fókuszban

Harc a védelemben, játékpercekért | Ki mitévő lesz?

Matthijs de Ligt müncheni átigazolása több hátvéd – köztük Pavard, Upamecano, Nianzou és a kölcsönből visszatérő Chris Richards – helyzetét is megnehezítheti a játékperceket illetően Münchenben.

David Alaba tavalyi távozása után a Bayern egy igazi vezéregyéniséget veszített el a védelem tengelyében és bár Hernández folyamatosan meggyőző teljesítményt nyújt, ezt a vezérszerepet már nem tudta ellátni az előző szezonban, mivel nem irányító típus, sokkal inkább olyan, aki kizárólag a saját játékára koncentrál. A klubnak ezért volt szüksége egy olyan középhátvédre, mint  de Ligt, akinek a hangját egész meccsen lehet hallani a pályán. Brazzoék pedig minden bizonnyal nem azért adtak ki 70 milliót a 22 éves hollandért, hogy a padot koptassa.

De Ligt mellett Hernández helye is megkérdőjelezhetetlen a védelem tengelyében, a többi védő számára azonban igazi kihívás lehet ez a szezon. Már persze ha meg nem futamodnak a kihívás elől, mert úgy tűnik, hogy Chris Richards 95%-ban már a Crystal Palace játékosa, már csak a hivatalos bejelentésre vár mindenki. A klub viszont emellett még adna el játékosokat, ma röppent fel a hír, hogy akár még Pavard is távozhat idén nyáron. Mindeközben Upamecano és Nianzou is ügynököt váltott. Ez alapján tehát úgy tűnik, mind a négyen érzékelik azt, hogy parkolópályára kerülhetnek vagy legalább azt, hogy másodhegedűssé válhatnak.

A német SKY legfrissebb információi szerint Pavard is nyitott a távozásra. Újságírójuk, Florian Plettenberg úgy értesült, hogy a francia már nem is gondolkozik azon, hogy szerződést hosszabbítson Münchenben, amelyből még 2 év van hátra, hiszen 2024 júniusáig szól. Mivel pedig a Bayern védelme átalakulóban van, Pavard pedig remek teljesítményt nyújtott az előző szezon második felében, valamilyen szinten érthető lehet a pletyka, hogy új kihívásra vágyik egy olyan klubnál, ahol vezéregyéniség lehet, amelyre egyébként a bajoroknál soha nem volt példa az elmúlt 3 év alatt. A Bayern állítólag 25-30 milliót kérne a 26 éves Benjiért.

Kép

Nemcsak Pavard, hanem Nianzou is hevesen gondolkodik a jövőjén. Habár a klub állítólag 2 évvel meg akarja hosszabbítani a szerződését, a fiatal francia inkább távozni akar, vagy kölcsönbe vagy véglegesen annak érdekében, hogy több játéklehetőséghez juthasson. Az előző szezonban is felröppentek már egyébként olyan pletykák, hogy nem elégedett azzal a kevés játékperccel, amelyet Nagelsmann kínál neki. Néhány hete Nianzou ügynököt is váltott, amely talán előjele lehet egy esetleges távozásnak. De Ligt érkezése pedig csak tovább növelte ennek esélyét. Hamarosan kiderül, hogy a klub meg tudja-e győzni a 20 éves védőt a maradást illetően vagy inkább kölcsönbe adja vagy a legrosszabb esetben megválik tőle, utóbbi mondjuk elég érthetetlen döntés lenne – egy feltörekvőben lévő fiatal tehetség szélnek eresztése.

Tanguy Nianzou - Player profile 22/23 | Transfermarkt

Annak ellenére, hogy tavaly nyáron 41,5 millió euró ellenében bombaigazolásként érkezett Lipcséből, de Ligt érkezésével Upamecano idéntől simán cserejátékkosa válhat a védelemben. Vele kapcsolatban még nem röppentek fel olyan hírek, hogy távozni akarna, de az biztos, hogy nagyon kemény kell harcolnia ahhoz, hogy a kezdőcsapatban maradhasson abban az esetben, ha Nagelsmann 4 védős rendszert küld pályára. Dayot számára az lehet a mentőöv, ha a tréner inkább a 3 védős felállás mellett dönt, mert akkor de Ligt és Hernández mellett a 23 éves francia számára is maradna még egy hely a védelem tengelyében. Ha megnézzük a számokat, ez a három játékos összesen 188,5 millió euróba került a Bayern számára, amellyel így már az egyik legdrágább védelemmel rendelkezik. Kérdés, hogy ez a tavalyi szezonnal ellentétben hoz-e majd stabilitást, mert arra az idei tavaszt látva nagy szükség lesz.

All eyes on Upamecano after Bayern birthday nightmare | Goal.com English Kuwait

Egy szó, mint száz, a de Ligt-Hernández duó bombaerősen hangzik, a többiek számára pedig két járható út van: megharcolni a játékpercekért vagy távozni és elfutni a kihívás elől. Jajj és van egy harmadik út is: koptatni a kispadot és felvenni a fizetést – ez mondjuk egyik fél számára sem jó. Meglátjuk mi lesz, a lényeg az, hogy az idén végre már konstansan erős és stabil védelmet szeretnénk látni.

Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top