ismertető

Ki az a Mathys Tel?



Ismertetőnk a Bayern München csatáráról, Mathys Telről.

“Azt hallottam róla, hogy egy nagyon jó játékos és egy nagyszerű tehetség – és ő is francia. Nagyon boldog lennék, ha csatlakozna hozzánk.” – válaszolta Kingsley Coman, amikor a Bayern legutóbbi sajtótájékoztatóján arról kérdezték, hallott-e azokról a pletykákról, miszerint Mathys Tel a német rekordbajnokhoz szerződik.

A 17 esztendős támadótehetség aláírt Münchenben. De ki ő? Miért fizetett érte közel 30 millió eurót a Bayern? És miért írt arról a sajtó, hogy Mbappé óta ő a legtehetségesebb francia labdarúgó? Mutatjuk!




Mathys Tel - Player profile 22/23 | Transfermarkt

A valaha volt legfiatalabb, aki magára ölthette a Rennais mezét.

Telt nehéz feladat közelebb hoznunk a magyar Bayern-drukkerekhez. Kevésbé ismert tehetség és az interneten sem érhető el róla túl sok információ. Ez persze nem meglepetés, hiszen mindössze 17 éves, sőt, az év elején még csak 16 volt.

2005 áprilisában született a Párizshoz tartozó Sarcelles településén. Hét éves volt, amikor felkarolta őt az első helyi akadémia, majd további három fővárosi csapatban játszott, köztük a nevesebb Paris FC-ben is.

Amikor 2019-ben, 14 évesen a Montrouge együttesénél focizott, az U17-es csapathoz jelentkezett. Az edzője, Thomas Berlette azt mondta róla, hogy “amikor először találkozott vele, Tel megígérte a neki, hogy keményen fog dolgozni és bizonyítani szeretne”. Ekkor még védőt játszott a tini és ez a poszt igencsak telített volt a csapatban.

Berlette szerint annak ellenére, hogy Tel 30 kilométerre lakott az edzőpályától, mindig időben érkezett meg és az edzéseken is nagyszerű teljesítményt nyújtott. Ez az edző volt az, aki a abban az évadban az akkori védőjátékosból csatárt faragott.




2020-ban átkerült a Stade Rennais együtteséhez, ahol már komoly tehetségként számoltak vele. 2021 augusztusában már be is mutatkozott a felnőttcsapatban.

16 évesen és 110 naposan játszott a profik közt, ezzel megdöntötte az azóta a Realhoz igazoló Eduardo Camavinga rekordját és ő lett a Rennais történetének legfiatalabban pályára lépő labdarúgója.

A mögöttünk hagyott szezon során végig a nagyokkal edzett, legtöbbször a cserepadon foglalt helyet, de a felnőttek közt csak percekre állt be (szám szerint további 9 alkalommal), köszönhetően annak, hogy fő posztriválisai, a rutinos Gaëtan Laborde és Serhou Guirassy összesen 29 gólt hoztak össze a végül a Ligue 1 negyedik helyén végző együttesben.




A cséká, kezében a trófeával.

Hősünk eközben az ötödosztályban szereplő Rennais B-ben is lehetőséget kapott. Bretagne régió bajnokságát végül elsőként zárta a csapata, amely így feljutott a negyedik vonalba. Mathys hat mérkőzésen hatszor talált be, ezzel pedig a tartalékgárda második legeredményesebb játékosaként zárt

A 2021/22-es szezonban viszont nem klub-, hanem válogatott szinten jött az igazi áttörés tőle. Érdekesség, hogy hamarabb mutatkozott be az U18-as francia együttesben (2021 szeptembere), mint az U17-esben (2022 februárja). A 18 év alattiak korosztályában hat meccsen öt gólt és egy gólpasszt szerzett.

Ezután kezdte meg a felkészülést a május-júniusi U17-es EB-re. Az izraeli torna első két mérkőzésén háromszor talált be és egy asszisztot is jegyzett. Csapatkapitányként, kilences mezben a teljes tornát végig focizta (csak a tét nélküli harmadik csoportmeccsen játszott kevesebb játékpercet). Franciaország végül aranyérmes lett, Tel pedig a torna egyik legjobbja volt.




A SR mezében, az U17-es aranyéremmel.

Mióta július elején elkezdődött a pletykaáradat Tellel kapcsolatban, az egyik legtöbbször említett gondolata a sajtónak az volt, hogy “a Bayern proficsapatában számolnak vele”. A Bild korai cikke szerint Hasan Salihamidzic kívánságlistáján előkelő helye volt és toptehetségként számolnak vele.

A támadó tehát a francia első osztály felsőházának egyik szereplőjéből egyenesen a világ egyik legnagyobb és legjobb klubjához került. A Bayern keretének elülső harmada nagyon erős, de ez Telnek is sokat segíthet: klasszis játékosoktól tanulhat, akik az ő nyelvét beszélik (Mané és Coman), illetve izgalmas alternatíva lehet a hosszú szezon során várható rotációban.

Az szinte biztos, hogy optimális esetben a Regionalligában szereplő tartalékcsapatban nem fog játszani, merthogy a vezetőség szerint nem ez az ő szintje. Valamivel tehát ambiciózusabb karriertervet készített neki elő a Bayern, mint például Lovro Zvonareknek, aki szintén nagy ígéretként érkezett Münchenbe.

A L’Équipe egészen addig ment, hogy arról írt, a klub felajánlotta Telnek a 9-es mezt is, méghozzá középhosszútávon, amennyiben sikeresen berobban a felnőttcsapatba. Nagelsmann tegnap azt nyilatkozta róla, hogy annak már örülne, hogyha az első szezonjában 10 gólt szerezne.




France's Mathys Tel hopes to continue 'story to tell my kids' with final looming | Under-17 | UEFA.com

Csapatkapitányként vezéregyéniség is.

És végezetül jöjjön a legfontosabb: a labdarúgó egyéni képességei!

“Amikor először láttam játszani, azt hittem középpályás. Úgy gondolom, hogy komoly szintű játékos lesz, de hogy melyik poszt lesz számára a legmegfelelőbb? Fogalmam sincs.” – mondta a Goalnak az egyik nagy európai klub névtelen játékosmegfigyelője.

Mathys mára egy sokoldalú támadójátékossá vált, aki elsősorban középen, csatárként szerepel, ugyanakkor gyorsasága miatt a széleken is képes jó teljesítményre. Jobblábas, technikás és igen higgadt a pályán. 183 centiméter magas és jó fizikummal rendelkezik.

Életkorához képest kifejezetten erős, ami rendkívül jól jön számára a védők közötti mozgás során. Jól cselez és a lövőereje is kiváló. Gyakran húzódik vissza egészen mélyre, majd megindul a labdával előre.

Ezzel a videóval pedig a fent írtakat támasztjuk alá. A címe tökéletesen illeszkedik a bevezető gondolatainkban írtakhoz: Ezért akarja leigazolni a Bayern München Mathys Telt. Véleményünk szerint amellett, hogy Tel beleilleszkedik az Oliver Kahn által korábban említett transzferstratégiába, a támadósorban játszó spílerek profiljához is briliáns módon illeszkedik.

Mi szurkolunk neki, tegyetek így Ti is! Hajrá, Mathys!

via Transfermarkt, YouTube, Goal

Ki az a Mathys Tel?
1 hozzászólás

1 hozzászólás

  1. Pingback: Hivatalos: A Bayern leigazolta Mathys Telt

Szólj hozzá!

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

To Top