtt visszatérni a pályára és kockáztatni a felépülését, amelynek az volt az eredménye, hogy egy Dortmund elleni Klassiker-en kiújult a sérülése és mehetett újabb kényszerpihenőre, amellyel így még többet kellett kihagynia, mintha kivárta volna a rehabilitáció végét. Meglátjuk, hogy Gravenberch meg tudja-e mutatni tehetségét Münchenben, ehhez azonban megfelelő mennyiségű játéklehetőségre van szüksége, amely a Kimmich-Goretzka tengely miatt kitartást, továbbá Nagelsmann folyamatos csapatrotációját is igényel a részéről. 20 éves létére azonban ideje bőven van erre.

Nagelsmann: "Gravenberch hat einen herausragenden Eindruck hinterlassen"



Sadio Mané: világklasszis színvonal a támadóharmadban

Sadio Mané Liverpool-ból való leigazolása révén a Bayern bonyolította le a nyár egyik megatranszferét, ráadásul egy ilyen kvalitású játékosért mindössze 32 millió eurót adtak ki. A 30 éves szenegáli ugyanis napjaink egyik legsokoldalúbb támadó játékosa, hiszen Nagelsmann rendszerében bármelyik poszton bevethető a támadóharmadban. Mané érkezésének hivatalos bejelentésekor sokan azt hittük, hogy a Bayern szélsőként számít á, hiszen Liverpoolban is ebben a szerepkörben játszott, később – Lewandowski távozását követően – viszont kiderült, hogy Sadio a lengyel csatár által hagyott űrt fogja pótolni középcsatárként.

Komplex szerepkörével Mané így jóval nagyobb rugalmasságot hoz a Bayern támadójátékába, amely a hatékonyság és kiszámíthatatlanság kulcsa is egyben. Emellett pedig nagyon érzi a kaput is: az előző szezonban a Liverpool színeiben 16 gólt szerzett a Premier Leauge-ben, továbbá 5 alkalommal betalált a Bajnokok Ligájában is. Sőt,  már Münchenben is idő előtt letette a névjegyét, a szezonkezdet során ugyanis az első két tétmeccsen egyaránt betalált. Jelenléte mindenképp több színt és dinamizmust hozott a csapat életébe.

Liverpooli karrierje során Mané elsősorban a gyorsaságának köszönhetően tudta feltörni az ellenfél védelmét. Ezt a képességét természetesen a Münchenben is kamatoztathatja, ez is egy pluszt hozhat, mivel Lewandowski főként a fizikumával érte el mindezt a Bayern csatáraként. Müller passzpontossága pedig csak még inkább elősegíti azt, hogy Mané már az első szezonjában tündökölni tudjon a bajoroknál, akár még arra is van esély, hogy a Bundesliga gólkirálya legyen. A legnagyobb elvárások így egyértelműen a szenegáli világklasszis nevéhez fűződnek.

Sadio Mane presented to Bayern Munich fans at Allianz Arena | Bundesliga



Matthijs de Ligt: Stabilitás a védelem tengelyében

A Bayern 2020-as BL győzelme óta rendkívüli módon szenved védekezés terén – az instabil jobbhátvédektől egészen a sérülékeny középhátvédekig. Mivel pedig Alaba távozását követően a tavaly nyáron érkező Upamecano az első müncheni szezonjában nem tudta megváltani a világot, sőt, azzal, hogy Süle az idény végén Dortmundba távozott, a klubnak újabb erősítést kellett eszközölnie idén nyáron a védelem tengelyében. Így esett a választás Matthijs de Ligt leigazolására, aki 70 millió euró ellenében érkezett  a bajorokhoz. Kedvenceink egyébként már régóta tervezték megszerezni a 22 éves holland védő játékjogát.

2019-ben Ajax-ban mutatott briliáns teljesítménye alapján egyértelműen kijelenthető volt, hogy de Ligt Európa egyik legígéretesebb hátvédtehetsége, mivel az ehhez szükséges összes adottsággal rendelkezik. A holland hátvéd elsősorban Hernández társaként válhat vezéregyéniséggé a védelem tengelyében, megoldást nyújtva a Bayern elmúlt időszakban megszokott védelmi problémáira. Az előszezonban remekül be is mutatkozott, hiszen bámulatos gólt szerzett a DC United elleni felkészülési mérkőzésen, tétmeccsen viszont egyelőre még nem nagyon tudta megmutatni magát, mivel sem a Lipcse, sem a Frankfurt ellen nem jelölte őt a kezdőbe Nagelsmann. Ennek hátterében elsősorban az áll, hogy a Juventus katasztrofális edzésmódszerei miatt de Ligt erőnlétileg az elején még nem bírta a fokozott tempót Münchenben, mostanra azonban a folyamatos erőnléti edzéseknek köszönhetően lassacskán sikerül felzárkóznia fizikum tekintetében is a Bayern-szintre.  Kíváncsian várjuk tehát, hogy a holland játékost mikor kerül be a kezdőcsapatba, hogy megmutathassa vezérszerepét a védelemben. Hosszútávon azonban mindenképp egy tökéletes igazolásnak tűnik a klub részéről.

Must watch: De Ligt scores stunning volley on Bayern Munich debut | Goal.com



Mathys Tel: Az ismeretlen, de ígéretes csatártehetség

Mathys Tel leigazolása egyértelműen a Bayern legérdekesebb transzfere volt idén nyáron. 28,5 millió euró első blikkre egy kissé soknak tűnik egy 17 éves csatártehetségért, aki az előző szezonban 10 meccsen mindössze 49 percet játszott a francia elsőosztályban a Stade Rennes csapatánál. Nagelsmann és Salihamidzic azonban bíznak a fiatal francia csatárban, aki a közvélemény szerint a következő Kylian Mbappé lehet.

Mivel 5 éves szerződést kötött a klubbal, biztonsággal kijelenthető, hogy Tel világklasszis csatárrá fejlődhet és hosszútávon a jövő Bayern-jének egyik meghatározó játékosa lehet. Emellett viszont az is biztos, hogy Mathys nem azonnali hatállyal lesz Lewandowski utódja, 2-3 éven belül azonban kellő kitartással és a tehetségét kihasználva akár már bebiztosíthatja magát a kezdőcsapatban.

Addig is Tel remek rotációs játékos lehet a keretben annak érdekében, hogy időnként Mané is pihenőt kaphasson. Elsődleges feladata viszont egyelőre a csodacsere (angolul: super-sub) szerepkör, amely által a kevesebb játéklehetőség ellenére is megmutathatja tehetségét a pályán. Ennek ellenére a viszonylag magas átigazolási összeg miatt elég nagy nyomás és elvárás nehezedik a 17 éves franica támadó vállaira. Egy azonban biztos, a Bayern Tel megszerzése érdekében tett befektetése a közeljövőben még nem fog megtérülni, talán csak az elkövetkező évtizedben. Mivel viszont a jelenlegi topcsatárok árai az egekben vannak, a hazárdjáték ellenére hosszútávon óriási igazolás lehet. Meglátjuk.

Bayern Munich reactions to the signing of Mathys Tel - Bavarian Football Works

Összességében tehát a Bayern egy rendkívül aktív átigazolási időszakon van túl, amelyben érkeztek világklasszis játékosok és fiatal tehetségek is. Ez alapján ígéretes szezon elé nézünk Münchenben, pláne abban az esetben, ha ez az 5 játékos mind kihozza magából a benne rejlő adottságokat és maximumot, óriási pluszt hozva a csapat összes területén – a védelemben, a középpályán és a támadóharmadban is. Remélhetőleg ez a forgatókönyv érvényesül majd. 

Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

To Top