A német lap, a Bild szedte össze, miként áll fel a Bayern München ranglétrája.
Sok szurkoló kíváncsi arra, hogy mi zajlhat a világ legjobb csapatának öltözőjében. A Bild most igyekezett megmutatni, milyen kapcsolatot ápolnak egymással a kerettagok, ki milyen szerepkörben készül az idényre és kik azok, akik sokat fejlődhetnek a csapaton belüli hierarchiát tekintve.
Manuel Neuer az első, Thomas Müller pedig a második számú csapatkapitány. Ők csücsülnek a legmagasabban fokán ennek a létrának, miközben mindketten rutinos klublegendának számítanak. Az ő helyük megkérdőjelezhetetlen és nyílt titok velük kapcsolatban, hogy Münchenben fognak majd visszavonulni.
Lewa távozása után megüresedett a harmadik cséká pozíciója, majd a szezon eleji sajtóhírekből kiderült, Joshua Kimmichre esett a választás. Neki – a lengyelhez képest – rendkívüli vezetői képességei vannak, amelyek a pályán is észrevehetőek (hangos és ambiciózus). Sok rajongó már most szívesen látná őt az együttes kapitányaként.
Nagelsmann csapaton belüli játékostanácsa a három csapatkapitányból áll össze, kiegészülve Kingsley Comannal és az utóbbi hetekben „előléptetett” Leon Goretzkával. Hogy teljes legyen ez a kör, az utolsó helyet Sadio Mané kaphatja majd meg, aki annak ellenére, hogy csak júliusban ismerte meg új csapattársait, már most jó kapcsolatot ápol mindenkivel és a pályán is vezérként viselkedik.
Matthijs de Ligt is hasonló pályát futhat majd be, mint a szenegáli, ráadásul szintén rövid idő alatt. A vezetőség többször is hangoztatta az újonc holland védő vezetői képességeit, aki hamar a védelem oszlopa lehet majd. Mind kvalitás, mind a parancsnoki szerepkör szempontjából.
Serge Gnabry és Lucas Hernández szépen lassan egyre feljebb kerül a ranglétrán. Előbbi a szerződéshosszabbítása és a játékrendszer változása után kulcsfontosságú szereplője lehet a Bayernnek. Lucas pedig Coman mellett a jelenleg hat tagot számláló francia különítmény első embere, a futball mellett különböző eseményeket szervez csapattársainak és Benjamin Pavard-ral együtt a fiataloknak is segít.
Utánuk, de egyáltalán nem lemaradva következnek a csendesebb karakterű labdarúgók, mint Leroy Sané, Dayot Upamecano vagy éppen Marcel Sabitzer. Mindenki tisztában van a képességeikkel, visszafogott személyiségük miatt viszont a vezetői szerepkör nem húzható rájuk.
Alphonso Davies és Jamal Musiala áll közvetlenül a rutintalan fiatalok előtt. Mindketten óriási értékek (és egyébként nagyon jó barátai egymásnak), azonban fiatal életkoruk miatt még relatíve kevés tapasztalattal rendelkeznek.
A további két új igazolás, Noussair Mazraoui és Ryan Gravenberch már ebben a szezonban több létrafokot kapaszkodhat fel, amennyiben egyikük vagy akár mindkettejük hamar fontos alkotóeleme lesz a csapatnak. Utóbbi játékost már most nagyon dicsérik bátorsága miatt.
A hierarchia legalján a fiatal labdarúgók, mint Tanguy Nianzou, Josip Stanisic, Gabriel Vidovic, Joshua Zirkzee és a két ténylegesen fiatalkorú játékos, a 16 éves Paul Wanner és a 17 esztendős Mathys Tel állnak.
A Bild felsorolásából kimaradt Eric Maxim Choupo-Moting és Bouna Sarr is. Előbbi az öltözőbeli hangulatért felelős és kiválóan tartja össze a csapatot, miközben a fiatalokkal is sokat beszél. Sarr szintén a csendesebb játékosok közé tartozik és leginkább Manéval, illetve Csupóval van jóban.
Ami a két tartalékkapust, Sven Ulreichot és Johannes Schenket illeti, az bizonyos, hogy a kapuskörben eddig is jó volt a hangulat és ez valószínűleg a 19 éves hálóőr érkezésével sem fog változni.
Ez volt tehát a Bild összegzése. Ennek a felsorolásnak a tanulmányozása után érdekes lesz majd figyelni a kulisszák mögötti videókat, amiket szerencsére egyre többször láthatunk a Bayern YouTube-csatornáján. Figyeljétek azt is!
via Bayern & Germany
Pingback: Lucas Hernández: Boldog vagyok itt, szóval miért ne maradnék még tovább?
Pingback: Így néz ki a Bayern játékoshierarchiája a Sport Bild szerint!