fókuszban

Mire figyeljünk a City elleni tesztmeccsen?

A korábbi évekkel ellentétben az idei előszezon még nagyobb jelentőséggel bír a Bayern számára, mivel ezúttal csak 2 felkészülési meccset játszik a csapat a nyári túrnéja során. Aki esetleg nem látta a DC United elleni első tesztmeccset, annak is mutatjuk, hogy mely 3 dologra figyeljen oda a Manchester City ellen.

Nagelsmann új taktikai rendszerei

Az előszezon tökéletes időszak az edzők számára ahhoz, hogy az edzőpálya után a gyakorlatban is kipróbálhassák új taktikáikat, módszereiket. Az előző szezonban Nagelsmann javarészt a jelenlegi keret számára Hansi Flick alatt teljesen megszokott és bevált, 4-2-3-1-es felállásban küldte pályára csapatát. Lewandowski távozása miatt viszont ebben a szezonban a tréner állítólag más formációkkal tervez operálni. Ilyen lehet a 3 védős rendszer, amelyet tavaly ugyan már próbálgatott, de nem alapfelállásként, de Gravenberch érkezésével még az is lehetséges, hogy 3 középpályással áll majd fel a Bayern – 4-3-3-as formációban.

A City ellen tehát érdemes lesz figyelni, hogy a fent említett felállások közül melyiket fogja próbálgatni Nagelsmann illetve azt is, hogy netán nem-e ismét a 4-2-2-2-es hadrendet vonultatja fel, mint a DC United ellen csütörtökön. Mert ha  igen, akkor elég nagy sansz van rá, hogy a jövő hétvégi Szuperkupa-döntőn is ezzel a formációval lépnek pályára kedvenceink Lipcsében.




A City elleni várható felállás

Első benyomások az új igazolások részéről

Mané a Marokkóban történő díjátvétele után már nem utazott vissza az Egyesült Államokba és Münchenben folytatja a felkészülést, a szenegáli klasszist leszámítva azonban a többi új igazolást mind górcső alá vehetjük a City elleni tesztmeccsen. Érdemes lesz figyelni Mazraoui mozgását a jobb oldalon, hogy Pavard-al ellentétben mennyire találja meg jól az egyensúlyt a defenzív és az offenzív játékstílus között, gondolunk itt a stabil védekezésre, az 1v1 elleni párharcokra, a gyors kényszerítőkre és a pontos beadásokra is.

A védelem tengelyében de Ligt vezérszerepére is érdemes lesz összpontosítani, már ha a holland a kezdőben lesz, mivel az első tesztmeccsen kimerültség miatt csereként sem tudta befejezni a játékot. Ha viszont pályán lesz a City ellen, akkor jó lesz szemügyre venni azt, hogy Matthijs mennyire tudja megszervezni a védekezést és irányítani a társakat, illetve mennyire lesz összhangban Hernández-el.

A középpályán Goretzka sérülése miatt Gravenberch előtt itt az esély, hogy idő előtt megmutassa, megérte a pénzét. Kimmich társaként nagy valószínűséggel Sabitzer fog kezdeni a City ellen, csereként beállva viszont érdemes lesz figyelni, hogy Goretzka-hoz hasonló box-to-box középpályásként Ryan mennyire vesz részt aktívan a labdakihozatalban és a támadásépítésben, csatlakozik-e a második hullámból érkezve a támadásokhoz, mennyire robbanékony és kreatív, vagyis vannak-e jó meglátásai, mennyi labdát szerez a középpályán, illetve milyen összhangban tud együtt játszani Kimmich-el.




Lehet, hogy egy kép erről: 4 ember és sportoló emberek

A fiatal játékosok jövője

A City elleni tesztmeccsen azt is érdemes lesz figyelni, hogy egy ilyen gigászi csapat ellen Nagelsmann mely ifiket küldi pályára, mert ez mérvadó lehet abból a szempontból, hogy a fiatal játékosok közül kiket tervez játszatni az előszezont követő tétmeccseken is. Az egyik ilyen játékos Zirkzee, aki egy sikeres belgiumi kölcsön után tért vissza Münchenbe és mostmár itt az ideje, hogy a bajoroknál is letegye névjegyét. Lewa távozásával egy remek előszezon Zirkzee számára jó előjel lehet arra, hogy elegendő mennyiségű játéklehetőséghez jusson az új idényben. Ha lehetőséget kap, követni kell tehát, hogyan mozog a City ellen.

Zirkzee mellett Nianzou jövője is kérdéses Münchenben, akinek de Ligt érkezésével még kevesebb juthat az amúgy sem túl sok játéklehetőségből. Nagelsmann tehát minden bizonnyal pályára fogja küldeni a fiatal franciát, hogy lássa, fel tudja-e venni a versenyt a Pavard-Upa-de Ligt-Lucas négyessel a védelem tengelyében.

Az előszezon kulcsfontosságú lehet a 16 éves Paul Wanner számára is, aki végleg meggyőzheti a klubot azzal kapcsolatban, hogy a keret állandó tagja legyen. A fiatal támadó középpályás a tavalyi szezonban már debütálhatott a Bayern színeiben és elég jó első benyomást is keltett, kérdés hogy ezt a túltöltött támadópaletta mellett lesz-e esélye újra megmutatni.




Bayern Munich: Joshua Zirkzee closing on move to Anderlecht

Ezek tehát a legfontosabb dolgok, amelyekre érdemes lesz figyelni ma éjszaka a City elleni felkészülési mérkőzésen. Akinek jó észrevételei vannak, azokat várjuk privát üzenetben akár rövid gondolatok, több esetén akár cikk formájában!

Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

To Top